Huszonöt év elteltével derült ki a 444.hu leleplező cikkéből, hogy egy budapesti elit iskola, az ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnáziumának népszerű magyartanára, aki rendszeresen táboroztatott, molesztálta a diákjait.

Szakemberek, szülők egyetértenek abban, hogy a történet megrendítette a nyári táborokba vetett bizalmat, főleg, hogy a táborok továbbra is nagyszerű lehetőségek a gyerekek nyári kikapcsolódásához, közösségi élményhez juttatásához, vezetőik pedig mindent megtesznek azért, hogy a szülőkkel együtt dolgozzák fel a híreket.

Az egyik tábor vezetője a cikk megjelenése után azonnal levelet írt a szülőknek, kérte tőlük, hogy olvassák el azt, és beszélgessenek nagyobb, 13-14 éves gyerekeikkel. „Minden ilyen történet elkezdődik valahogy, a gyereknek képesnek kell lennie arra, hogy ezt a pillanatot felismerje és jelezzen, mert a „második napon” már működik a szégyenérzet, és minden olyan mechanizmus, ami megakadályozza, hogy az áldozat megossza a problémát a hozzá közel állókkal” – mondja egy, a táborokat jól ismerő, aki maga is az egyik áldozata volt. Szerinte ezért fontos, hogy a gyerekek tudják, a felnőtteknek nincs korlátlan felhatalmazásuk velük kapcsolatban, és akár testüknek, akár aurájuknak van egy határa, amin túl senkit nem kell engedniük.

Mint mondta, az eset nem az úgynevezett „bánki típusú” nyaraltatást módszertana, formája miatt történt. Ugyanakkor a 444.hu-s cikkben a tanár által elkövetett abúzusokon kívül is volt néhány rémisztően hangzó történet a tábori életről. Például, hogy megalázó módon büntetik azokat, akik nem eszik meg az ebédet, vagy hogy a szabályokat „főbenjáró bűn” megszegni. Ezek a durvaságok azonban csak a cikk által bemutatott szendrői nyaraltatáson voltak időnként jellemzőek.

„Ha valahogy belekeveredik egy ilyen rendszerbe egy rossz ember, akkor ott rossz dolgok fognak történni. Ez történt Szendrőn” – mondja, aki azt is hozzáteszi, hogy ez nem csak az utódnyaraltatásokra igaz, hanem iskolára, óvodára, bármilyen közösségre is.

Kontrollra van szükség

Erős Ferenc szociálpszichológus is ismeri a „bánki táborokat”, amelyek – mint mondja – sok gyerek számára felejthetetlen élményeket nyújtanak mind a mai napig. Szerinte Sipos Pál esete egy szomorú kivételnek tekinthető. Nagyon rossz volna, ha ebből az esetből kiindulva az ilyen táborok ellen valamilyen kampány indulna. Egyébként az úttörőtáborokban, cserkésztáborokban, de bármely közösségben – iskolában, katonaságban, gólyatáborokban, sportkörökben – is tudunk állandó megaláztatásokról, mondja.

Képünk illusztráció

Túry Gergely

A megoldás szerinte minden esetben az, hogy ki kell építeni valamilyen kontrollt. Ha bármilyen szinten jelentkezik megaláztatás, akkor rögtön észre kell venni, és meg kell szüntetni. Ha súlyos, akkor komoly beavatkozás kell.

Az segít, ha beszélünk erről

A kontrollmechanizmusokra irányuló kérdésünkre Sipos áldozata értetlenkedik: „Kétségtelenül vannak szabályozottabb területei az életnek, de a felnőtt-gyerek, tanár-diák, stb. kapcsolatoknak is megvan a kockázata, és az abúzus látenciája mindenütt magas, családon belül pedig egyenesen óriási.” Ő éppen ezért nem hisz a szabályokban, etikai kódexekben, és az intézményi lehetőségekben is csak akkor, ha azokat ismerik, és bírják az érintettek bizalmát.

„Mindennél fontosabb az eredeti közeg, ahol gyerekek és felnőttek látják egymást, felismerhetik a gyanús viselkedésmintákat, nekem sem volt más esélyem” – mondja Sipos áldozata. „De ez a közeg mindenütt, táborban, iskolában, színjátszó körben, vagy sportnál ott van, a kérdés az, hogy miért nem működik.

A határok elmosódottak

Az abúzus nem csak fizikai és szexuális visszaélést jelent, hanem szavakkal, parancsokkal, fenyegetésekkel is megtörténhet – hívja fel a figyelmet Erős. Emlékeztet, Ferenczi Sándor pszichoanalitikus már a 30-as években leírta, hogy a szavak is traumatizálhatnak, ő „nyelvzavarnak” nevezte, amikor a kegyetlenség, a szenvedély szavaival fordulnak a felnőttek a gyerekekhez, ahelyett, hogy a gyengédség szavait használnák.

Ami nagyon fontos, hogy az abúzus emlékeinek lappangási ideje 20-30 év is lehet. Erős szerint többek között ezért kell rögtön a hatóságokhoz fordulni ilyen estben. Mint mondja, ma már vannak olyan módszerek, ahol pszichológusok, mentális szakemberek segítenek abban a gyerekeknek, hogy ne okozzon az eljárás újratraumatizálódást. A szakember rámutat: éppen az okoz ilyet az áldozatoknál, ha a környezet, az egész társadalom hallgat, nem akartja tudomásul venni az ilyen eseteket, sőt úgy tesz, mintha nem történt volna semmi. Nagyon fontos, hogy egy ilyen traumatikus eseménynél általában az áldozat és az elkövető mellett van egy harmadik szereplő is: aki hallgat.

Kétfajta trauma

Törvény adta kötelessége az iskolának, hogy feljelentést tegyen a rendőrségen olyan esetekben, mint Sipos Pál ügye – mondja Trencsényi László, a Magyar Pedagógiai Társaság elnöke, akinek a tapasztalatai szerint a rendőrség azonnal intézkedik is, és előzetes letartóztatásba helyezik a gyanúsítottat. Igaz – teszi hozzá – az iskola, a tanárok, szülők sokszor zárnak, nem beszélnek, nehogy rossz fényt vessen rájuk egy ilyen eset.

Egy ilyen traumát szerinte kétfajta módon dolgoznak fel a gyerekek. Van, akik megéli, hogy milyen rettenetes dolog történt vele, és szégyenében jut el esetleg különböző személyiségzavarokhoz, és van, aki nem érti, hogy „miért azt a bácsit büntetik, aki őket elhalmozta a szeretetével”. Azt tanácsolja Trencsényi, hogy ha előfordul bármilyen abúzus, az áldozatok, a szülők forduljanak olyan alapítványokhoz, akik önzetlenül nyújtanak támogatás sérült gyerekeknek. Erre egyébként – mondja a szakember – a pedagógusoknak is szüksége lehet („itt ültem mellette, miért nem vettem észre?”). Az Országos Gyermekegészségügyi Intézet és az Emmi is adott ki kis útmutatót, mit kell tenni ilyen esetekben, azt is érdemes fellapozni.

Trencsényi szerint egyébként bizonyos értelemben az ilyen veszélyhelyzeteknek a táborokban kisebb az esélye, mint az iskolában. „Általában a táborba menő pedagógusok – aki alig kapnak pénzt ezért a munkájukért – elkötelezettek, jó tanárok. A pedagógusnak nem jól működő, személyiségzavaros emberek nem nagyon mennek táboroztatni. Persze, becsúszhat olykor egy-egy ilyen, de ez nem jellemző.

A táborélet nyilvánossága szintén védelmet nyújthat: „nem lehet elvonulni a konyhasátorba fajtalankodni, mert minden mindenki szeme előtt játszódik. Gyerekként mi is pontosan tudtuk, hogy mikor melyik tanár bácsi rúgott be a vezetői sátorban.”