hvg.hu: Az ön kutatásai hogyan járulnak hozzá a stroke-ot túlélők rehabilitációjához?

Farkas Eszter: Régóta közismert, a stroke egy hirtelen fellépő, gyakori betegség, azt viszont kevesebben tudják, hogy az ekkor váratlanul bekövetkező agyi érelzáródás után még napokkal, hetekkel is történnek olyan események az agyban, amelyek rontják a beteg felépülésének esélyeit. Ezt agyi kúszó depolarizációnak hívják, és klinikai vizsgálatok során nagyjából tíz-tizenöt évvel ezelőtt fedezték föl. A kutatásaink nagyon időszerűek, mert mi ezekkel a másodlagos kórfolyamatokkal, jelenségekkel foglalkozunk. Igyekszünk megérteni, hogy stroke után milyen események zajlanak le az agyban, és ezek hogyan rontják a stroke kimenetelét. Például arra a kérdésre keressük a választ, hogy a stroke után az idegsejtek aktivitásának változásával összefüggésben milyen agyi vérellátási zavarok alakulnak ki a szövetben, ezek milyen további sérülések kialakulásáért felelhetnek.

hvg.hu: Mindezt egy alapkutatás keretein belül végzik. Ez azt jelenti, hogy az említett vizsgálatokkal korábban senki sem foglalkozott?

F.E.: Igen. Szinte nulláról raktuk le a kutatásunk alapjait. Egy Angliában töltött posztdoktori program miatt kerültem kapcsolatba a tudományterülettel. A program egyik legfontosabb célkitűzése az volt, hogy megalkossuk a képalkotó rendszert, amivel a jelenséget vizsgálni tudjuk. Ezt a kinti laborvezető professzorral közösen építettük fel. Amikor másfél év elteltével hazajöttem, a professzorom nyugdíjba ment, de látta bennem a munka folytatásának reményét, ezért a kutatási témát, és a vizsgálatához alkalmas műszerparkot is hazahozhattam magammal Szegedre. Jelenleg egy világszínvonalon is egyedülálló agyi képalkotó eljárás van a kezünkben.

Stiller Ákos

hvg.hu: Most épp hol tart a kutatás?

F.E.: Feltártuk, hogy az agyi kúszó depolarizáció hogyan károsítja az agyszövetet, hogyan rontja az agy vérellátását. Eljutottunk oda is, hogy a szövet PH-ját milyen irányba és milyen mértékben tolja el, amitől károsodik. Ezzel máris két olyan pontot villantottunk fel, ahol a negatív folyamatokat meg lehet fogni. Így a szöveti PH-viszonyokat és az agyi keringést is vissza tudjuk állítani. Ezek pedig javíthatják a szövet, az agy, és az ember túlélésének esélyeit.

hvg.hu: Ez konkrétan mennyiben és hogyan segíthet a stroke-osokon?

F.E.: Megelőzni nem lehet, mert a stroke bekövetkezésének helye és ideje megjósolhatatlan, amit az esetek többségében már nem tudunk meggyógyítani, de a kimenetelét javíthatjuk. Csökkenthetjük az utána fellépő funkciókieséseket, a beszédromlást és a mozgáskoordinációs zavarokat. Lényegében egy bizonyos mértékű kármentést tudunk végezni, a játékterünk a károsodás súlyosságának befolyásolására korlátozódik. Abban nem vagyok kompetens, hogy megmondjam, pontosan mennyiben tudunk a rehabilitációhoz hozzájárulni.

hvg.hu: Mekkora távlat, amíg ezek az eredmények eljutnak a konkrét, lakossági szintig? Például mikor lehet ebből gyógyszer, amit beadhatnak stroke esetén?

F.E.: Érdemes tíz-húsz évben mérendő távlatokról beszélni. Nem látok bele pontosan a gyógyszerfejlesztések folyamataiba, de azt tudom, hogy legalább tíz év, amíg egy gyógyszer eljut a végső kísérleti stádiumba, vagyis a klinikai kipróbálásig, majd piacra kerül. Nagyon sok kísérlet és alapos munka kell ahhoz, hogy a gyógyszergyárak laboratóriumaiban leteszteljenek minden biztonsági kockázatot.

Stiller Ákos

hvg.hu: Hogyan kell elképzelni az ön laboratóriumában zajló munkát?

F.E.: Komoly csapamunka zajlik, ami főleg kemény labormunkából, valamint sok képanalizáló és más számítógépes munkából áll, továbbá sok szakirodalom olvasással jár, mert naprakésznek kell lenni. A tetemes mennyiségű labormunka oroszlánrészét a PhD-hallgatóim végzik, ugyanakkor sokat kell nekik segítenem abban, hogy az eredményeket miképp lehet és hogyan érdemes értelmezni. Borzasztó sok idő telik el, amíg felvételeket készítünk az agyról, az agyi vérellátásról. Például megnézzük, hogy melyik területen nőtt, melyik területen csökkent. Azt is felderítjük, hogy közben milyen vegyületek szabadulnak fel az agyszövetben. Ha felszabadulnak, akkor milyen mennyiségben, és hol? Mely ereket húzzák össze? Ezeket a képsorokat elemezzük többféle szempontból. A munka ezen túl borzasztó sok adminisztrációval jár: pályázatírás, elszámolás stb. Nem utolsó sorban tanítok az egyetemen, meg kell tartanom az óráimat a hallgatóimnak.

hvg.hu: Nem csupán a hallgatóival, hanem a családja szemben is vannak kötelezettségei. Korábban azt nyilatkozta, hogy kisfia születése, és a vele, gyeden töltött két év új lendületet adott a kutatásainak. Ez pontosan hogy történt?

F.E.: Amikor eljött az életemben a gyerekvállalás ideje, már tizenéve dolgoztam, és szakmailag egy kicsit kiégettnek éreztem magam, nem találtam az új ötleteket, az új gondolatokat. A családalapítás és az otthon töltött idő részben megújulási folyamat volt. Két évig egyáltalán nem foglalkoztam a tudománnyal, mert épp elég kihívás volt egy pici babát ellátni. Nem volt erőm és energiám az éjszakázások után leülni a számítógép elé. Ott volt egy kicsi gyerek, és azt éreztem, hogy neki rám van szüksége.

Amikor visszamentem dolgozni, egy félbehagyott kutatás és egy félbehagyott kézirat várt rám. Két évvel később befejezve sokkal komolyabb eredmények és jobb szöveg lett belőle, mert sokkal eredetibb ötleteim voltak, másképp láttam, mit lehet egy adatsorból kihozni. Régebben a munkából hazaérve megettem a vacsorát, elmentem sportolni, majd leültem a gép elé, és pörögtem tovább a munkámon. Ez ma nincs. Az agyamnak most van egy felfrissülésre szánt periódusa, ezért sokkal hatékonyabb vagyok, amikor megint munkával foglalkozom.

Stiller Ákos

hvg.hu: Most egy kimondottan kutató nőknek szóló díjjal tüntették ki. Ön szerint mennyiben indokolt a tudós nőket külön, kiemelten díjazni?

F.E.: Ez a díj kétségtelenül nagy elismerés és komoly visszajelzés. Sokat gondolkoztam azon, hogy a külön díjazás indokolt-e, de arra jutottam, hogy fontos különbség a kutató férfiak és a nők között, hogy a nők kevésbé karrier orientáltak. Ha egy tudós nőnek gyereke van, sokkal könnyebben áldoz fel a karrierjéből a családért. A nők nem olyan merészek, mint a férfiak, sokkal óvatosabbak, de ugyanolyan kreatívak.

hvg.hu: Ennek megfelelően jól gondolom, hogy a kutató nők aránya sokkal alacsonyabb, mint a férfiaké?

F.E.: Az Európai Unióban három kutatóból kettő férfi. Amikor PhD-ztem, a lányok még többen voltak, mint a fiúk, majd ahogy haladtunk előre az életpályánkon, a férfiak kerültek többségbe. Ezek a nők szerintem azért morzsolódnak le, mert könnyebben áldozzák fel a karrierjüket a családért, mint a férfiak. Ráadásul a mobilitás kérdése és az ösztöndíjak rendszere speciálissá teszi a pályánkat családalapítás szempontjából. Amikor egy fiatal kutató kétéves, illetve négyéves szerződéseket kap külföldre, könnyen utazik, azonban ha családja lesz, már jobban meggondolja, elfogadjon-e egy ilyen lehetőséget. A családos kutatónők ebben óvatosabbak, már nem költöznek olyan könnyen egyik helyről a másikra. A gyerekek kötik őket, akik óvodába, iskolába járnak: nem akarják őket kimozdítani a megszokott környezetükből. A nők sokkal érzékenyebbek erre.

hvg.hu: Érezte azt valaha a pályája során, hogy kétszer annyit kell teljesítenie, mint egy férfinek, hogy elismerjék?

F.E.: Nem. Az számít, hogy az ember mit tesz le az asztalra, nem pedig az, férfi-e vagy nő. Sőt, azt érzem, hogy a nőket próbálják minél jobban bevonni a tudományos életbe, ezért gyakran inkább pozitív diszkrimináció ér bennünket. Például a pályázatok kiírásánál van olyan, hogy x arányú nőnek kell lennie a kutatócsoportban, vagy plusz pontot jelent egy pályázat elbírálásánál, ha nő az illető.

hvg.hu: Ez érintette önt személyesen? Visszaüthet vajon a pozitív diszkrimináció?

F.E.: Én magam is voltam olyan helyzetben, hogy plusz pontot kaptam egy külföldi posztdoktori ösztöndíj pályázat zsűrijétől, mert nő vagyok. Akkor még nem volt családom, ezért nem igazán értettem, hogy mi szükség van erre, de ma már tökéletesen értem, miért olyan fontos ez.