„Azt hittem, hogy jobb körülmények között fogok élni, mire ennyi idős leszek. Azt gondoltam, hogy ha a szabályok szerint játszom, akkor boldog leszek, és felnőtt koromra már meg tudom majd oldani a problémáimat. Kezdek rájönni, hogy senki nem nő fel, hanem mindenki azonnal megöregszik” – a Humans of New York múlt heti posztjainak egyike. A szöveg melletti fotón egy csíkos sálas férfi, esernyővel a kezében, az aluljáró közepén. De a feje fölött lévő „exit” tábla és a kép alatti hozzászólások is azt hirdeti: van kiút.

Ahogy megjelenik a történet, nagy erővel beindul a közösségi média motorja. Az emberek elkezdik megosztani a posztokat az ismerőseikkel, hozzászólásokban leírják saját hasonló történeteiket, életbölcsességeiket vagy egyszerűen együttérzésükről biztosítják a kép szereplőjét.

A Humans of New York 2010 novemberében, vagyis pontosan öt évvel ezelőtt indult el. Brandon Stanton, az akkor 26 éves amerikai srác elkezdte járni New York utcáit és sorban készítette az utcai portrékat és interjúkat. A több ezer képet és történetet összegyűjtő Facebook-oldalt mostanra több mint 16 millióan követik világszerte.

Az amerikai oldal nemcsak rajongók millióit szerezte a világ legkülönbözőbb pontjairól, hanem követendő példa is lett, és új műfajt teremtett a közösségi médiában. Humans of... India, Budapest, Paris, Rome. Egyre több ország és nagyváros saját oldallal hirdeti lakói különlegességét, és osztja meg nap mint nap az emberi történeteket, amit leginkább a helyiek vagy az utazók követnek. De közülük mindegyiket elég sokan. Úgy tűnik, ha megtalálják a megfelelő célközönséget, a Humans of-oldalak eleve sikerre vannak ítéltetve.

Szívesebben „találkozunk” emberekkel a Facebook-hírfolyamunkban, mint hogy az utcán elkezdjünk ismeretlenekkel beszélgetni? Szükségünk van a mindennapi hősökre? A lájk-komment-megosztás hármas a leghatékonyabb érzelemkifejezési módszer, ha egy megrázó történet kerül elénk?

Így léphetjük át a határainkat

„Hosszú távú előnyei lehetnek, ha az emberek a kulturális, vallási és származási különbségek ellenére kapcsolódni tudnak egymáshoz. A történetmesélés mint a művészet egyik legősibb formája, tökéletes közvetítő közege lehet ennek a folyamatnak. Ezek a globális történetek nemcsak a sztereotípiák enyhítésében segíthetnek, hanem abban is, hogy egy elfogulatlan médium perspektíváján keresztül érthessük meg a körülöttünk élő embereket” – mondta el Musa Inayat Malik, az újonnan indult humans.-platform egyik alapítója.

A honlapként és okostelefonos alkalmazásként működő humans. létrejöttét szintén a Humans of New York oldal inspirálta. A céljuk, hogy a világ különböző pontjairól egy helyen gyűjtsék össze a hasonló Facebook-oldalak és a civil fotósok történeteit. És hogy miért van erre szükség?

„Az ötlet globális online forradalmat hozott létre. Több száz Humans of-oldal jött létre szerte a világban. A közösségimédia-felületeken áramló nagy mennyiségű információ miatt azonban sok esetben elvesznek ezek az inspiráló történetek. Szükség van egy olyan felületre, amely kizárólag ezekre az emberi portrékra koncentrál, és különös figyelmet szentel annak, hogy minden beérkező sztori eljusson a közönséghez” – sorolta az indokokat Musa.

Humans

A humans. oldalán egy világtérképet is láthatunk, ahol a bejegyzéseket országok szerint csoportosítják. A cél, hogy egyre több beszínezett felület legyen a térképen. Magyarországon egyelőre egyetlen felhasználó, Diem Hang Pham fotózza az utca embereit.

„Az oldalak népszerűségéhez hozzájárulhat egyfajta személyes megosztási vágy” – mondta el Diem. „Mindenkiben megvan az érzés, hogy nem szeretnénk egyedül maradni, és keressük a világban azokat, akik hasonló helyzeteket élnek át, mint mi. Nemcsak érdekes történeteket találnak ezeken az oldalakon az emberek, hanem egy közösség tagjainak érezhetik magukat.”

A mindennapok hősei

Az utca tökéletes terep. Egyrészt arra, hogy álljunk, üljünk, elmenjünk egymás mellett anélkül, hogy ránéznénk a másikra, vagy esetleg véletlenül beszélgetést is kezdeményeznénk. De csak meg kell fordulnunk és más oldalról közelítenünk, hogy változzon az utcakép. Ha a kíváncsiság legyőzi a közönyt, és hajlandóak vagyunk megszólítani az embereket, a szürke arcok mögött sokszínű személyiségek tűnnek fel.

„A Humans-oldalak segíthetnek az elszigeteltség csökkentésében, hiszen arra ösztönzik a felhasználókat, hogy készítsenek ők is portrékat. Azt szeretnénk, hogy az emberek hagyják abba a szelfizést, menjenek ki az utcára, fotózzanak másokat és kommunikáljanak egymással” – meséli Musa a platformjuk céljáról.

A képek szereplőiből, a készítőkből és a követőkből összeálló közösség pedig nem feltétlenül egy országot vagy várost szólít meg, más közös vonások alapján is indulnak „Humans of” kezdeményezések. Vannak olyan oldalak, amelyek szociális projekteknek is felfoghatók.

Ilyen például a Homeless of Budapest, ahol a főváros utcáin élő hajléktalanok történeteit ismerhetjük meg, az előítéleteken túl. Lehet, hogy az aluljáróban fekvő emberek mellett könnyebben elmegyünk, de a Facebookon már nehezebb elkerülnünk őket.

Hasonlóan az érzékenyítést szolgálja a Humans of Transit Zone, ami a Budapestre érkező menekültek megjelenését követően jött létre, és a tranzit zónákban tartózkodó embereket mutatta be – segítségre szorulókat és segítőket egyaránt. A szerkesztők a hétköznapi emberek közt még egy hollywoodi sztárral is találkoztak a Keleti pályaudvarnál, akiről a hvg.hu-n is írtunk.

Nem kell messzire mennünk, keleti szomszédunk fővárosában is történet- és fotógyűjtésbe kezdett fiatalok egy csoportja. A Travelers of Bucharest segítségével a helyiek a turisták szemszögéből ismerhetik meg saját városukat. Ez a kezdeményezés is változatos célokat szolgál: a bukarestiek és a városba látogatók új nézőpontokkal találkozhatnak, összehasonlíthatják a posztok tartalmát saját történeteikkel, új információkhoz és tippekhez juthatnak.

Ezeket már Darya Goga, a Romániában élő fehérorosz származású egyetemista lány, az oldal egyik szerkesztője meséli, majd hozzáteszi: „mivel a turisták egyszerű, barátságos fiatalokkal találják szemben magukat, nincs nálunk hatalmas kamera és profi felszerelés, ezért nyugodtabb körülmények közt folyik a beszélgetés, és ők is szívesebben megosztják az élményeiket”.

A hasonló kezdeményezések nagy előnye Darya szerint, hogy közvetlenül az emberekhez szólnak. „Mivel bárki, bármelyik pillanatban a cikkek hősévé válhat, ezért az oldalak sokkal közelebb kerülhetnek a közönséghez, mint általában a tömegkommunikációs eszközök.”

Kritikus hangok

Persze nem minden a hősiességről és a pozitívumokról szól: ahogy általában a népszerű kezdeményezéseknél, itt is vannak ellenzők. Daniel D’Addario tavaly megjelent, Problémák a Humans of New Yorkkal című cikkében többek közt a függetlenséget és tárgyilagos hozzáállást kéri számon az oldal szerkesztőjén. Szerinte a kezdeményezés nem tekinthető újságírásnak, sokkal inkább Stanton saját nézőpontjának dokumentálására és önmaga ünneplésére szolgál.

A szigorú objektivitást elvárni a Humans of oldalaktól azonban nem érdemes, hiszen bármilyen szövegről, fotóról vagy videóról van szó, mindent a saját szűrőnkön keresztül mutatunk be. Döntéseket kell hoznunk: mit és hogyan írunk meg, mit mesélünk el és miről hallgatunk.

A kritika másik eleme szerint a Humans of New York világában a szereplők igazából karikatúrák: „a lefotózott embereket Stanton leszűkíti arra a pár, környezetéből kiragadott mondatra, amit a képek mellett posztol” – írja a cikk szerzője.

Brandon Stanton a Humans of New York blog alapítója

AFP / Stan Honda

Musa szerint inkább arról van szó, hogy minden rövid poszt egy olyan érzelmi állapotot mutat be, ami lehetővé teszi, hogy az olvasó kapcsolódhasson a kép szereplőjéhez. „Természetesen mindannyian sokkal bonyolultabbak vagyunk annál, mint amit egyetlen fotó vagy történet ki tudna fejezni. De a kaotikus életünk bizonyos részeiben hagyjuk, hogy igazából emberek legyünk, és a történetmesélő ezeket a töredékeket ragadja ki” – mondja a humans. oldal ötletgazdája. „Az apró pillanatokban rejlik a szeretet és a részvét valódi formája. Nem nagyszerű dolog ezeket megosztani a világgal?”