„A gyerek az első időszakban csak eszik meg alszik, nincs vele gond.” Na, ez az, ami iszonyatosan nem igaz. Ezt a dumát csak beetetésnek tekinthetjük, hogy legalább az elejétől ne legyenek annyira megrémülve a szerencsétlen szülők. Az újszülött az első pillanatoktól egészen a nagykamaszkor eléréséig megköveteli a szülő időmenedzsmentjének tudatosabbá tételét, a többgyerekes, sok különórás családok egész nagymama- és kisegítő arzenált tartanak és koordinálnak, egészen trükkös családi naptárak és mobilapplikációk beiktatásával.
Az okosabb anyukák a délutáni alvás első pillanatában kezdik el saját délutáni szundításukat is, a mosogatás, mosás várhat, de a pihenő legyen meg, az a biztos. Minden szülő pontosan tudja, mikor lesz mód a saját pihenésére (majd, ha a gyerekek kirepülnek…), hány perccel hosszabb cipővásárlás hány perccel több késést gördít végig az egész napon, még egy, a legeslegutolsóbbnak mondott játszótéri csúszdázás mennyivel tolja el az esti lefektetést. A fennmaradó időben pedig meg kell szervezni a háztartás körüli teendőket, és persze a kenyérkereseti munkát is el kell látni.
Motivációs eszköztár és bónuszjuttatás
A mindennapi ütközetekben olyan vezetési és menedzsmentechnikáink is pallérozódnak, mint az agressziómentes érdekérvényesítő, más néven asszertív kommunikáció, vagy épp a hatékony motiválás, vezetés képessége. Arra azért elég sok szülő rájön, persze, szigorúan tapasztalati úton, hogy a hangerő növelése nem jár egyenes arányban a szófogadással. Az elbődülés, üvöltés, vagy akár a könyörgéssel vegyes idegösszeroppanás korántsem mutat olyan eredményeket, mint amikor a gyereket megfelelően higgadt, céltudatos verbális és nonverbális eszközökkel vesszük rá arra, amit már okvetlenül csinálnia kellene, hogy odaérjünk a következő programpontra.
Saját pihenőidő
Shutterstock
Ilyenkor csúcsra kell járatni a megfelelő motivációs eszköztárat is, ami jobb esetben nem egyszerű korrumpálást jelent (édesség vagy egyéb előnyök kínálata), hanem kedvcsinálást, beláttatást, meggyőzést. Mindennapi produkció, de nem mindennapi teljesítmény a szülőmenedzser részéről. A premizálásnak, bónuszjuttatásnak és a bőven mért dicséretnek is megvan a maga helye és szerepe, csakúgy, mint a szervezeti életben.
A jó vezető otthon
Mi teszi jó vezetővé a menedzsert? Mi a különbség a vezető és a menedzser között? Sokszor, sokféle módon próbálják megfogni a lényegi elemeket, de ami feltétlenül minden listán szerepel, az a példamutatás képessége. A vezető nemcsak megköveteli, nemcsak elvárja a beosztottaitól a helyes viselkedést, de élen jár ebben. A szülő helyesen teszi, ha nem a tévé mellől buzdítja biciklizésre, focizásra a gyereket, hanem veszi a fáradságot, és ő maga is részt vesz a játékban.
Igazodási pontok
Shutterstock
A jó vezető nemcsak példát mutat, mintákat kínál, hanem minden cselekedetében következetes is. A következetesség ad fogódzót mind otthon a gyereknek, mind pedig a munkahelyen a beosztottaknak. A konzekvens eljárás jelöli ki a kereteket, jelent biztonságot minden körülmények között. Ha lehet tudni, milyen magatartás, milyen cselekedet milyen elismeréssel vagy épp számonkéréssel jár, megteremti a megfelelő igazodási pontokat, amelyek kijelölik a pályát.
Ha a rendrakásért egyszer dicséret, másszor vállrándítás jár, ha egy rossz jegy egyszer leszidással, másszor unott érdektelenséggel találkozik, a gyermek összezavarodik, bizonytalan lesz, nem fogja tudni, mi a helyes és elvárt viselkedés, mit vesznek komolyan, és mire legyintenek a szülei. Ez a következetesség a jó vezető ismérve is, aki kényesen vigyáz arra, hogy beosztottaival is igazságos legyen, hasonló teljesítményt hasonló módon ismerjen el.
Feltétlen bizalommal
Sokat beszélünk arról, hogy a gyereknevelés kínkeserves vesszőfutása milyen módon fejleszti, edzi meg a menedzsmentbeli képességeket, de csak keveset arról, hogy számtalan vezetési trükköt el is leshetünk a gyerekektől. Az már természetes, hogy a gyerek minden iskolai táblát, tévét, monitort érintőképernyősnek gondol; a digitális technológia elsajátításában a fiatalok mindig gyorsabbak és magabiztosabbak lesznek, mint a felmenőik.
Irigylésre méltó szenvedély
Shutterstock
Vannak azonban a puszta életkorból adódó, pozitív hatású magatartásbeli megközelítések, amelyek a korral előrehaladva, a társadalmi normákba beletörve, elhalványulnak. Nézzük például, micsoda irigylésre méltó szenvedéllyel képes a gyerek azt csinálni, amit éppen csinál. Fenntartás és szkepszis nélkül, magáért az ügyért. A még be nem érett cinizmus hiánya és a teljes előítélet-mentesség segíti őket a feltétlen bizalomhoz, amivel a felnőttek, más gyerekek, állatok, tárgyak felé fordulnak.
Az őszinteség, a vonzó és kevésbé vonzó dolgok közötti választás képessége is irigylendő, egyúttal mind olyan, aminek kényszerű búcsút inthetünk szociális fejlődésünk szomorú végeztével. Pedig jó lenne megőrizni őket, s ha nem megy, hát a gyerekeinktől eltanulni.
Bőhm Kornél kommunikációs tanácsadó
