HVG Extra Pszichológia
HVG Extra Pszichológia
Tetszett a cikk?

Az idén 10 éves HVG Extra Pszichológia magazin születésnapi pályázatot hirdetett „Lelki fejlődésem az elmúlt 10 év alatt” címmel. Mercédesz írását közöljük.

„Fejlődés”? Ez mit jelenthet? Honnan hova? Menni egy úton tovább előre egyenesen? Vagy menni egy másikon inkább? Merre menjünk, hogy fejlődjünk? Egyáltalán hol vagyunk? Fejlődni csak úgy tudok, ha tudom hol vagyok most. Én valahol a fal felé fordulva az ágyban a bánat legmélyebb poklában, de már megint, hogy kerültem ide?

Eddig úgy látszik, nem sokat fejlődtem, ha ugyanaz a lemez forog egyfolytában. Tökéletesnek látszó „társ”, rózsaszín felhő, túlzott, hirtelen kötődés és ragaszkodás, majd ezt követi egy pillanat alatt a legsötétebb és legmélyebb fájdalom, a mellőzöttség, az átverés, a viszonzatlanság érzése.

Igen, ebben kéne fejlődni, de gyorsan, amíg a gyerek haza nem ér az iskolából, de elkéstem, nyílik az ajtó: „Anyu! Miért vagy megint szomorú? Nem jött el megint a találkozóra? Sajnálom, meg sem érdemel téged, hogy ilyen szépen felöltöztél, mindig olyan elegáns vagy. Hogy tudsz mindig így járni?!”

Természetes, hogy vigasztalni és védelmezni akar, 15 éves fiúgyermek, akivel születése óta vagyunk édes kettesben. (Apukájából legalább sikerült fölfejlődnöm, ez is valami!) Hogyan tovább? Mit mondok majd neki, amikor felnő és ilyen helyzetbe kerül, amikor én sem tudom a megoldást.

Társfüggés! Oké, de ez kevés, ettől még nem megyek előrébb, ez csak egy tény, amit elismételgetek, mintha azt várnám, hogy attól jobb legyen. Nincs más hátra, szakembert kell felkeresni, egy addiktológust.

Megérkezem a rendelőbe, kedves, mosolygós hölgy fogad, ő lenne a terapeuta? Kissé méreget, érdeklődik, színes ruhák, színes nagy fülbevaló, vidámság jellemzi.

– Miben segíthetek, kisasszony?

– Nem tudok megszabadulni egy romboló, rám rossz hatást gyakorló kapcsolattól.

– Megszabadítani magát én se fogom, de el tudom kísérni ezen az úton.

Miről beszél? Milyen út? Ezt tanították vagy olvasta? Mindegy, valami majd csak lesz, végül is jobb, mint otthon feküdni a fal felé fordulva. Meg amúgy is ígért olvasmányokat emailen, és azt mondta: „Az érzelem egy intelligens vendég, jön és megy!” Nem semmi szöveg, hátha tud még ilyeneket.

És tényleg küldte az olvasmányokat. Robert Norwood: Nők, akik túlságosan szeretnek (imádtam) és Horváth Szilveszter: A nemet mondás művészete.

Elkezdtem befelé figyelni, feltenni kérdéseket, megválaszolni őket magamnak. Elfogadni, hogy ezzel együtt vagyok olyan amilyen, hogy igazából soha nem is akartam változtatni. Megszínesítettem a körülöttem lévő emberek hétköznapjait a hirtelen túláradó gondoskodással, figyelmességgel, a tűzzel, ami folyton égetett, és mindennel, ami együtt jár a szélsőséges, mélyen szenvedélyes viselkedéssel és a függőségek tipikus jellemzőivel, mint az elégedetlenség vagy a türelmetlenség.

Teltek a hetek, hónapok, figyeltem minden rezdülést, ami vagyok (már ami azon kívül megrezdült, hogy a konyhaablakból néztem a parkolót órákon át, hátha mégis visszajön…de nem jött), hogy honnan jön és merre visz tovább.

A terápiát nagyon megszerettem, pedig sokszor sírva jöttem ki a kapun, mindig szembesültem fájdalommal, régről, a múltból, aztán még régebbről, míg végül kirajzolódott, hogy lemásoltam a függő szüleim viselkedését. De muszáj volt tenni valamit, mert már nem akartam, hogy sírni lásson a gyerekem, amikor hazajön, vidám és mosolygós anyukát érdemel ő is, mint a többi gyerek.

A szakításból lassanként sikerült felépülni, nagyon hosszú fájdalmas napok után tele miértekkel. Segített a terápia, a gyermekem, a pszichológus barátnő, az anyukám, az olvasmányok, a cikkek, és az érzés, hogy elfogadtam a családi hovatartozásom, hogy szeretem a szüleimet, mert tőlük vagyok olyan amilyen, akkor is, amikor jó történik, nem csak amikor szomorúság vesz körül.

Terápiára egy év elteltével már inkább csak „pletykálni” jártam, elmúltak a mély, fájdalmas beszélgetések, éreztem a „fejlődést”, mertem az lenni, aki vagyok, nem vigasztaltam tovább a belül síró kislányt, inkább hagytam felnőni és felelősséget vállalni a tetteiért.

Nagyon sokára kezdett halványodni a szerelemnek hitt ideologizálás, az illúzió, hogy majd megváltozik, mert én vagyok én, és akkor majd megbízható lesz, nem ver át, mert rólam van szó. Nagyon hiányzott, éreztem az ujjaim végében a fájdalmat, de kerestem belül magamban az erőt, ami mindig tovább vitt a holnaphoz, mert a mérgező szülői- vagy párkapcsolat újra és újra csak sírást tartogat.

A gyermekem volt mindig is az egyik legnagyobb erőforrásom, amikor ránéztem és láttam az életem összes odaadását, aggodalmát, gondoskodását, szeretetét, olyankor mindig éreztem, hogy muszáj tovább menni ezen az úton, mert ez a sajátom, ezzel születtem, és ez már így is marad. És ezt tanítottam neki is, hogy a függőséget nem lehet levenni, mint egy kabátot, de megtanulhatunk úgy élni vele, hogy ne ártsunk a környezetünknek, és jól érezzük magunkat.

Egy nap csörgött a telefon egy idegen számról, és az ismerős hang azt kérdezte: „Volna még mindig kedved a Bazilikában összeházasodni velem?” Miután összeszedtem a telefont, ami kiesett a kezemből, felháborodtam, hogy ez bolond?! Ilyennel szórakozik fél év után? De nem volt bolond, elmesélte, hogy ő is terápián vett részt, mert a viselkedészavara kihatott az élete többi területére is, nemcsak a szakítás viselte meg, hanem a családi és munkahelyi problémák is, amik egymás után következtek, míg végül minden kicsúszott a kezéből.

Hamarosan a harmadik házassági évfordulónkat ünnepeljük, a „gyerek” közben felnőtt, már külön is költözött, és büszkeségemre sikerült mindent magával vinnie a szülői házból, ami ahhoz kell, hogy ha reggel leteszi a lábát a földre, akkor mindig tudja, hogy kicsoda ő valójában.

További, születésnapi pályázatra beküldött írásokat olvashat itt.

Hasonló cikkeket a legújabb HVG Extra Pszichológia magazinban olvashat, melynek témája az anyánkhoz való viszonyunk és az anyaság.

Fizessen elő a magazinra, most sokféle kedvezmény várja.

(Nyitóképünk illusztráció)



VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Motorosok haltak meg egy Dusnoknál történt balesetben

Motorosok haltak meg egy Dusnoknál történt balesetben

Megjelent a 2021-es kakáló kutyás naptár

Megjelent a 2021-es kakáló kutyás naptár

Kocsis István ételt oszt, Mengyi Roland könyvtáros a börtönben

Kocsis István ételt oszt, Mengyi Roland könyvtáros a börtönben