A nőket nagyobb fokú társadalmi megbélyegzés sújtja, ha szerhasználókká válnak. Ez kiemelten igaz a várandós szerhasználó nőkre, akiket még a szerhasználók szubkultúrája is szélsőségesen elítél. Dorothy Broom és Adele Stevens ausztrál kutatók ezt a jelenséget nevezték el dupla devianciának, hiszen egy deviánsnak minősített közeg (szerhasználók) tekinti normaszegőnek az anyaság előtt álló, vagy már anyává lett alkohol- és drogfogyasztó nőket.

Az ellenük irányuló indulatok kifejeződésének számos formája ismert, ezek közül jelzésértékű adat a Rebecca Stone amerikai kriminológus által idézett statisztika, miszerint a szerhasználó várandós nőket (főként, ha nem fehérek, és a társadalom perifériájára szorultak) nagyobb arányban figyelik meg, tartóztatják le, állítják elő, és ítélik el.

A nők felelőssége

Kaló Zsuzsa, az ELTE Pszichológiai Intézetének kutatója 2019-es tanulmányában foglalta össze a szerhasználó várandós és kisgyermekes nők anyaság-fogalmával kapcsolatos saját és nemzetközi kutatási eredményeket. A továbbiakban az ő meglátásaira, illetve az általa is hivatkozott munkákra támaszkodom. Ahhoz, hogy megértsük, miért is vált ki ilyen mérvű társadalmi ellenérzéseket egy szerhasználó nő anyává válása, először nem árt, ha tisztázzuk, hogyan alakultak az elmúlt évtizedek anyasággal kapcsolatos elvárásai.

A 20. században a nők munkavállalási lehetőségeinek fokozódásával, illetve a fogamzásgátlás hatékonyságának növekedésével egyre nagyobb felelősség hárul a nőkre, ha úgy döntenek, gyermeket vállalnak. Miért? Mert ahol megjelenik a választás nagyobb szabadsága (hiszen a nő kellő védekezéssel többnyire kontrollálni tudja, hogy bekövetkezik-e a fogamzás vagy sem), ott egyúttal megjelenik a felelősségre vonás lehetősége is.

HVG

A folyamat analógiájaként gondoljunk bele, miként ítéljük meg egy gyermek cselekedeteit. Minél inkább úgy látjuk, hogy a gyermek öntudatra ébred, megismeri a világot, és átlátja tettei következményeit, annál nagyobb elvárásokat támasztunk vele szemben.

Talán elsőre sértőnek tűnhet, hogy ebben a hasonlatban a nőket gyermekhez hasonlítom, de ha közelebbről szemléljük az elmúlt fél évszázad történéseit, nem nehéz belátni, hogy egy férfiak által irányított társadalom egész egyszerűen elkezdte felnőni hagyni a nőket (olyannyira, hogy napjainkban már fordul a kocka, és sok férfi kezd el gyermeki módon lemondani a döntés felelősségéről, átadva az irányítást párjának).

Az intenzív anyaság

Ezen túlmenően azonban más is történt. Sharon Hays, amerikai szociológus 1996-os könyvében (The Cultural Contradictions of Motherhood) „intenzív anyaság”-nak nevezte el azt a modernkori elképzelést, ami három komponens mentén értelmezi, illetve várja el az ideális anyai viselkedést, hozzáállást:

1. Az elsődleges gondviselő az anya. Az anyai szeretetet nem lehet helyettesíteni

2. Az ideális anya minden idejét, energiáját, anyagi forrását alárendeli a gyermek igényeinek, adott esetben lemondva saját szükségleteiről

3. A gyermek tiszta és ártatlan, és mint ilyen, semmiért sem hibáztatható

Látható, hogy az intenzív anyaság képzete mázsás terheket ró a nőkre. És amennyiben nem képesek eleget tenni e szigorú feltételrendszer sokszor kivitelezhetetlennek tűnő követelményeinek (pl. az anyaság mellett vállalt munkavégzés miatt), úgy nemcsak a társadalom nemtetszésére számíthatnak, de jellemzően a kínzó bűntudattal, a „nem vagyok elég jó anya” önvádjával is meg kell birkózniuk. Ezek az érzések a józan, szermentes életet élő nőkre is igazak, de a szerhasználói populációban csak tovább mélyülnek.

Várandós szerhasználók érzései

Rendelje meg online!

Kaló Zsuzsa vizsgálatsorozata (és a témához köthető gazdag, nemzetközi kutatási tapasztalatanyag) segít megérteni, mit is él át egy szerhasználó nő, mikor megtudja, hogy várandós, mikor elkezdi érezni a magzat mozgását, mikor rádöbben, hogy nem is olyan sokára anya lesz. Az anyává érés folyamata krízis (kinél pozitív, kinél negatív értelemben), mert megváltozik az, ami addig volt, és átadja helyét valami új, ismeretlen állapotnak.

A szerhasználó nőkkel felvett interjúk tanulsága szerint sokan erőt merítenek a kialakult helyzetből, a gyermekük iránti feltámadó felelősség érzése motiváció a leállásra, de legalábbis az időszakos szermentesség elérésére. Az anyasággal kapcsolatos bizonytalanság azonban meghatározó élmény. Az anyagi nehézségek miatti szégyen, a partner támogatásának hiánya és a központi támogatási rendszer korlátai miatt a magára utaltság érzése jelenik meg.

És persze vannak, akik nem képesek vállalni az anyaság terhét. Ezekben az esetekben többnyire olyan önfelmentési stratégiák jellemzőek, mint a „gyereknek már úgyis mindegy”, vagy, hogy „úgysem lennék elég jó anya”.

Igény a követendő példákra

Fontos kérdés, hogy milyen forrásból, milyen mintákat követve igyekeznek a várandós szerhasználó nők anyává érni. Kaló eredményei alapján a válaszadók 1) saját édesanyjukkal igyekeznek azonosulni, vagy ahol az édesanya elhanyagoló, bántalmazó vagy csak nem elég jó anyának tekintett asszony volt, ott éppen az azonosulás megtagadása jellemző, 2) többen fiatalabb testvérüket gyakorlatilag anyaként nevelték, és ezen tapasztalatokból merítenek, 3) mások a szomszédok, a szűk közösség jó mintáit próbálják követni, vagy 4) más anyákat figyelnek meg a játszótereken, az utcákon, esetleg 5) nőrokonaik (pl. nagymama, nevelőanya, nagynéni, nővér, stb.) közül igyekeznek szerepmodelleket találni.

Mindebből kitűnik a követendő példákra való fokozott igény. Ez a nagycsaládok széthullásával, a többgenerációs együttélések megszűnésével megint olyan jelenség, ami a szerhasználó nőket éppen úgy érinti, mint józan társaikat.

Jelentős probléma

Mennyire tekinthető elterjedt jelenségnek, hogy aktív szerhasználó nők gyermeket vállalnak, de legalábbis megtapasztalják a várandósságot? Tekintve, hogy az amerikai National Institute on Drug Abuse (Nemzeti Drogellenes Intézet) vizsgálata alapján a függőség kialakulása az esetek jelentős többségében a reproduktív életszakaszra tehető (18-44 éves kor közé), azon belül is leggyakrabban a 18-29 éves korosztályban jelenik meg, így értelemszerűen megnő az esély arra, hogy a nők a szerhasználat ideje alatt várandósok legyenek.

Egy 2012-es amerikai kutatás értelmében a várandós nők 5,9%-a használ illegális drogokat, 8,5%-uk fogyaszt alkoholt a terhesség során, és 15,9%-uk dohányzik rendszeresen. Ez azt jelenti, hogy 380 ezer magzat van kitéve az illegális szerek, 550 ezer az alkohol, és több, mint egymillió a dohányzás ártalmainak a méhen belüli időszakban. Hasonló arányok jellemzik Európát és Ausztráliát is. Nagyon is jelentős problémáról van szó, ami társadalmi stigma helyett éppen az érintett populáció segítését indokolná.

Szenvedélybeteg anyák támogatása

Éppen ezért annyira fontosak azok a hazai kezdeményezések is, amik specifikus módon a szerhasználó nőket állítják fókuszukba. Akár úgy, hogy tematikus női szerhasználó csoportokat szerveznek, akár úgy, hogy várandós szerhasználók ellátásában segítenek (mint a Józan Babák Klub), vagy addiktológusként vállalják várandós, illetve kisgyermekes szenvedélybeteg nők ellátását.

Mert bár tény, hogy a terhesség idején fennálló szerhasználat káros hatást gyakorolhat a magzat fejlődésére, illetve, hogy így valóban megnő az elvonási tünetekkel születő babák aránya, ez azonban nem feltétlenül jelenti azt, hogy ezek az újszülöttek később maguk is szerhasználóvá válnak. Ezért aztán nem törvényszerűen megalapozott az a fentiekben hivatkozott félelem sem, hogy „az én gyermekemnek már úgyis mindegy”.

Az anyai szerhasználat mellett ugyanis számos egyéb tényező (pl. társadalmi, gazdasági helyzet, kortárshatások, oktatási rendszerből való kiesés, társuló pszichiátriai zavarok) befolyásolja a gyermek későbbi addiktológiai problémáit.

Végezetül ne feledkezzünk meg azokról a nőkről, akik adott esetben nem szenvedélybetegek, de partnerként, feleségként, anyaként szembesülnek azzal, hogy párjuk, testvérük, gyermekük valamilyen függőséggel küzd. Az ő támogatásukra hozták létre a hozzátartozói csoportokat (ahol férfiaknak éppen úgy indokolt lenne megjelenni).

A hozzátartozói csoport a hasonló nehézségeket megtapasztalók támogató közösségévé tud válni, ahol nem azt éljük meg, hogy „mindenről én tehetek”, hogy „nem voltam elég jó anya”, hogy „férjem függősége mellett saját nőiségembe vetett hitem is megroppant” – „hiszen látom, hogy mások is ugyanúgy küzdenek, mint én.”

Mert ne felejtsük el: nőnek lenni, anyának lenni nem azonos a lemondással, a szégyennel, az örökös kétségekkel. Akkor sem, ha én vagyok a szenvedélybeteg, akkor sem, ha valamelyik szerettem az.

A cikksorozat első részét itt olvashatja, a másodikat pedig itt.

Hasonló cikkeket a legújabb HVG Extra Pszichológia magazinban olvashat, melynek témája: újrakezdés a bizonytalanság korában. Fizessen elő a magazinra, most sokféle kedvezmény várja.

A szerző könyveit itt találja meg.