Kenyeres András: A futás elősegítheti a személyiség fejlődését
A futás egy rendkívül strukturált tevékenység, ami jobbá teheti az életünket. Ugyanakkor az ultratávok teljesítése pszichológiai vagy érzelmi megküzdési stratégiaként is működhet. A Futni mentem című film kapcsán a futás lélektanáról, a flow-ról, a misztikus maratoni távról beszélgettünk a bajnokokat támogató sport mentáltrénerrel.
A futás egyre népszerűbbé válik, ön szerint miért vált ez a mozgásforma ennyire elterjedtté?
Több tényező is közrejátszik a futás népszerűségében. Egyrészt sokan ülőmunkát végzünk, így szükségünk van valamilyen rendszeres, a napirendünkbe könnyen beilleszthető mozgásra. Ráadásul a futás nem igényel különleges felszerelést vagy nagy előkészületeket, és kortól függetlenül elkezdhető és végezhető. Másrészt a futás során célokat tűzünk ki, és meg is valósítjuk azokat: konkrét, kézzelfogható eredményeket kínál, ami motivációt jelenthet azok számára, akiknek az élet más területein kevésbé érzékelhető az eredményesség. S noha sokan egyedül futnak, e sport közösségi szervező ereje is jelentős, ami pedig különösen fontos lehet egy olyan világban, ahol a valódi emberi kapcsolatok háttérbe szorulnak. És persze ne feledkezzünk meg a covid-járványról sem, ebben az időszakban a futás az egyik legfontosabb pozitív megküzdési stratégia volt az emberek életében, hiszen ez a sport önmagában is kiváló eszköz a stresszkezelésre és a mentális egészség javítására, természetben végezve pedig különösen hatékony lehet ebből a szempontból. Ezek a tényezők együttesen magyarázhatják e mozgásforma egyre nagyobb népszerűségét.
Milyen különbségek vannak a rövid- és hosszútávfutás során végbemenő mentális folyamatokban?
A különböző távok más-más kihívást jelentenek. Rövidtávokon, például 500 méteren vagy egy kilométeren, az azonnali teljesítmény kerül a középpontba. A kezdők számára az első kilométer teljesítése gyakran nagy kihívás, és komoly sikerélmény. Ugyanakkor a hosszútávoknál, például egy maraton vagy ultramaraton esetében már nagyobb elköteleződésre van szükség. Persze a „hosszútáv” mindenki számára mást jelent: aki eddig 500 métert sem futott le, annak az öt kilométer már óriási teljesítmény lehet. A lényeg, hogy a célok folyamatosan „bővülnek”, és a kezdeti nehézségek után egyre nagyobb távokat érhetünk el. Sok futó számára ez pozitív függőség, mert a folyamatos fejlődés, a célok kitűzése és elérése rendkívül motiváló lehet.
Hogyan hat a futás – legyen szó akár versenyre való felkészülésről, akár csak rendszeres edzésekről – a személyiségünkre, az énképünkre és az önmagunkhoz való viszonyra?
A futás egyértelműen elősegítheti a személyiség fejlődését, az énképünkre és az önmagunkkal való viszonyunkra is hatással lehet. Fontos azonban megjegyezni, hogy ez az összefüggés nem minden esetben egyirányú: egy tervezni tudó, lelkiismeretes személyiség képes lehet következetesen edzeni és felkészülni egy versenyre, de nem biztos, hogy valaki attól válik jobban tervező emberré, hogy lefut bizonyos távokat. Inkább arról van szó, hogy ezek a tevékenységek a már meglévő személyiségjegyeket erősíthetik.
Ugyanakkor előfordulhat, hogy valaki alapvetően nem lelkiismeretes emberként tekintett magára, de a baráti társaság hatására mégis elkezd futni, és ezáltal ráébredhet arra, hogy képes megtenni olyasmit, amit korábban nem hitt magáról. Ez a felismerés növelheti az önbizalmát, valamint az önkontroll és a hatékonyság érzését, mindez pedig szoros összefüggést mutat a jólléttel. Ha valakinek nincsenek céljai, és úgy érzi, hogy nem uralja a saját életét, az depresszióhoz is vezethet. A futás – akár egy konkrét cél, például egy verseny vagy egy meghatározott táv elérése által – segíthet, mert strukturálja az időt, és konkrét célokat állít az ember elé. Az pedig, hogy ezeket a célokat eléri, javíthatja az életminőségét, hiszen azt tapasztalja, hogy képes fejlődni és jobbá válni.
A maratoni táv – talán nem túlzás ezt állítani – valamennyi hobbifutó szívében különleges helyet foglal el. Miért övezi ezt a távot ekkora kultusz?
A maraton egy mérföldkő, egy univerzális fogalom, amit mindenki ért a világban, egyértelmű szimbólum. Szerintem a táv mögött ott rejlik valami alapvetően emberi. Ez a kilométer-mennyiség olyan határ, amit az embernek valóban meg kell szenvednie. Nem lehet csak úgy eldönteni egyik napról a másikra, hogy „holnap lefutok egy maratont”. Ahhoz, hogy valaki sikeresen teljesítse ezt a távot, hosszú időn át kell dolgoznia, terveznie, és rendszeresen edzenie. Ez már önmagában komoly teljesítményt jelent. Ez a táv egyfajta jelzés mind kifelé, mind befelé. Ha valaki lefut egy maratont, azzal azt mondja: „Nézd, meg tudtam csinálni! Ha erre képes vagyok, akkor bármi másra is képes lehetek az életben.” Ez egy rendkívül erős üzenet, ami az önbizalomra és az önértékelésre is hat. Bizonyíték önmagunk számára, hogy képesek vagyunk elérni a céljainkat, bármilyen nehézségekbe ütközünk is. Talán ezért is válik a maraton sok ember életében jelentőségteljes szimbólummá.
Az ultra, vagyis a maratonnál nagyobb távú versenyeken sokkal ritkábban látni harmincas éveikben járó futókat; az idősebb generáció dominál. Mi rejlik e jelenség mögött?
Az ultratávfutók többsége valóban idősebb is lehet, gyakran 40-es, 50-es korosztályú, és ennek több oka is lehetséges. Az egyik, hogy ezek az emberek életük olyan szakaszába értek – például már nagyobbak a gyerekeik –, hogy több idejük és lehetőségük lesz magukkal is foglalkozni. De az ultratávok felé fordulás egy természetes fejlődési folyamat része is lehet. Sokan kezdenek rövidebb távokkal, fokozatosan növelve a célokat, így jutva el az ultratávokhoz. Ez gyakran a személyes határok feszegetéséről szól.
Az ultrafutás azonban nem csupán fizikai, hanem komoly mentális kihívás, és az ultrafutók már rendelkezhetnek olyan élettapasztalattal és kitartással, ami segítheti őket az ilyen extrém célok elérésében. Az ilyen távok sokszor többet jelentenek egyszerű testmozgásnál: egyesek számára pszichológiai vagy érzelmi megküzdési stratégia is lehet. Előfordulhat, hogy valaki a „hátizsákjában” nemcsak a felszerelését cipeli magával, hanem olyan terheket hordoz, amelyek feldolgozása vagy megértése érdekében választja ezt a sportot. Ez nem mindig tudatos döntés, de egyértelműen látható, hogy az ilyen extrém versenyeken indulók közül sokan valamilyen belső konfliktussal vagy problémával küzdenek meg a futás által. Tehát bár az ultratávfutás rendkívüli teljesítmény, és sok esetben példaértékű, nem feltétlenül mondható, hogy mindig az egészségesség jegyében történik. Inkább egyfajta eszköz lehet az önmegismerésre vagy az érzelmi feldolgozásra.
Miért fordulnak egyesek az ultrafutás szélsőségei felé, akár az önbántalmazás szintjén is? Milyen pszichológiai tényezők állhatnak a háttérben?
Ez a kérdés egy nagyon érzékeny, de fontos területet érint. Az extrém ultrafutás mögött olykor gyerekkori problémák, feldolgozatlan traumák rejlenek. A biztonságos kötődés hiánya, elakadások vagy belső konfliktusok sok esetben tudatosan nem felismertek, de a fizikai túlhajszolás formájában megjelennek. Az ultrafutás lehet menekülés vagy megküzdési stratégia is, amellyel az egyén elkerülheti a múlt fájdalmaival való szembenézést. Bár az élsport és ez a fajta futás rendkívüli mentális erőt igényel, ez az erő sokszor belső fájdalmakból táplálkozik. Ezért az ultrafutók történetei igaz egyénenként változóak, de olykor hasonló lelki terhek bújnak meg az extrém teljesítmények mögött.
A néhai Csíkszentmihályi Mihály pszichológiaprofesszor egy egész könyvet szentelt annak, hogy bemutassa a futás és a flow viszonyát. Önnek milyen tapasztalatai vannak a futóival kapcsolatban?
A futás kiválóan alkalmas a flow-élmény megélésére. A praxisomban gyakran hallom a sportolóktól, hogy futás közben teljesen „elmerülnek”, az idő megszűnik számukra létezni. És ez nemcsak a versenyeken, hanem az edzéseken is megtörténik. Például sokan mesélik, hogy egy erdei edzés során órák telnek el úgy, hogy észre sem veszik az idő múlását, és még azt sem igazán érzékelik, merre járnak. Ez az élmény feltölti őket, pozitívan hat a mentális állapotukra is. Ez a sport olyan neurotranszmittereket szabadíthat fel az agyban, amelyek csökkentik a negatív stresszt, és javítják a közérzetet.
A Futni mentem című, a napokban bemutatott magyar romantikus vígjáték központi eleme a „bakancslista”, amire felkerült a maraton lefutása. Társadalmunkat nézve van-e bármilyen jelentősége, üzenete annak, hogy bakancslistákban gondolkodunk?
A bakancslisták valóban a célok felállításához kapcsolódnak – sok esetben hosszú távú célokról beszélünk itt – a lista tartalma pedig nagyon személyfüggő. Vannak, akik felszínesebb listákat alkotnak, míg mások a személyes fejlődésre és az önmegvalósításra koncentrálnak. Ebben a világban, ahol az emberek hajlamosak az azonnali kielégülést hajszolni, a bakancslisták könnyen elmozdulhatnak a pillanatnyi örömökre összpontosító irányba. A bakancslista valójában azt tükrözi, hogy mit tartunk fontosnak. A lényeg, hogy tisztában legyünk azzal, mi áll a listán, és az a valami miért van ott, miért értékes nekünk, hogy elérjük.
Névjegy: Kenyeres András business coach, szakíró, sport mentáltréner élsportolók és amatőr sportolók mentális felkészítésére specializálódott, többek között Lubics Szilvia ultrafutó bajnokkal is együttműködik. Több mint egy évtizedes tapasztalatával segíti klienseit a teljesítményfokozásban, a stresszkezelésben és a mentális ellenállóképesség fejlesztésében. A HVG Könyvek kiadónál eddig három könyve jelent meg.
Lippai Roland
Fotó: Reviczky Zsolt
Keresse a HVG Extra Pszichológia magazin legfrissebb számát az újságárusoknál vagy rendelje meg!
HVG-előfizetés digitálisan is!
Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!
