Mivel a párkapcsolatok legtöbbje a rövid ideig tartó szenvedélyes szerelemmel indul, kezdetben azt érezhetjük, hogy megtaláltuk a másik felünket, a „nagy őt”-t, a „lélektársat”, az „ikerlángot”…, hiszen a másikra vetítjük mindazt, ami bennünk hiányként élt. Aztán hamar csalódunk, mert a másik is csak tökéletlen ember az összes korai sérülésével.

Ahogy egy páciens csillogó szemekkel fogalmazta: „Annyira boldog vagyok, hogy megtaláltam az ikerlángomat!” Majd néhány hét elteltével szomorúan vallotta meg: „Ez is hamis ikerláng volt…” S csak önismereti fejlődése által látott rá, hogy – bár van, akivel jobban összeillünk – mégsem illeszkedünk azonnal, mint két ragyogó puzzle-darab.

Tudattalan választásaink

Többféle pszichológiai elképzelés létezik arról, kit tartunk hozzánk illő férfinak, nőnek. Abban egyetértenek a szakemberek, hogy maga a választási folyamat teljesen tudattalan. A projekció, a tudattalan kivetítés segítségével ismerjük fel, ki a „megfelelő” pár számunkra.

Kivetítjük azokat a tudattalan tartalmakat, amikkel addigi életünkben nem néztünk még szembe, amelyek ismerősökként vagy éppen hiányként élnek bennünk, így kezdetben a csodát látjuk, hiszen mindent megtalálunk a másikban. Ezzel teremtjük meg a hiú reményt, hogy ketten együtt egy csapásra teljessé válhatunk.

HVG Extra Pszichológia

Kihez vonzódunk?

A „szülőimágó”-elmélet szerint tudattalanul az azonos vagy éppen az ellenkező nemű szülőnkre hasonlító vagy azzal ellentétes vonásokkal rendelkező társhoz vonzódunk: például túlteljesítő idomár szülő gyereke kiválóan teljesítő rendmániáshoz, vagy épp az ellenkezőjéhez, laza „életművészhez”, akinek az életében semmi sem kiszámítható. S egy idő után éppen ezeket a tulajdonságokat utasítjuk el a másikban, ha nem fejlődünk együtt tovább.

A sajátos igények elmélete szerint a választás motivációja egy be nem teljesült gyermekkori vágy kompenzálása. Ha a szüleinktől nem kaptunk elég elfogadást és szeretetet, akkor gyakori, hogy a párunktól várjuk, hogy feltétel nélkül elfogadjon, és szeressen bennünket, amit persze csak a szenvedélyes szerelem magasabb hormonszintjén képes megtenni, később már nem. Vagy amikor egy alkoholista gyereke tudatosan olyan párt választ magának, aki absztinens ugyan, de hamar kiderül, hogy munkaalkoholista, s ő ugyanolyan szeretetlen lesz mellette, mint apja mellett volt.

A kiegészítő szükségletek elmélete szerint a társak közötti vonzódás gyakran azon alapul, hogy mindkét fél megtalálja a másikban önmaga elutasított tulajdonságait. Tehát nem saját magunkban, hanem a másikban utasítjuk el a gyermekkorban letiltott tulajdonságokat, így az önmagunkról kialakított kép nem sérül. Például a passzív-agresszív feleség elfojtja magában a másik emberrel kapcsolatos harag, gyűlölet érzéseit, mert ezt tanulta, de tudattalanul úgy viselkedik, hogy a másikban kellemetlen érzéseket, bűntudatot kelt, és kiváltja annak nyílt agresszióját. Majd a férje durvaságát ítélve ő szentasszony maradhat. A férj pedig a nőben élheti meg saját elutasított gyengeségét, elutasított alárendelődését.

Olvassa tovább L. Stipkovits Erika klinikai szakpszichológus cikkét a legújabb HVG Extra Pszichológia magazinban, amelyben a lelki társsal foglalkozunk.

Keresse a HVG Extra Pszichológia magazin legfrissebb számát az újságárusoknál vagy rendelje meg!