A nosztalgia azt jelenti, hogy sóvárgunk, vágyakozunk távoli, elveszett vagy elmúlt dolog után. Hétköznapi szinten inkább csak arra mondjuk, ha kellemesnek érezzük visszaemlékezni valamire, ha felidéződik bennünk egy-egy korábbi élményünk, ami sokat adott, meghatározó volt, vagy még ma is feltölt minket, ha rá gondolunk. A nosztalgia azonban veszélyessé is tud válni, ha túlságosan nagy szerepet kap az életünkben. Gyakran találkozom olyan emberekkel, akik úgy érzik, mintha most is megoldaná a problémákat és értelmet adna a kapcsolatuknak az, ami egykor jellemezte.

A probléma természetesen nem az, hogy az eredeti élmény régen volt, hanem az, ha csak rég volt olyasmi, amire jó gondolni. Jó dolog visszaemlékezni, de ez kevés ahhoz, hogy betöltse a jelent. Az egyik legjellemzőbb helyzet, amikor valaki megbántotta a társát, és ez felülírja, amit a másik addig gondolt a kapcsolatukról. Hűtlenség esetén például az egyik legfájdalmasabb folyamat, hogy a házastárs megéli, hogy valaki más is legalább olyan vonzó lett, lehetett a párjának, mint amilyen csak ő lehetett addig, netán még meg is előzte őt a harmadik. Ilyenkor akkora szenvedést okozhat az, hogy valami összetört, hogy az emberek egy része a múlt felé fordul, ami – bár már elveszett, elmúlt – erőt tud adni, hogy túléljék a csalódást.

Mágikus mondatok

Ilyen volt az a helyzet is, amikor egy hölgy felkeresett azzal, hogy kezdi elveszíteni az erejét, kitartását a párkapcsolatában, amelyben évek óta arra vár, hogy a párja végérvényesen elváljon. A férfi érzelmileg nem tudott elszakadni a feleségétől, gyermekei anyjától, viszont ennek a hölgynek a megjelenése korábban nagyon felkavarta az életét. Hevesen udvarolt a nőnek, és az égvilágon mindent megígért. Terveket szőttek a közeli és a távoli jövőre nézve, amibe mindketten beleélték magukat. Pedig ez inkább álmodozás volt, mint valós, átgondolt jövő. Ahogy telt az idő, és mégsem kezdték el megvalósítani új, közös álmaikat, egyre nyomasztóbbá vált a helyzet. Be kellett volna látniuk, hogy talán mégsem elég a lendület a férfinak ahhoz, hogy elhagyja a feleségét.

Azt azonban tudni kell, hogy vannak bizonyos mágikus mondatok, amiket, ha egy férfi kimond egy nőnek, akkor örökre magához láncolhatja lelkileg. Ugyanis annyira eltalálja a mindnyájunkban ott lévő vágyat: hogy miattunk bármire képes a másik, hogy velünk akarja leélni az életét. Amikor a sors lehetőséget ad, hogy beleereszkedjünk ebbe az édes életérzésbe, nem engedjük el könnyen az alkalmat. Emiatt lehet az is, hogy ahhoz a személyhez, aki ezzel megajándékozott minket, még akkor is ragaszkodunk, ha már kevés okunk lenne rá.

Így történt ez ebben az esetben is, ahol évekkel később is az volt a hölgy legfőbb érve a kapcsolat mellett, hogy soha nem volt úgy oda érte még senki, mint ez a férfi. Bár bevallotta, hogy ez leginkább csak az első időszakban volt ilyen sodró, amikor még mindketten tervezték a közös jövőt, aztán ő ezzel a tervvel magára maradt. Ennek ellenére a férfi minden egyes alkalommal éreztette, hogy szíve szerint csak vele élne, és ezt annyira jó volt újra hallani. Természetesen az évek alatt ő is rájött, hogy ezeket az ígérgetéseket semmilyen tett nem követi, mégis visszaidézte kapcsolatuk hajnalát, ami élete legszebb időszaka volt.

Látjuk tehát, hogy itt megjelenik a veszély: amiatt értékelünk pozitívan valamilyen helyzetet, mert régen megélt kellemes dolgokra emlékeztet, nem pedig azért, mert itt és most kielégítő. Egészen pontosan nemcsak kevés volt ez a jelenben, hanem a hölgy kifejezetten tudta, hátráltatja őt abban, hogy valós párkapcsolatba vágjon bele.

Az emlékek őre

A probléma ezen a ponton még bonyolultabbá válik. Tapasztalati tény ugyanis, hogy a párkapcsolatok első időszakának lendületével nehezen vetekszik bármilyen régóta fennálló kapcsolat. Emiatt szoktuk azt mondani, hogy ha valakinek szeretője lesz, akkor méltatlan összehasonlítani, hogy otthon izgalmasabb-e az élet a házastárssal, avagy a szeretővel a lopott órákban. Sajnos fantáziában nem tudunk annyira előreszaladni, hogy megjósoljuk, milyen lenne az élet a szeretővel ugyanannyi év együttélés után, de valószínű, hogy nem lenne ekkora szakadék az aktuális helyzethez viszonyítva. Így aztán sokszor a szerető van kedvezőbb helyzetben, ő a sodróbb, a szenvedélyesebb szál, ő kapja a heves udvarlást, a bókokat. Ezzel szemben a másiknak az jut, hogy a partnere vele él, mellette marad. Sokan filozofálgattak már azon, ki a nyertes, melyikük győzte le a másikat – szerintem mindenki vesztes. Olyan helyzetben, ahol hitegetik egymást az emberek, és a másikra várnak – illúzióban élnek.

A példánkban is abban hitt a feleség, hogy a türelme meghozza majd a gyümölcsét – ezért megpróbálta elviselni a jelent. Visszagondolt az együtt eltöltött évekre, arra, hogyan küzdöttek együtt, hogy otthont teremtsenek, hogy a gyermekük megfoganjon, gyakran felidézte, milyen megható volt egymás kezét fogni a szülőszobán. Ezek adtak erőt, mert akkor még jó volt minden. A szerető is így gondolkodott: a kezdeti időszak élményei idéződtek fel az együttlétekkor, hiszen a férfi újra és újra megajándékozta azokkal a mondatokkal, amelyek régen a világot jelentették számára. Igaz, hogy akkor még elhitte azokat. Mostanra maradtak a morzsák, és annak az öröme, hogy a röpke együttlétek idejére ő lett a fontosabb, ilyenkor őt halmozza el a férfi a kényeztetésével. Aki felemelte azzal is, hogy ezt így csak neki képes adni, mert ezt a szenvedélyt csak ő váltja ki belőle. A közös élet lehetőségét lecserélte a pillanatnak szóló kedves szóra, és mégis ragaszkodott hozzá, mert ahhoz az emlékhez társult, amely régen beléégett.

Vissza a jövőbe

A sors aztán úgy hozta, hogy a terápia során a hölgy képes volt lezárni ezt a kapcsolatot, és új partnere lett. Össze is költöztek, lelkileg megerősödött attól, hogy olyan párra talált, aki valóban együtt él vele. Egyszer csak azonban arról számolt be, hogy úgy érzi, valami hiányzik neki, mindig a volt szeretője szenvedélyes alakja jut eszébe, sóvárog utána. Egyre laposabbnak érezte jelenlegi kapcsolatát, míg az elveszett lehetőséget egyre jobban vágyta. Amikor újra találkoztak a szeretővel (aki továbbra is a feleségével élt), hatalmas katarzist hozott a szenvedély. Újra összejöttek, ismét elkezdték tervezni a közös jövőt, ugyanúgy, ahogyan régen – azonban azóta sem valósították meg. A feleség szintén az emlékeiből merít: azt tartja szem előtt, hogy régen neki fogadta meg a férje, hogy kitart mellette, és túl sok szép élményük van ahhoz, hogy elengedje őt.

Az ilyen történetekben természetesen senki sem elítélhető: nem hiba vagy rossz tulajdonság, ha valaki a múltbéli szép emlékekbe kapaszkodik, hogy túlélje a jelent. De veszélyes is lehet, mert eltereli a figyelmet arról, mi van itt és most. Felment az alól, hogy erőfeszítést tegyünk, vagy legalább szembenézzünk a problémákkal. Idővel a legszebb emlékek is elhalványulnak, és újra tenni kell valamit, hogy a jelen boldogságára később visszaemlékezhessünk.

Almási Kitti cikke a HVG Extra Pszichológia 2015/1. számában jelent meg. Hasonló témájú írásokat aktuális számunkban is olvashat, mely május 22-én jelent meg, ezúttal az apaság témájával foglalkozunk. Keresse az újságárusoknál, vagy rendelje meg – akár a régebbi számokat is – a kiadónál!