Tetszett a cikk?

Milliókat keresett, hollywoodi sztárokkal lebzselt, luxusban élt. Aztán börtönbe került, és egy verekedésben nyolc fogát ütötték ki. Életkedve megkopott, de az egykori kerítő könyvet írt élményeiről.

Babydol. Van rajta sapka
Nagy-Brittaniában is megjelent Jodi „Babydol” Gibson könyve, amelyet luxus prostituáltak futtatójaként szerzett tapasztalatairól írt. A kiadó heves médiakampány során hozza vissza a köztudatba a börtönbüntetése miatt a médiából kikopott hölgyet. Még külön internetes oldalt is készítettek a visszaemlékezéseknek, ahol az érdeklődők némi ínycsiklandó ízelítő után biztonságos webes fizetési eszközök felhasználásával megvásárolhatják a könyv online változatát.

Babydol pere annak idején, nyolc évvel ezelőtt nagy port vert fel, mivel számos sztárkliensét megnevezte, akik igénybe vették a Gibson által kiközvetített lányok szolgáltatásait, de persze bizonyíték semmire nincs. Az ismertebb nevek között több más színész, sportoló és modell mellett ott van Bruce Willis és Ben Affleck. Az mindenesetre figyelemreméltó, hogy bár többen fenyegetőztek polgári perrel, egyik sztár sem élt a lehetőséggel. Jody ezt úgy kommentálja az általa adott interjúkban, hogy azért nem mentek végül a bíróságra a hírességek, mert pontosan tudták, hogy a könyv minden szava igaz.

A mindenkiben felmerülő kérdésre, hogy miért van szüksége ekkora celebeknek prostituáltak társaságára, „Babydol” szintén tudni véli a választ. „Egy nagy filmsztár, egy hatalmas és gazdag ember rengeteg fiatal lány önzetlen érdeklődésére számíthat. De vajon tényleg haza akar-e egy ilyen lányt vinni, és megkockáztatni, hogy másnap elmenjen a bulvárlapokhoz vagy titokban lefilmezze vagy esetleg teherbe essen? Sok kliensem volt házas, ezért nem akartak kockázatot. A fizetett szex egyszerűen kényelmesebb” – mesél Gibson a múltról a legfrissebb brit Marie Claire magazinban.

Az igény pedig egyértelműen megvan, persze nem csak a sztárok részéről. Az üzlet 13 évig virult, a madámnak 16 amerikai és európai államban voltak kapcsolatai, 300 lányt foglalkoztatott és 1000 ügyfelet szolgált ki. Nyaranta az 1 millió dollárt is elérhette a bevétel. Jody luxuskörülmények között élt, azt hitte, ez mindig így lesz. A biznisz egészen addig csodásan ment, amíg Gibson bele nem futott egy beépített rendőrbe, aki ügyfélként mutatkozott be, a megfelelő ajánlásokat is felmutatva. A rendőrség természetesen mindent lefoglalt és Babydolt három évre ítélték el, ráadásul legnagyobb meglepetésére nem valamelyik különleges börtönbe került, hanem a legdurvább köztörvényesek közé. Az ügyfelek közül senkit nem vádoltak meg vagy ítéltek el, a bíróság ugyanis Gibson jegyzeteit vagy a lányok vallomását nem tartotta elégséges bizonyítéknak, csak a tettenérést fogadták volna el.

A börtönben „Babydol” teljesen összetört. „Egy cellában voltam hét gyilkossal és emberrablóval, akiknek nem volt vesztenivalójuk, mivel életfogytiglant kaptak. Ha híres vagy, célponttá válsz. Minden nap a túlélésért harcoltam” – emlékszik vissza Jody a kevésbé szép dolgokra. Egy verekedés alkalmával nyolc fogát veszítette el, és megsérült a koponyacsontja is, így végül a börtönkórházból szabadult.

Az exmadám életkedve elvesztésére panaszkodik, de mivel valamiből neki is élnie kell, azért annyira összeszedte magát, hogy összehozza leleplező, mindent kibeszélő könyvét és érdekes módon kiadót is talált hozzá. Mivel Jody általában kedvező dolgokat mond volt ügyfeleiről, talán még jót is tesz a sztárok hírnevének szaftos és részletes beszámolóival.

Kádár Mónika

hvg.hu Kult

Szórakozó miniszter, Korn-interjú és kiszáradó pálinkaház a VOLT-on

Bezárta kapuit a jubileumi 15. VOLT-fesztivál, azonban előtte, az utolsó napon még kiváló lehetőséget kaptak a szórakozni vágyók, hogy kitombolják magukat a Lővér-kempingben színes forgatagban. Összefoglalonkból kiderül, mi volt az idei fesztivál csúcs-, és mélypontja, megtudhatják melyik kormánytag szórakozott önfeledten Sopronban, s olvashatnak egy interjút is egy nyakig tetovált rocksztárral.

Shake

Szerelmi étvágygerjesztők

Az emberiség évezredek óta használ szerelmi bájitalokat, afrodiziákumokat, készít és fogyaszt olyan ételeket és italokat, amelyekről azt képzeli, hogy növelik a szerelmi vágyat és/vagy képességet.

hvg.hu Tech

Bűncselekménnyé minősítik a brutális és extrém pornót

A brit kormány most közzétett törvénytervezete szerint a jövőben bűncselekménnyé minősül az extrém pornó, mely szerint a jövőben többek közt tilos a kegyetlenkedő, állatokkal fajtalankodó és nekrofil tartalmak előállítása és terjesztése.

techline.hu Tech

Halálos ágyán tett vallomást a roswelli

A hírhedt roswelli "ufóészlelés" utolsó élő szemtanúja, aki az események idején, 1947-ben a hadsereg sajtótisztjeként dolgozott, halála előtt eskü alatt vallotta, hogy annak idején "földönkívüliek járművét és halott idegeneket" is látott az amerikai hadsereg egyik titkos hangárjában. Pedig egy 1994-es jelentés már megadta az eset magyarázatát.

Merész szürrealista válogatással int időleges búcsút a felújítás előtt álló párizsi Pompidou Központ

Merész szürrealista válogatással int időleges búcsút a felújítás előtt álló párizsi Pompidou Központ

Óriási erdőtűz pusztít Los Angeles egyik előkelő negyedében

Óriási erdőtűz pusztít Los Angeles egyik előkelő negyedében

Mi fér bele 26 percbe? – Ezt tedd, amíg feltölt az autód

Mi fér bele 26 percbe? – Ezt tedd, amíg feltölt az autód

A Toyota uralja a magyar piacot

A Toyota uralja a magyar piacot