Amikor még tudtak mulatni a Fehér Házban
A Kennedy család híres volt csodálatos partijairól. Ronald Reagan is kivette a részét a washingtoni szociális életből, az idősebb George Bush pedig azt vallotta, hogy politikai partnerekkel ülni asztalhoz és finom étek felett társalogni, mindig megkönnyíti a másnapi vitanapot. Az állami fogadások és elit díszvacsorák korának azonban vége. Ifjabb Bush jobban szeret aludni, és ha mégis asztalhoz ül valakivel, annak komoly ára van.
Jackie Kennedy és John F. Kennedy Ők még tudtak esteket szervezni © AP |
„Ilyesmi soha nem történt volna Nancy Reagennel vagy Jackie Kennedyvel. Először is, mert a divattervező egy egyedi darabbal megvédte volna a First Lady presztízsét. Másodszor is, mert a meghívott elit hölgyek ismerték volna egymást annyira, hogy egy ebéd keretében, előre megbeszélik, mit vesznek fel, sőt azt is, hogyan koordinálják a partit” - meséli Maureen Orth újságíró a Vanity Fair amerikai lapnak.
A hatvanas években a washingtoni elit aranykorát élte. A felső tízezer tagjai szoros kapcsolatot tartottak egymással és rendszeresen összejártak. Gyakoriak voltak a nagyszabású ebédek prominens személyeknél, és a nyári hónapok kivételével havonta tartottak állami vacsorákat és fogadásokat.
A Kennedy-k szervezte vacsorákon nagy megtiszteltetés volt részt venni. A vendégek többsége nem a vastag pénztárcája miatt volt meghívva, a lobbi szinte nem létezett és nem volt politikai agenda sem. Az uralkodó politikai párt támogatási listája és a vacsora vendégek névsora nem sok közös elemet takart. A nagykövetek mellett művészek, filmsztárok és tudósok kapták a megtiszteltetést, hogy az elnökkel vacsorázhatnak: Tennessee Williams, Pulizer díjas író, Arthur Miller drámaíró és irodalmár, Saul Bellow Nobel díjas irodalmár, Isaac Stern hegedű művész, Leonard Bernstein zeneszerző, Elia Kazan színházi rendező producer, Charles Lindbergh pilóta mind-mind megfordult a Kennedy fogadásokon.
Jackie Kennedy Fehér Háza kitűnő ízlésről árulkodott, ő szabta az elit társasági szabályokat és ő volt az etalon. Kerek asztalokat csináltatott, hogy a vendégek jobban tudjanak társalogni és a díszvacsorákat szinte havi jelleggel tartották a külföldi politikai vezetőknek, ami sokat segített abban, hogy az politikusok és feleségeik jobban megismerjék egymást. Mint First Lady, a szociális megjelenést és az elit körökben való részvételt olyan fontosnak tartotta, hogy hat hónappal John F. Kennedy meggyilkolása után már ismét ott volt a vendégek között, annak ellenére, hogy már nem a férje volt az elnök.
Kenndey (no meg Nixon és Ford) után Jimmy Carter következett egy szerényebb elnöki képpel, megszüntette a dúskálást, a Fehér Házban nem szolgáltak fel italokat és arra szólította fel Amerikát, spóroljon az energiával. Így hát, amikor Ronald Reagent megválasztották, Nancy és az exelnökök feleségei összefogtak és kétszeres lelkesedéssel álltak neki, hogy visszaállítsák Washington régi pompáját. Reagan is tisztában volt azzal, hogy ha részt vesz a washingtoni elit szociális életében, az sokat javít a megítélésen. Reagen és Thatcher asszony például komoly barátságot kötöttek találkozásaik során, ami segített a nehéz politikai időkben.
A Kennedytől a Reagan éráig három elit szféra volt Washingtonban. A Fehér Ház mellett, Georgetown az (előkelő negyed) és a követségek ugyancsak nagy partikat tartottak. Az előkelőségek Susan Mary Alsop, Oatsie Charles, Evangeline Bruce, Kay Graham, and Pamela Harriman Georgtown nagy asszonyai voltak, és nagy befolyással bírtak. Itt már nagyobb szerepet játszott a politika és a legendás intrikus partikon rengeteg fontos információ cserélt gazdát, szóbeli megállapodások születtek, és sok fontos kérdés eldőlt. Az újságírók ugyan nem voltak gazdagok, de magas presztízsük volt és éppenséggel ezeken a partikon alkalmuk nyílt az információgyűjtésre is. A szórakoztatás még mindig Jackie legendás szabályai szerint zajlott és személyes dolognak számított. Mindenhol volt személyzet és helyi szakácsok főzték a házi kosztot, a partiszervizeket és a gourmet étkeztetést nem ismerték.
Ezeknek a befolyásos asszonyoknak a vacsoráin és a Fehér Ház rendezvényein a hölgyek nagy gondot fordítottak a vendéglistára. A kombináció kulcsfontosságú volt, de az indok még mindig sokkal inkább az érdekes előkelőségek összehozása lett, semmint a pénzgyűjtés és politikai támogatás-szerzés. A háziasszonyok maguk nevelték a virágaikat és csinálták az asztali virágdíszeket, büszkék voltak a porcelánkészleteikre. Az előkelőségek személyesen telefonáltak minden vendégnek, majd emlékeztetőt küldtek, a parti után pedig kötelező volt a köszönőlevél írása.
Az idősebb Bush megválasztásának idejére a szórakoztatás szinte teljesen politikai jelleget öltött, bár még ő is rendszeresen rendezett díszvacsorákat. A(z akkori) hat legfontosabb ország Franciaország, Nagy- Britannia, Németország, Kanada, Japán, és Oroszország vezetői, nagykövetei és előkelőségei, vezetői rendszeres meghívást kaptak a Fehér Házból. Nem csak díszvacsorákra, hanem fogadásokra, magánebédekre is. Amikor Bush szavazatot veszített, az illetőt meghívta vacsorázni, mert az volt az elve, hogy az étkezések közben a legtöbb ember meggyőzhető és a vitás kérdések jobban megoldhatóak.
Aztán jött a hosszas Clinton-éra és ezzel együtt az egyre több botrány. Clintonnak sok népszerűtlen intézkedése volt, ami miatt a Fehér Ház a sajtót egyre inkább ellenségnek látta. Bill és Hillary elődeitől eltérően nem úgy látta a Fehér Házat, mint egy szalont, ahol a legjobbakat és a legokosabbakat vendégül lehet látni, hanem ahol a pártkasszát gyarapító, adománygyűjtő estélyeket lehet tartani. A díszvacsorákat kiterjesztették több száz fősre és megjelentek a lobbisták.
„A partik sátrakban zajlottak, amikor azokat felállították, akkor két-három parti is lezajlott egyszerre. Japán uralkodóját is a sátorban fogadta az elnök, mert az volt a Clinton-elv, hogy a nagyobb az mindig több. De az intimitás és a dolog bája elveszett ”- emlékezik vissza Dee Dee Meyers, aki Clinton sajtófőnöke volt az első szakaszban. A csillogás és a vidámság nem létezett többé, minden a pénz körül forgott és formálissá vált, a szórakoztatás pedig egyre közönségesebb formát öltött.
Azok, akik emlékeznek Kennedy és Reagan időszakára, szomorúnak találják, hogy a főváros mennyire megváltozott. Az előkelő hölgyek szerepét senki nem vette át, akiknek régen az emberek összehozása volt a dolguk, ma már sokkal inkább a vendégek soraiban volnának. Az elnöki hivatal hatalmas fenntartási költségei, a lobbisták elszaporodása, a szigorú biztonsági előírások a terrortámadások óta, egyes meghatározó társadalmi figurák halála vagy visszavonulása a szociális élettől, a népszerűtlen elnök és az iraki háború megölte a vidám és izgalmas társasági életet, amit Washington egyszer magáénak mondhatott.
„George és Laura Bush tavaszi díszvacsorája az angol Erzsébet királynő tiszteletére komoly döbbenetet okozott a Washingtoni elit körökben. A vendéglista átlagon aluli volt és többnyire a Bush pártját támogató gazdagokból állt. Ez volt az ötödik díszvacsora, amit Bush elnöksége óta tartott és semmi pompa nem volt benne. Csak a minimumot hozták és azt is komoran.” meséli Laurie Firestone, aki az idősebb Bush rendezvényszervezője volt még a nyolcvanas évek végén. A királynő vacsoráján a két "nagy név" Payton Manning amerikai futballista és Arnold Palmer golfbajnok volt, a 80 éves veterán 1962-ben nyerte meg az angol golfbajnokságot, amire szinte egyetlen vendég sem emlékezett, beleértve a királynőt is.
Manapság már a sajtóvacsoráktól is mindenki ódzkodik, mert kellemetlenek és merevek. Pedig ezen megfordulnak az elit is, de persze nem csak ők. Az egyik sajtópartin, Ozzy Osbourne - aki rendszeres vendége Bushnak- felállt a székre és így üvöltözött: „Jé, én sokkal híresebb vagyok, mint itt bárki.” Ozzy egyik látogatását a Fehér Házban még reality showjában is megörökíthették.
Ehhez nincs mit hozzáfűzni, talán csak annyit: Washington szociális élete a következő elnöki időszakig már biztosan hibernált állapotban marad.
Krisztina O'Brien
