szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Carole Malloy színésznő és író fél évvel korábbi szerelme, Norman Mailer halála után elérkezettnek látta az időt, hogy áruba bocsássa a világhírű íróval kapcsolatos személyes írásait.

Norman Mailer
Malloy és Mailer szerelmi viszonya 1983 és 1992 között zajlott (közben az író már hatodik, egyben utolsó feleségével élt együtt), ez alatt gyűlt össze az a hét doboznyi írásos anyag, amelyet a most 66 éves művésznő eladott a Harvard könyvtárának.

„Nagyon fontos, hogy Mailer valamilyen módon szerepeljen a gyűjteményben” – indokolta a vásárlást a könyvtár szóvivője. Annál is inkább, mivel Mailer a Harvardon végzett, ám személyes archívumát halála előtt a Texasi Egyetemnek adta el 2,5 millió dollárért.

A Malloy-féle irodalmi kincsek azoknak a szépírói leckéknek az írásos jegyzetei, amelyeket Mailer adott heti találkáik alkalmával a színésznőnek, aki írói álmokat is dédelgetett magában. „Azt akartam, hogy írót faragjon belőlem. Egyike volt a legjobb amerikai íróknak” – méltatta az egykori kedves, akinek később több könyve is megjelent.

Malloy ezenkívül viharos szerelmi életüket is írásba foglalta, és most ezek, az eddig nem publikált szerelmi leírások – köztük egy 20 oldalas és egy hosszabb, Mailer kérésére írt 50 oldalas erotikus írás is – a könyvtár birtokába kerültek.

„Írásleckéket vettem tőle, szerelmeskedtünk és aztán elmentünk ebédelni” – emlékezett a Mailerrel töltött időkre a színésznő. A szexuális életük kiteregetésében semmi takargatni valót nem lát, mondta, mivel szerinte nincs abban semmi szégyen, ha az ember szeret valakit, s a szexet különben sem gondolja szégyenletesnek.

Magyarország balkáni missziójáról is tárgyalnak ma a képviselők

Magyarország balkáni missziójáról is tárgyalnak ma a képviselők

Nemzetközi lapszemle: Trump második elnöksége a demokráciaexport végét jelentheti

Nemzetközi lapszemle: Trump második elnöksége a demokráciaexport végét jelentheti

Bezárják London két legikonikusabb, történelmi piacát

Bezárják London két legikonikusabb, történelmi piacát

Trump állítólag többször is telefonon érdeklődött Orbánnál novemberben

Trump állítólag többször is telefonon érdeklődött Orbánnál novemberben