Az aszexuálisokról igen keveset írnak, és csak mostanában ismerték el a szakemberek, hogy a jelenség nem pszichológiai probléma. Mióta weblap nyílt a témáról, egyre több vallomás születik, Paul Cox történetét a The Guardian angol napilap közölte. Paul Cox és felesége, Amanda kilenc hónapja élnek boldog házasságban, annak ellenére, hogy nincs közöttük szexuális kapcsolat és mind a ketten szüzek.
„Néhány ember az gondolja, hogy aszexualitás, vagyis a szexuális érdektelenség nem létezik, és a téma annyira alulreprezentált, hogy megértem, ha az emberek szkeptikusak. Én is az voltam, annak ellenére, hogy magamra eképpen gondoltam, de azt hittem, én vagyok a világon az egyetlen, aki így érez.
(...) Már tízévesen is úgy gondoltam, hogy nem kell feleség, sem gyerekek, de a szüleim meg voltak győződve róla, hogy majd kinövöm ezt az állapotot. Soha nem érdekeltek a párkapcsolatok és egyáltalán nem akartam barátnőt, ugyanakkor abban is teljesen biztos voltam, hogy fiút sem. Ahogy idősödtem, a sulibeli haverokat egyre jobban foglalkoztatták a lányok, de én soha nem értettem, miért olyan fontos ez. (...)
Később persze voltak lányok, akiknek tetszettem, de én állandóan úgy tettem, mintha nem venném észre. Nem akartam kínos szituációkba keveredni, így aztán soha nem jutottam még addig sem, hogy megcsókoljak valakit. Életem első csókját a feleségem, Amanda kapta.
13 éves koromban apámtól kaptam egy könyvet a szexről, de amikor belenéztem, olyan volt, mintha más kultúrákról olvastam volna. Nem értettem, az emberek miért nyomulnak annyira, csak hogy szexelhessenek. Próbáltam pornót nézegetni az interneten, amit nem találtam sem gusztustalannak, sem elrettentőnek, szimplán unalmasnak, olyan volt, mintha egy tapétázott falat nézegetnék. Mi nem beszéltünk nyíltan a maszturbációról, de én is maszturbáltam. Ám ez nem szexuális vágyból fakadó dolog volt, hanem szimpla testi reakció. Soha nem fantáziáltam, csak követtem, amit a testem diktált. (...)
Mire egyetemista lettem, addigra elfogadtam a helyzetemet és nem bántam, hogy az emberek találgatnak körülöttem a szexualitásomat illetően. Soha nem jártam lányokkal, és sokan azt hitték, meleg vagyok. Simon, az akkori legjobb barátom szegezte nekem először a kérdést. (...) A válaszom annyi volt, hogy nem vagyok sem heteroszexuális, sem homoszexuális. Akkor még nem tudtam, hogy van-e kifejezés arra, mi is vagyok tulajdonképpen. (...)
Egy évre rá találtam a neten egy weboldalt, amely hozzám hasonlóakkal foglalkozott, de nagyon sokáig szkeptikus voltam a tartalom miatt, hiszen a híres pszichológusok, Freud és Kinsey is azt gondolták, hogy aszexualitás nem létezik. A szexuális érdektelenség csupán a beteg elme terméke és az elfojtott vágyak miatt van.
Ahogy egyre jobban belemerültem a témába, rájöttem, hogy a weboldalra írogató emberek teljesen normális és egészséges egyének, és nem vagyok egyedül. (...) Nagyon nagy megkönnyebbülés volt, hogy végre van neve az állapotomnak, amellyel megértethetem magamat, és véget vethetek a sok körülöttem zajló kelletlenségnek. (...)
Amikor New Yorkba kerültem, elkezdtem az ottani aszexuális közösségbe eljárni. A gyűléseiket mindig egy kis rózsaszín kávézóban tartották, és azt hiszem, a helyet nyugodtan nevezhetjük a meleg bárok aszexuális megfelelőjének. (...)
Egy nap emailt kaptam Amandától, aki ugyancsak aszexuális volt és felajánlotta, hogy megmutatja a környéket. (...) Imádtam Amanda attitűdjét, és szerettem vele lógni. (...) Csinos is volt. (...) Két hónapja ismertük egymást, amikor egy koncerten megfogtam a kezét. (...) Aznap este eldöntöttük, hogy örökre együtt maradunk. (...) Amikor bejelentettük az eljegyzésünket, a család és a körülöttünk kialakult aszexuális közösség nagyon boldog volt. A nászéjszakánkon egész éjszaka társasjátékoztunk a haverokkal, akik persze ott maradtak éjszakára. (...)
Sokan kérdezik, hogy a mi házasságunk vajon más-e, mint a többi. Hiszen csupán barátságra épül, de szerintem sok házasság amúgy is barátságon alapul. Az egyetlen dolog, amiben mi különbözünk, az, hogy nincs közöttünk szexuális kontaktus, ugyanakkor tán meglepő, de szeretünk puszilkodni és ölelkezni. Állandó vicc közöttünk, hogy minél hosszabb ideje vagyunk házasok, annál kevésbe furcsa a testi kontaktus közöttünk, és talán öt év múlva mi is olyanok leszünk, mint mindenki más.
Érzem-e úgy valaha, hogy valamiből kimaradok? Nem igazán. Amandával eldöntöttük, ha bármelyikünk ki akarja próbálni a szexet, a másik megpróbálja a tőle telhető maximumot adni, és megpróbál kompromisszumot kötni, hiszen ez is hozzá tartozik az együttéléshez. Amikor a jövőre és a gyerekekre gondolunk, egyikünknek sem fontos, hogy a génjeink átöröklődjenek, mi az örökbefogadás hódolói vagyunk. De most számunkra minden úgy jó ahogy van, (…) most örülök, hogy elmondhatom, hogy ahol Amanda van, ott az én otthonom is.”
Sokan vannak, akiknek Paul Coxéhoz hasonló története van. Az aszexuálisok tapasztalatai és érzelmei nem írhatók le egyféleképpen, így nincs egyértelmű definíciója a jelenségnek, azon túl, hogy a szexuális érdeklődés teljesen hiányzik. Az asexuality.org lap példáján egyre több az aszexuális emberekkel foglalkozó weboldal a neten. Mozgalmak alakultak, amelyek segítenek ezeknek az embereknek abban, hogy elmagyarázzák a szeretteiknek az állapotukat, hiszen az aszexualitás nem fogyatékosság vagy mentális zavar, hanem ugyanolyan szexuális orientáció, mint a hetero- vagy a homoszexualitás.
2004-ben az egyik emberi szexuális viselkedést kutató szakember megpróbálta megbecsülni, hogy az aszexuális emberek hány százalékát teszik ki a társadalomnak. Szerinte ez az érték nagyjából a homoszexuálisokéval egyforma. Ez mindenkit meglepett, de azoknak a száma, akik a nyilvánosság elé állnak, egyre csak nő, és mára már nem kétséges, hogy egy eddig eltitkolt, elnyomott, soha el nem ismert társadalmi réteg tör a felszínre. Megtörténhet, hogy hamarosan tanúi lehetünk a melegekéhez hasonló aszexuális forradalomnak?
Krisztina O'Brien
