Ha száz magyar ül egy teremben, közülük húsz valószínűleg feszeng, annyira elégedetlen külsejével, harmincan többnyire, tizenegyen szinte mindig jól érzik magukat bőrükben. Negyvenen hol így érzik, hol úgy, talán attól függ, épp ki mellett ülnek. Mindez a Tárki és az Image Factory társadalmi klíma riportjában szerepel, amely azt vizsgálta, mennyire vagyunk elégedettek, amikor a tükörbe nézünk, miként befolyásolja életünket mások külseje, illetve kapcsolatainak, előmenetelünket a sajátunk.

A férfiak jóval elégedettebbek külsejükkel, mint a nők, legalábbis ezt állítják. (Talán kevesebbet hasonlítgatják magukat másokhoz, talán csak kevésbé hajlamosak bevallani, hogy lennének ők szebbek.) A nők közül csak minden harmadik van kibékülve saját tükörképével, ám fél szemmel sokkal inkább vizsgálják a többi nő megjelenését. A felmérés szerint tíz magyarból három nézi sóvárogva a másik külsejét, de erre sokkal kevésbé hajlamosak a vidékiek, mint a fővárosiak. És bár fiatal korban is fontosabbak a külső jegyek, mint a belső tulajdonságok, a megkérdezettek kétharmada mindkettőt egyformán lényegesnek tartja. 

A férfiakra inkább igaz, hogy a külső alapján ítélnek, a nők közül pedig minden negyedik arról számolt be, hogy érzése szerint a külseje - előnyére vagy hátrányára - befolyásolta szakmai pályafutását. A férfiak alig ötöde gondolja, hogy megjelenése hatással volt karrierje alakulására.

Szépek előre, csúnyák hátra

A megjelenés alapján történő diszkriminációt sem hazánkban, sem az EU-ban nem kezelik kiemelkedően fontos, azonnali megoldást sürgető problémaként, nincs is egységes uniós álláspont az ügyben. 

A külső miatti megkülönböztetés elsősorban munkahelyeken, közintézményekben, pl. iskolákban jelenik meg. Egyik válfaja az, amikor valakinek vallásához kötődő jelképek, viseletek hordásából adódik problémája. A másik - az úgynevezett lookism - az esztétikai érvek mentén történő megkülönböztetés, amikor valakit öltözködése, hajviselete, valamilyen külső adottsága (például testsúlya), vagy akár tetoválása illetve piercingje miatt ér hátrány.
 
Fontos és sokat feszegetett kérdés a témában, hogy vajon meddig tarthat az egyén szabadságjoga, magánügye-e, hogy milyen ruhát hord, és pl. a munkaadó milyen korlátozással léphet fel vele szemben. Nehéz megszabni, hol a határ, hogy mely esetben beszélhetünk már diszkriminációról, és mikor fogadjuk még el, hogy a munkáltató jogos követeléseit érvényesíti.

Egy felmérés szerint 250 reklámügynökség közül azok a cégek, ahol vonzó külsejű menedzsereket alkalmaztak, jobban teljesítettek. A jó megjelenésű emberek fizetése is jóval több lehet, akár 12 százalékkal is magasabb bért kaphatnak azonos pozícióban lévő, ám kevésbé megnyerő kollegáikhoz képest.

Hogy mi köze a politikának a szépséghez? Több, mint gondolnánk. A jó megjelenés, a magabiztos kiállás kulcs lehet a sikerhez, ugyanakkor épp a politika feladata, hogy a külső alapján történő diszkriminációs hatásokat csökkentse. Az Egyesült Államokban számos kutatás elemezte már a megnyerő külső és a politikai siker kapcsolatát.

Kennedy vonzóbb volt

1960. szeptember 26-án 70 millió ember követte végig a Nixon-Kennedy tévévitát, a médiatörténet ehhez az eseményhez kapcsolja a jelöltek médiaképességének, a megjelenésnek és a nem verbális kommunikációnak a döntő hatású felértékelődését. A vitát rádión hallgatók körében Richard Nixon volt a meggyőzőbb, miközben a tévénézők egy megnyerő külsejű Kennedyt, s egy láthatóan kissé zavart, nem megfelelően sminkelt Nixont láttak, így számukra Kennedy volt a hitelesebb. Persze Kennedy nyert, bár tegyük hozzá: Nixont később kétszer választotta elnökének az amerikai nép, pedig nem lett szebb, az biztos.   

Amerikai kutatások kimutatták, hogy kizárólag a politikailag legtudatosabb választók kerülik a megjelenés alapján hozott döntéseket. Akiket befolyásol a külső, azoknál az átlagosan arányos testű és a szimmetrikus arcú politikusok megítélése a legkedvezőbb. És hát az elmúlt húsz amerikai választás közül például csak ötször nyert az alacsonyabb termetű jelölt.

Nixon feszültebb © AP

Emellett a dominancia és a babaarcúság határozza meg az emberek érzelmeit. Előbbi megmutatja, hogy vezető vagy követő típusú az illető, utóbbi tulajdonsággal rendelkezők szerethetőbbek, megbízhatóbbnak tűnnek. Felfokozott helyzetben vezető típusú, erőt és határozottságot sugalló politikus mellett voksolnak a választók, nyugodtabb helyzetben a melegséget sugalló jelölt a nyerő. Szociálpszichológusok szerint azonban a babaarcú politikusok ideje lejárt, ma már az a lényeg, hogy az arc hozzáértést sugalljon. Bizonyos brit lapok szerint a siker érdekében a konzervatívoknak le kellene cserélniük David Cameront vagy a Munkáspártnak Gordon Brownt.

Mi magyarok e téren szemérmesebbek vagyunk, a hazai közéletben a külső adottságok ritkán kerülnek a figyelem középpontjába. A rendszerváltás után azonban az SZDSZ és a Fidesz fiatal közszereplőinek megjelenése az újdonság erejével hatott. Utóbbi párt volt az, amelyik idejekorán felismerte a megjelenés, illetve a média használatának fontosságát, és imázsa kialakítása során (ma is) fontos szerepet kap a külső.
 
A közelmúltban idehaza Göncz Kinga külügyminiszter külseje kapta a legtöbb figyelmet. A politikusnőt Jan Slota, a szélsőjobboldali Szlovák Nemzeti Párt (SNS) elnöke több alkalommal „kócos asszonynak” nevezte, ami a két ország diplomáciai viszonyát alaposan megtépázta. A nemzetközi politikában volt már hasonló eset. George W. Bush egy alkalommal manónak nevezte Kim Jong-Il észak-koreai diktátort, így utalva a vezető rendkívül alacsony termetére.

Esélyegyenlőségi miniszter

A nagyvilágban az sem ritka, hogy már ismert arcok, egykori szépségkirálynők, színészek, modellek indulnak választott tisztségekért. A leghíresebb ilyen amerikai Ronald Reagan, aki a 40-es években több tucat filmben játszott, 1966-ban már Kalifornia kormányzója volt, a 80-as években pedig kétszer is megválasztották az államok elnökének. Arnold Schwarzenegger 1970-ben tűnt fel először amerikai filmben, 2003-ban pedig Kalifornia kormányzója lett. Jesse Ventura pankrátor ismertségét kihasználva 1999-ben függetlenként lett Minnesota kormányzója. Sarah Palin, John McCain republikánus jelölt alelnökjelöltje, aki jelenleg Alaszka kormányzója, 1984-ben második lett a Miss Alaszka versenyen. Európában is találunk példát hasonlóra: Maria Rosaria Carfagna, a Berlusconi-kormány 33 éves minisztere korábban modell és tévéshow-szereplő volt. Arról nincs tudomásunk, hogy az esélyegyenlőségi tárcát vezető szépség kívánja-e valamiképpen szankcionálni a csúnyák diszkriminálását.