szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A mozisok egyetértenek a producerekkel, jelenleg Will Smith filmjei hozzák a legnagyobb bevételt, akkor is, ha a kritikusok nem rajonganak értük időnként.

Hiába szerénykedett legutóbb Will Smith, amikor interjút adott a HVG-nek, mondván, hogy nem mindenben ő a legjobb, a számok mást mutatnak. Smith már több éve első a Forbes magazin legtöbbet kereső színészeinek listáján és a lapnak nyilatkozó producerek szerint gyakorlatilag bármit el lehet adni a nevével. Ami jelentős hatalmat jelenthet, hiszen az aranytojást tojó tyúkot általában dédelgetni szokták a gazdik.

Most egy újabb listán végzett Big Willie az első helyen, a Quigley Publishing Co. nevű cég mozitulajdonosokat kérdezte meg egy felmérésben, kit tartanak 2008 legnagyobb bevételét hozó sztárjának, és ismét Smith nyert. Annak ellenére, hogy a színész tavalyi nagy filmje, a Hancock láttán a kritikusok csak fanyalogtak és az imdb.com-on leadott közönségszavazatok szerint is csak 6,6 pontot kapott a lehetséget tízből. A nézőket azonban nem érdekli sem a filmítészek véleménye, sem a pontozás, ha egy film plakátján szerepel Will Smith neve, akkor arra jegyet vesznek és kész.

Az idézett kérdőívet 1932 óta küldik ki a mozitulajdonosoknak, és ez idő alatt Smith a második fekete bőrű színész, akinek sikerült az első helyen végeznie. Az első Sidney Poitier volt még 1968-ban. A 2008-as listán Smith mögött még feltűnt Robert Downey Jr., aki a Vasemberrel tért vissza, majd a Trópusi viharban idétlenkedett és nem maradhatott le persze Christian Bale sem második Batman filmjének köszönhetően. Az Indiana Jones negyedik része is jól ment, úgyhogy Harrison Ford és Shia LaBeouf is bekerült a legjobbak közé, nő viszont csak kettő volt az első tízben: Angelina Jolie és Reese Witherspoon. A jövő ígéretének megszavazott sztár viszont ismét csak hölgy, Anne Hathaway, aki a Zsenikémmel hozott jelentős pénzt az elmúlt évben.

A tavalyi győztes, Johnny Depp, aki a kalózos sorozatnak köszönhetően vált ennyire népszerűvé a moziüzemeltetők körében, 2008-ban nem készített új filmet, úgyhogy labdába sem rúgott, de ezt valószínűleg egyáltalán nem bánja. Annál szomorúbb lehet viszont Tom Cruise, aki ezen a bizonyos listán hét alkalommal is a dobogó első helyén állhatott, az utóbbi években azonban hiába próbálkozik, nem sikerült pénzügyileg igazán sikeres filmet összehoznia.

 

 

hvg.hu Tech

Katonai fegyelemmel, szexoktatással nevelik át a kínai internetfüggőket

Egy Peking melletti kísérleti táborban nevelik ki a kínai fiatalokat függőségükből, legyen szó internetről, munkáról vagy vásárlásról, írja a The Christian Science Monitor. A rendkívül gyors ütemű kínai modernizációval járó "nem anyagi típusú" függőségeket katonai szigorral, gyógyszerezéssel és szexuális oktatással kúrálják többek között.

hvg.hu Shake

Terítéken a szőrme és az anorexia

Karl Lagerfeld divattervező szerint nem baj, ha vészesen soványak a modellek, hiszen az emberiség nagyobb része úgyis kövér és a prémvadászat tulajdonképpen önvédelem.

MTI Tech

Ősi "diszkó" lehetett Stonehenge?

Évtizedek óta tudományos viták tárgyát képezi Stonehenge eredeti rendeltetése; egy brit kutató most az ötezer éves kőépítményt ősi "diszkónak" tartja.

MTI Shake

2008 legjobban öltözött hírességei

Az évvégi értékelési lázban a People magazin összegyűjtötte, kiket tart a legcsinosabb sztároknak és néhányuk tényleg tud öltözködni. A többiek meg csak szimplán híresek.

Rév Marcell: A Nemzeti Filmintézet lett az új Magyar Labdarúgó-szövetség

Rév Marcell: A Nemzeti Filmintézet lett az új Magyar Labdarúgó-szövetség

A brutalista rendezője a Golden Globe díjátadón Aubrey Plaza nemrég meghalt férjéről is megemlékezett

A brutalista rendezője a Golden Globe díjátadón Aubrey Plaza nemrég meghalt férjéről is megemlékezett

Több ezren tüntettek Montenegróban a belügyminiszter lemondását követelve

Több ezren tüntettek Montenegróban a belügyminiszter lemondását követelve

Univerzális oldóanyag a víz, de rengeteg pénzt is tud termelni

Univerzális oldóanyag a víz, de rengeteg pénzt is tud termelni