A világpolitika mindenhol érezteti hatását, az irodalomban is. Az elemző jellegű írások mellett a kifejezetten szórakoztató célú történetekben is egyre több a napi hírekből ismerős elem, csak a híradónál sokkal érdekesebb formában. Természetesen nem újdonság a kormányok ügyeinek regényes kitárgyalása, a kémvonalon régóta divat ez, hogy csak egyik kedvencünket, John le Carrét említsük. A zsidó virtus azonban, melyet mi először Daniel Silvanál tapasztaltunk, még aránylag újdonságnak számít a piacon.

ulpiushaz

A zsidó kémtörténetek romantikáját az újkori izraeli történelem néhány kiugró eseménye teremtette meg. Sokan csodálták az 1976-os entebbei túszmentő akciót, amelyet Benjamin Netanjahu volt izraeli miniszterelnök testvére, Jonathan Netanjahu vezetett. Szinten elhíresült, bár vitatottabb eseménynek számít az 1972-es müncheni Olimpia izraeli sportolói ellen elkövetett merénylet utáni leszámolás, amit Steven Spielberg München című filmjében elevenített meg 2005 végén. A moszad és ügynökei körül ezekben az időkben alakult ki az a misztikum, amely még izgalmasabbá, élethűbbé teszi a témával foglalkozó regényeket, fikciókat.

A szerző Daniel Allon sorozatának első része tíz évvel ezelőtt jelent meg angolul és egy fedőfoglalkozása alapján restaurátor, de valójában a Moszad bérgyilkosaként tevékenykedő izraeli kém körül forog. Az egyes részek egy-egy nagyobb akciót járnak körül, amelyek általában számos aktuálpolitikai vonatkozással rendelkeznek. Az Ulpiusnál magyarul nemrég megjelent, A Moszad ügynöke című legfrissebb darab például eredetiben 2007-ben jött ki, és többek közt a 2005-ös londoni metró merényletet dolgozza fel, amely még mindig meglehetősen élénken él emlékeinkben.

Persze a kiindulási pont nem ez, egész máshol kezdünk, de végül csak oda lyukadunk ki, ahová nagy valószínűséggel az összes Gabriel Allon sztori, hogy mindenki hülye, csak a mi zsidó szuperkémünk nem, aki szerencsére jelen esetben is megmenti a világot. Némi járulékos vesztességgel természetesen, hiszen valakinek mégis csak muszáj meghalnia, de a nagy tömegek megmenekülnek Allonnak és a Moszadnak köszönhetően.

Silva ugyan egyelőre még a legkevésbé sem “korunk egyik legnagyobb kémregényírója”, ahogy a kiadó állítja a fülszövegben, de jó úton halad. Stílusa nem fogható le Carréhoz, de a mester korai könyvei között is akadnak gyengébbek. A mondanivaló azonban riasztóan összecseng a brit kémszakértő a világról alkotott véleményével, amely meglehetősen sötét képet fest jövőnkről. A kormányok általában jelentős mértékben korruptak, a kémelhárítók ostobák és tehetetlenek (kivéve persze az izraelieket), a nemzetközi vállalatok pedig gonoszak. Valószínűleg pusztán csak az eladhatóság kedvéért jut mégis minden könyvbe egyetlen legény a gátra, aki megkeseredettsége ellenére bátor, okos és elviszi a hátán a balhét.

Bár Silva könyvei valamivel kevésbé sötétek, már csak a könnyedebb stílus miatt is, túlságosan vidámak nem leszünk tőlük, ha jobban belegondolunk a sztoriba, viszont az izgalmi faktor miatt a szórakozás garantált. Külön érdekesség az izraeli titkosszolgálat életébe nyújtott betekintés, amelynek tartalmát a Moszad nem biztos, hogy igazolná, de mivel a szerző egy darabig közel-keleti tudósítóként dolgozott Kairóban, tételezzük fel, hogy nem mond nagy hülyeségeket.

Silva könyvei felfoghatóak egyfajta látókör tágító ismeretterjesztésnek is, ami közben még egész jól mulatunk is, ami akkor is érdemessé teszi az olvasásra, ha nem feltétlenül ő a világ legjobb írója. Mi határozottan várjuk a sorozat újabb darabját, amely Moszkvába vezeti művészi érzékű elhárítónkat.