szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Ötvenkét újságíró halt meg idén augusztus végéig foglalkozásával összefüggésben - figyelmeztetett a Nemzetközi Sajtóintézet (IPI) ügyvivő igazgatója vasárnap Bécsben az újságíró-szervezet fennállásának hatvanadik évfordulóját ünneplő konferencián

A legtöbb ilyen haláleset, szám szerint tíz Mexikóban történt; Hondurasban kilenc, Pakisztánban hat újságíró vesztette életét munkája közben vagy amiatt - sorolta nyitóbeszédében Alison Bethel McKenzie. Tavaly összesen 110 újságíró halt meg a világon hivatása gyakorlásával összefüggésben, augusztus végéig 56-an.

A háromnapos jubileumi konferencián mintegy háromszázan vesznek részt. A tanácskozáson megvitatják többek között, hogy az átalakuló médiavilágban a sokszor költségcsökkentésre kényszerülő médiumok továbbra is képesek-e összetett kérdésekről mélységükben tájékoztatni a közvéleményt. Megvizsgálják az új információs eszközök és új információs források - mint az internetes közösségi oldalak és a fájlmegosztó portálok - hatását a "hírgyártásra". Napirenden lesz még, hogy milyen hatást gyakorol az új típusú média és az internetes újságírás az újságírói etikára, valamint az, hogy hogyan tudósít a szélsőséges politikusokról az új típusú és hogyan a "hagyományos" média.

Az IPI-t 1950-ben alapította meg a New York-i Columbia Egyetemen 34 főszerkesztő 15 országból. A kezdetben Észak-Amerikában és Nyugat-Európában tevékenykedő szervezet ma már az egész világra kiterjedő hálózatot alkot. Az IPI következetesen fellép az újságírók elleni erőszak és a sajtószabadság elleni támadások ellen. Zürich és London után 1992-ben Bécsbe tette át a székhelyét a Nemzetközi Sajtóintézet.

Mesterséges intelligencia a művészetben: trénelés, promptolás és versenyfutás – interjú Szauder Dáviddal

Mesterséges intelligencia a művészetben: trénelés, promptolás és versenyfutás – interjú Szauder Dáviddal

Trumpék máris átírják az autók üzemanyag-takarékossági szabályait

Trumpék máris átírják az autók üzemanyag-takarékossági szabályait

Schäfer András válogatott középpályás bevásárolta magát a Szombathelyi Haladásba

Schäfer András válogatott középpályás bevásárolta magát a Szombathelyi Haladásba

Netanjahu lesz Trump első külföldi vendége a Fehér Házban

Netanjahu lesz Trump első külföldi vendége a Fehér Házban