szerző:
Hírszerző/FH
Tetszett a cikk?

Ötéves börtönbüntetést szabott ki egy münsteri bíróság arra a német nőre, aki két újszülött csecsemőjét pizzák alá rejtette fagyasztójában - számolt be hétfőn a német média.

A 46 éves, háztartásbeliként dolgozó Monika Halbe kétszeres emberölésért kapta büntetését. A vizsgálat során kiderült, hogy Halbe egy harmadik gyereket is tett a házuk pincéjében lévő fagyasztóba, de mivel az a gyilkosság több mint 20 éve történt, így már az eset elévült és nem vonták felelősségre miatta. A nőt két évvel ezelőtt egy másik bíróság négy év és három hónap börtönre ítélte, de az ítéletet a vád megfellebbezte és nyolcéves börtönbüntetést kért az asszonyra.

2008-ban a tárgyalás során a nő bevallotta, hogy ő rejtette el a kislányok holttestét a fagyasztóban, de azt tagadta, hogy ő végzett velük. A halott csecsemőkre egyébként a vádlott 18 éves fia talált rá műanyag szatyrokban a fagyasztóban, miközben pizzák után kutatott. Az eset megdöbbentő részlete az, hogy a nő terhességeiből férje és három gyereke semmit sem vett észre. 
 
 
 

Magyar Péter meg tudja csinálni! – átragasztották a nemzeti konzultációs plakátot Budapesten – fotó

Magyar Péter meg tudja csinálni! – átragasztották a nemzeti konzultációs plakátot Budapesten – fotó

A szociáldemokraták nyerték a román választást, simán bejutott az RMDSZ

A szociáldemokraták nyerték a román választást, simán bejutott az RMDSZ

Webkamerát avatott fel a pápa Szent Péter sírjánál

Webkamerát avatott fel a pápa Szent Péter sírjánál

Jimmy Kimmel: A Biden-elnökség belépett a „nagypapa lesz.r téged” szakaszba

Jimmy Kimmel: A Biden-elnökség belépett a „nagypapa lesz.r téged” szakaszba