szerző:
life-style.hu
Tetszett a cikk?

John Axelsson, a stockholmi Karolinska Intézet kutatója és csapata kutatásukkal hangsúlyozni kívánták az alvás...

John Axelsson, a stockholmi Karolinska Intézet kutatója és csapata kutatásukkal hangsúlyozni kívánták az alvás jelentőségét, és felhívni a figyelmet az alvászavarok egyre fokozódó problematikájára. Eredményeiket a British Medical Journal című szaklapban tették közzé.
   
Huszonhárom, 18 és 31 év közötti férfi és nő vett részt a kísérletben, amelynek során két különböző állapotban fényképezték le őket. Egyszer hét órával azután, hogy 23 és 7 óra közt aludtak, másodszor pedig miután csupán öt órát töltöttek alvással.
   
A második esetben a hatás fokozása végett a fényképezésig hátralévő 31 órában is ébren kellett maradniuk a résztvevőknek. Mindkét alkalommal ugyanúgy készítették elő és állították be őket, valamint lehetőleg azonos arckifejezést is kellett mutatniuk.
   
A fényképeket a kutatók végül 65 személynek mutatták meg, minden képet mindössze hat másodperc erejéig. Egy skálán kellett megítélniük, mennyire vonzó, egészséges és kipihent a képen látható ember.
   
Kialvatlan állapotban az alanyok összességében alacsonyabb értékelést kaptak, mint a nyolc órás alvást követően - írja a Die Welt című német lap internetes kiadása. Az eredmény a kutatók szerint alátámasztja, hogy az emberek pontosan felismerik az arcon az alváshiányra utaló jeleket.
   
Az alváshiány és az egészség romlása közti összefüggést már számos kutatás bizonyította, éppúgy, mint az egészségi állapot és a vonzerő közti párhuzamot. A kutatók tehát ebben a láncolatban látják azon képességünk hátterét, hogy felismerjük az alváshiányt, és az taszítólag is hat ránk.

Zelenszkijnek az amerikaiak, a németek és a magyarok miatt nincsenek illúziói  

Zelenszkijnek az amerikaiak, a németek és a magyarok miatt nincsenek illúziói  

Kivéreztetett önkormányzatok: durva helyiadó-emelésbe kezd több kerület és város, hogy pótolja az elvont pénzeket

Kivéreztetett önkormányzatok: durva helyiadó-emelésbe kezd több kerület és város, hogy pótolja az elvont pénzeket

Irán által támogatott iraki fegyveresek érkeztek Szíriába

Irán által támogatott iraki fegyveresek érkeztek Szíriába

Kati Marton: Hiába csodálja Trump Orbánt, felesleges lenne feladni az amerikai demokráciába vetett hitet

Kati Marton: Hiába csodálja Trump Orbánt, felesleges lenne feladni az amerikai demokráciába vetett hitet