szerző:
Független Hírügynökség
Tetszett a cikk?

Feltehetőleg meghalt Per Oscarsson színész és felesége, amikor leégett a házuk - közölte a svéd rendőrség. A házaspár házának romjai között talált, a felismerhetetlenségig megégett holtesteket egyelőre nem tudták azonosítani.

A rendőrség szakértői csak szombaton tudták átvizsgálni a romokat, és vasárnap találtak rá a két holttestre. A tűz okát egyelőre nem ismerik.

Az 1966-os cannes-i filmfesztiválon a legjobb férfi főszereplő díjával jutalmazott, és Magyarországon a Picasso kalandjai című komédiából ismert 87 éves színész és 67 éves felesége otthona péntekre virradóan gyulladt ki a délnyugat-svédországi Skara városa mellett. A rendőrség szóvivője szerint azóta nincs hír a házaspárról, ezért gondolják azt, hogy ők haltak meg a tűzvészben.

Per Oscarsson nagy népszerűségnek örvendett hazájában, ahol filmekben, színházi előadásokban, tévésorozatokban, főleg gyerekeknek szóló műsorokban gyakran szerepelt. Szinte minden karaktert el tudott játszani. 1966-ban az Éhség című filmdrámában nyújtott alakítására kapta a legjobb színésznek járó díjat Cannes-ban, az 1978-as Picasso kalandjaiban viszont megmutatta másik arcát is, komédiásként. Legutóbb Stieg Larsson kultikus krimijének, a Millenniumnak képernyős feldolgozásában játszott.

Per Oscarsson (jobbra)
Hatalmas bátorság kell ehhez az őrült Porschéhez

Hatalmas bátorság kell ehhez az őrült Porschéhez

A nyugati liberális értékekről és az ukrajnai invázió jogosságáról is kérdeznek egy társadalmi közvélemény-kutatásban

A nyugati liberális értékekről és az ukrajnai invázió jogosságáról is kérdeznek egy társadalmi közvélemény-kutatásban

Kim Dzsongun húga már megtorlással is fenyegeti az Egyesült Államokat

Kim Dzsongun húga már megtorlással is fenyegeti az Egyesült Államokat

Már a kabátokba is beteszik a mesterséges intelligenciát, és ennek több értelme lehet, mint elsőre hangzik

Már a kabátokba is beteszik a mesterséges intelligenciát, és ennek több értelme lehet, mint elsőre hangzik