szerző:
life-style.hu
Tetszett a cikk?

Zoltán atya az MTI-nek elmondta: nemrég egy barátjával a szlovéniai Lendván felkeresték azt a céget, amelyik eddig...

Zoltán atya az MTI-nek elmondta: nemrég egy barátjával a szlovéniai Lendván felkeresték azt a céget, amelyik eddig Európa-szerte már mintegy 200 könnyűbeton gördeszkapályát tervezett és épített. Rédicsen és Lentiben is egy-egy kézilabdapálya méretű betonozott-aszfaltozott placcon épül fel rövidesen a gyakorlóterep a helyi önkormányzatok által kijelölt területen. A lendvai cégnek ez a két pálya lesz egyben a magyarországi referenciamunkája is.
   
Lendvai Zoltán azt mondta: régóta ígérte a gyerekeknek, hogy segít gyakorlóhelyet találni számukra. Ezzel a kezdeményezésével szeretne örömet szerezni és sportolási lehetőséget is biztosítani a környékbeli fiataloknak, akiknek egyébiránt a világhírét is köszönheti.

Tavaly nyáron került fel a világhálóra az a róla készült felvétel, amelyen az ifjabbakat is meghazudtoló ügyességgel mutatta be gördeszkás produkcióját. Az internet révén a katolikus plébános mutatványát néhány hét alatt több millióan látták, a felvétel Brazíliától Oroszországig, a legnagyobb hírügynökségektől a neves világlapokig és televíziós társaságokig bejárta a földkerekséget.

Agyonverte élettársát, majd felgyújtotta és feldarabolta a holttestet egy zalaegerszegi férfi

Agyonverte élettársát, majd felgyújtotta és feldarabolta a holttestet egy zalaegerszegi férfi

Elpusztult Meghan Markle kutyája, Guy

Elpusztult Meghan Markle kutyája, Guy

Tizenkét éves kocsi a sláger a magyar használtautó-piacon

Tizenkét éves kocsi a sláger a magyar használtautó-piacon

Beszakadt a villanyautók piaca Németországban

Beszakadt a villanyautók piaca Németországban