szerző:
Blikk
Tetszett a cikk?

A Hamburg-Mannheimer biztosító orgiájának ára háromszázezer euró, azaz nyolcvan millió forint volt. Miután mindenki kivette a részét az örömökből, a résztvevők azt az iránymutatást kapták, hogy az adóbevallásukban szerepeltessenek egy 3046 eurós, azaz 800 ezer forintos juttatást, ami után adózzanak - írja a Blikk.

Mindenki látta, mi folyik a Gellért fürdőben a botránnyá duzzadt orgia éjszakáján, épp csak a fürdő üzemeltetőnek nem volt fogalma a bűnös estéről. Legalábbis ezt állítják, annak ellenére, hogy a nyitott medencék partján tartott szexpartyt még a környéken lakók is könnyedén figyelemmel kísérhették ablakaikból - írja a Blikk.

"Vak, aki nem látta, mi folyt ott azon az éjszakán. Férfiak és nők, egymás hegyén-hátán. Volt ott minden, csak a gátlásokat hagyták a kapun kívül" - mondta egy férfi, aki alig pár méterre lakik a Gellért fürdőtől.

De nem csak ő, az orgia egyik hölgy főszereplője is részleteket árult el az önfeledt buliról. "Lenyűgöző volt a környezet, pazar ételekkel és italokkal. Már az elején világossá tettem, hogy nem vállalok mindent, mint például öreg és kövér férfit. A kérésemet tudomásul is vették, ám akivel hajlandó voltam foglalkozni, annak minden vágyát teljesítenem kellett" - mondta a Bild-nek K. Zsuzsa, a callgirl-ök egyike.

A nő azt is elmondta, hogy szolgáltatásaiért 400 eurót, azaz több mint százezer forintot kapott. Mint kiderült, ha valaki rányomult egy, a főnököknek fenntartott, fehér karszalagos nőre, azt azonnal leállították. 

A kéjkirándulás ára háromszázezer euró, azaz nyolcvan millió forint volt. Miután mindenki kivette a részét az örömökből, a résztvevők azt az iránymutatást kapták, hogy az adóbevallásukban szerepeltessenek egy 3046 eurós, azaz 800 ezer forintos juttatást, ami után adózzanak.

Az Ergo-csoportnak, amihez a Hamburg-Mannheimer International is tartozik, csak Németországban 20 millió ügyfele van, és 20 milliárd eurós éves forgalma.

Mint arról beszámoltunk: a német Hamburg-Mannheimer Biztosító legjobb ügynökeit örömlányokkal jutalmazták egész éves fáradozásukért. Az „ajándékot" a Gellért fürdőben vehették át a férfiak.

Villogó hirdetés a neten? Színes reklám az út mellett? Van az ember agyának egy csodálatos képessége

Villogó hirdetés a neten? Színes reklám az út mellett? Van az ember agyának egy csodálatos képessége

Így ért véget a II. világháború Magyarországon: felszabadulás helyett zsarnokságok hálójában

Így ért véget a II. világháború Magyarországon: felszabadulás helyett zsarnokságok hálójában

George Simion köszöni Orbán üzenetét és azt mondja, közös harc áll előttük

George Simion köszöni Orbán üzenetét és azt mondja, közös harc áll előttük

Kóla, puska, partedli │ Elvitelre

Kóla, puska, partedli │ Elvitelre