szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Lezárult a jelentkezés a Való Világ következő, augusztusban induló szériájára, amelyre több, mint 38 ezren jelentkeztek - közölte az RTL Klub.

Az RTL Klub már az őszi televíziós szezon legelején, augusztus végén elindítja a Való Világ 5-öt, amelyet a csatorna szerint a Való Világ Villába beköltözni akarók magas száma és a műsor tavaly novemberben indult és idén májusban véget ért 4. szériájának hatalmas nézettségi sikere indokol.

„Már javában zajlanak az előkészületek és megígérhetem, hogy a Való Világ 5 is tele lesz érdekes emberekkel, akik tudják; a ValóVilág villában valóban a lét a tét.” – nyilatkozta Kolosi Péter, az RTL Klub programigazgatója a hamarosan induló műsorról.

A médiahatóság médiatanácsa a valóságshow előző szériájára annak befejezése után két nagyobb összegű bírságot is kiszabott: a novemberi és decemberi adásokban tapasztalt jogsértésekért 144 millió forintot, míg a januári adások tartalma miatt 88 millió forintot szabott ki, mivel megítésélük szerint a műsorokban meghatározó téma volt az erőszak és a szexualitás, csak a 4-es, 16 év feletti kategória megjelölésével lehetett volna azokat sugározni. Az RTL Klub a bírságokat kifogásolja.

„Az életnek nincsen értelme, az életnek gyönyörűsége van” – 90 éves lett Csányi Vilmos, akit a kíváncsiság tart fiatalon

„Az életnek nincsen értelme, az életnek gyönyörűsége van” – 90 éves lett Csányi Vilmos, akit a kíváncsiság tart fiatalon

Oroszországnak szánt rakétáit próbálgathatta Észak-Korea

Oroszországnak szánt rakétáit próbálgathatta Észak-Korea

A menstruációs szegénység nem létezett a számukra, de ha az infláció ellen harcol, a kormánynak máris fontos a női higiéniás termékek árcsökkentése

A menstruációs szegénység nem létezett a számukra, de ha az infláció ellen harcol, a kormánynak máris fontos a női higiéniás termékek árcsökkentése

Nyaralás kilátással Schladming-Dachsteinben

Nyaralás kilátással Schladming-Dachsteinben