szerző:
life-style.hu
Tetszett a cikk?

A Julien's aukciós ház a hét végére tűzte ki Music Icons (Zenei bálványok) című árverését.

A Julien's aukciós ház a hét végére tűzte ki Music Icons (Zenei bálványok) című árverését. A szombat-vasárnapi aukción a Beatles, Madonna, Lady Gaga tárgyai mellett a kalapács alá kerül az a vörös dzseki is, amelyet Jackson a Thriller című klipben viselt. A dzsekiért 200-400 ezer dollárt várnak (38-75 millió forint), a bevételt a Shambala Preserve nevű szervezet kapja, amely befogadta az énekes két bengáli tigrisét.
   
Los Angeles központjában a Grammy Múzeum állandó kiállítást nyitott Michael Jacksonról, amelyben többek között flitteres kesztyűje is megtekinthető.

Független Hírügynökség

Michael Jackson halálának homályos körülményei két év után is táplálják az összeesküvés-elméleteket és a jogi csatározásokat. Személyes orvosát, Conrad Murrayt nem szándékos emberöléssel vádolják, amiért a halálát okozó, műtéti érzéstelenítéskor használt propofolt beadta neki. Az orvos elismerte, hogy beadta a gyógyszert, de azzal védekezett, hogy ezt a súlyos álmatlanságban szenvedő Jackson kérésére tette.
   
Az énekes testvére, LaToya inkább a gyilkosság elmélete felé hajlik. Néhány napja megjelent könyvében az énekesnő azt írta, hogy Murray doktor "csak bűnbak". A vizsgálatnak Murray doktor személyénél messzebb kell terjednie - állította a Starting Over című kötet népszerűsítő kampánya során.

Csak nem bír kikecmeregni a gödörből a magyar ipar

Csak nem bír kikecmeregni a gödörből a magyar ipar

Meghalt egy búvár, aki Mike Lynch luxusjachtjának kiemelésén dolgozott

Meghalt egy búvár, aki Mike Lynch luxusjachtjának kiemelésén dolgozott

Később debütál az első tisztán elektromos Ferrari

Később debütál az első tisztán elektromos Ferrari

Az út közepén hagytak és körbeaszfaltoztak egy villanyoszlopot Dunaharasztiban – fotó

Az út közepén hagytak és körbeaszfaltoztak egy villanyoszlopot Dunaharasztiban – fotó