szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A dühös közönségreakciók miatt idő előtt véget vetettek annak az amerikai reklámkampánynak, amely azzal népszerűsítette a tejfogyasztást, hogy az a nőknél segít a gyakran ingerlékenységgel is járó premenstruális szindróma (PMS) enyhítésében. A kampány humorral próbálta megközelíteni a PMS témáját, ez viszont sokak szerint bántó volt a nők számára.

A kampány, amely már július 11-i indulása után rengeteg kritikát kapott, egy Minden rossz, amit csinálok című mikroszájt köré épült, amely a férfiakat célozta meg és azt emelte ki, hogy ők is szenvednek a PMS hatásaitól - igaz, csak közvetve. Az oldal illusztrációiban a környezetükben élő nőktől éppen valamiért bocsánatot kérő férfiak voltak láthatók, dobozos tejjel a kezükben. Eredetileg a Kaliforniai Tejterméktanács megrendelésére a Goodby, Silverstein és Partners ügynökség által készített kampány augusztus végéig tartott volna, de alig néhány nappal az indulás előtt be kellett fejezni a rengeteg támadás miatt - írta a New York Times Ma már az everythingidoiswrong.org címen elérhető mikroszájt sem működik, helyén egy, a reklámmal és a PMS-sel kapcsolatos vitaoldal kapott helyet.

A kritikusok szerint a kampány azt a képzetet keltette, mintha a tej megoldást jelentene minden, PMS-sel kapcsolatos kényelmetlenségre, és mintha a férfiaknak elég lenne tejet kínálniuk az éppen PMS miatt szenvedő nőknek. "Sajnálom, amit tettem vagy amit nem tettem" - olvasható például az egyik plakáton, amelyen egy férfi bocsánatkérő arcot vág és tejesdobozokat tart a kezében. Emellett a honlapon volt még globális PMS-szint mérő és egy olyan alkalmazás is, amellyel a férfiak kiscicákat ábrázló bocsánatkérő videókat készíthettek. Az Adweek című lap például a beszédes "Éppen PMS-ed van? Igyál egy pohár tejet, te hibbant boszorkány" című írásában ekézte a kampányt.

Kizárták a legsikeresebb focicsapatot, a Kuangcsou FC-t a kínai bajnokságból

Kizárták a legsikeresebb focicsapatot, a Kuangcsou FC-t a kínai bajnokságból

Fontos, hogy mindenki jól érezze magát a munkában, de azután is

Fontos, hogy mindenki jól érezze magát a munkában, de azután is

A DK a nemzetbiztonsági bizottság összehívását kezdeményezi

A DK a nemzetbiztonsági bizottság összehívását kezdeményezi

A pókselyem erős és gyógyít – most már laborban is létre tudják hozni

A pókselyem erős és gyógyít – most már laborban is létre tudják hozni