szerző:
life-style.hu
Tetszett a cikk?

Legalább egy megrázó történetet mind hallottunk már a családon belüli erőszak kapcsán. A verés vagy a molesztálás sajnos elég ismert fogalom, de azt kevesebben tudják, hogy pusztán a szavak is elegendőek a terrorhoz, amelyek szintén súlyos sebeket hagyhatnak bennük. Mit lehet tenni ilyenkor?

Magyarországon a legóvatosabb becslések alapján is hetente legkevesebb egy nő hal bele a családon belüli erőszakba: férje, volt férje vagy partnere agyonveri az áldozatot. Ez évente legalább 52 nőt jelent. Hazánkban többszázezer olyan gyerek él, aki hozzátartozó által elkövetett testi, lelki vagy szexuális erőszak áldozata. Bántalmazott gyereknek minősül az a gyerek is, akit szülei nem vernek, de azzal a tudattal nő fel, hogy apja veri az anyját.

null

Első persze maga a felismerés: egyedül nem megy. Segítség pedig van, akár névtelenség megőrzésével is. A life-style.hu cikkéből kiderül, mit lehet tenni, ha (akár közvetlen) környezetünkben, esetleg a mi családunkban uralkodik el az erőszak az otthon falai között.

Amorim szerint a bajnoki cím a cél Manchesterben, Wayne Rooney kemény beszólással reagált rá

Amorim szerint a bajnoki cím a cél Manchesterben, Wayne Rooney kemény beszólással reagált rá

Sándor Fegyir nagykövet köszöntötte az Ukrajna melletti szimpátiatünetésre összegyűlt tömeget

Sándor Fegyir nagykövet köszöntötte az Ukrajna melletti szimpátiatünetésre összegyűlt tömeget

Elektromos kombi? Igen, az Opel Astrából létezik ilyen, le is teszteltük

Elektromos kombi? Igen, az Opel Astrából létezik ilyen, le is teszteltük

Ha ön érzéketlen, önző nagyvállalat, akkor jól vigyázzon, mert beperli Gyurcsány

Ha ön érzéketlen, önző nagyvállalat, akkor jól vigyázzon, mert beperli Gyurcsány