szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

John F. Kennedy nem akarta, hogy a mandátuma lejárta után az alelnöke, Lyndon Johnson kövesse őt a tisztségben, mert nyugtalankodott az ország jövőjét illetően – állította a néhai amerikai elnök özvegye egy korai interjúban.

Jacqueline Kennedyvel egy történész készítette az interjút pár hónappal az 1963. novemberi dallasi merénylet után. A beszélgetéseket jövő héten hozzák nyilvánosságra.

Az özvegy szerint Kennedy kereste a módját annak, hogy Johnson ne követhesse őt az elnöki székben a második mandátumának lejárta után, 1968-ban. Ezzel együtt meg akarta tartani őt alelnöknek, hogy biztosítsa a saját újjáválasztását.

"Bobby (John testvére, miniszter) később mondta, és tudom, hogy Jack (John) szintén mondta nekem néhányszor. Azt mondta: Istenem, el tudod képzelni, hogy mi történne az országgal, ha Lyndon elnök lenne? Nem tetszett neki, hogy Lyndonból elnök lehet, mert aggódott az országért" – mondta az özvegy.

A gyilkosság után Johnson elnök lett, és 1964-ben újra megválasztották. Hivatali ideje alatt bonyolódott bele mélyen az Egyesült Államok a vietnami háborúba, ugyanakkor fontos polgárjogi törvényeket fogadtak el a feketék javára.

Jacqueline Kennedy szavait ifjabb Arthur Schlesinger rögzítette 1964-ben. Az 1994-ben elhunyt özvegy azt kérte, hogy halála után még ötven évig ne hozzák nyilvánosságra a felvételeket, de ezt a Kennedy-család felülvizsgálta abból az alkalomból. hogy John F. Kennedy az idén ötven éve vette át a tisztséget. Ő volt az Egyesült Államok 35. elnöke. A beszélgetések szövegét és a felvételt tartalmazó CD-t szeptember 14-én adják ki.

Újabb súlyos vádak: kiküldték a fekete dolgozókat, ha Mohamed Al-Fayed megjelent a Harrodsban

Újabb súlyos vádak: kiküldték a fekete dolgozókat, ha Mohamed Al-Fayed megjelent a Harrodsban

Merész szürrealista válogatással int időleges búcsút a felújítás előtt álló párizsi Pompidou Központ

Merész szürrealista válogatással int időleges búcsút a felújítás előtt álló párizsi Pompidou Központ

Csalt az OpenAI mesterséges intelligenciája, hogy legyőzze erősebb ellenfelét a sakkban

Csalt az OpenAI mesterséges intelligenciája, hogy legyőzze erősebb ellenfelét a sakkban

A Tesla zsebét tömi a többi autógyártó, hogy elkerüljék a környezetvédelmi bírságokat

A Tesla zsebét tömi a többi autógyártó, hogy elkerüljék a környezetvédelmi bírságokat