szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Pár nap alatt ötven évet öregedett 23 esztendősen egy vietnami nő ételallergia miatt.

A rejtélyes eset 2008-ban kezdődött, de a még mindig csak 26 éves nő csak most állt a sajtó fotósai elé. Pár éve még átlagon felüli szépség volt, ám miután tengeri ételeket evett, egyik napról a másikra öregasszony lett belőle. Bőre megráncosodott, szemei alatt táskák keletkeztek.

33 éves férje kitart mellette, mint mondja, szeretete változatlan egykor gyönyörű felesége iránt, aki mostanáig nyilvánosan álarcot viselt – a brit The Daily Telegraph című lap beszámolója szerint –, a tolakodó, kíváncsi tekintetek ellen.

A nő elmondása szerint régóta allergiás a tengeri ételekre, de 2008-ban reagált a leghevesebben a szervezete. Minden porcikája elviselhetetlenül viszketett, még álmában is vakaródzott. Kapott ugyan gyógyszereket, és egy hónap múlva már kevésbé szenvedett a viszketéstől, de szépsége odalett.

A "villámöregedés" szindróma szerencsére "csak" a bőrét és az az alatti szöveteket érintette, a fogsorát, haját, szemeit, termékenységét, agyát nem.

A házaspárnak eddig nem volt pénze arra, hogy az asszonyt megvizsgálják egy komoly kórházban. Pénzük most sincs, a férj asztalos, felesége egy kesudiót csomagoló üzemben dolgozik (havonta még 20 ezer forintnyit sem keresnek együttesen), de tragikus esetük hírére két hete vállalkoztak orvosok a vizsgálatokra.

Fotót a nőről a Telegraph oldalán tekinthet meg.

Nem működik a kamera az iPhone-ján? Jött egy frissítés, ami megoldhatja – más javítások is érkeztek

Nem működik a kamera az iPhone-ján? Jött egy frissítés, ami megoldhatja – más javítások is érkeztek

Megtévesztő Google-oldallal próbálja rávenni az embereket a Bing használatára a Microsoft

Megtévesztő Google-oldallal próbálja rávenni az embereket a Bing használatára a Microsoft

Rosszul alszik? Ez az 5 perces módszer segíthet

Rosszul alszik? Ez az 5 perces módszer segíthet

Újabb fotó került elő Orbán Viktor indiai útjáról, a kormányfő a kígyóisten templomában járt

Újabb fotó került elő Orbán Viktor indiai útjáról, a kormányfő a kígyóisten templomában járt