szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Mihail Bulgakov Mester és Margarita című művének szereplői - Woland, Korovjov és Behemót - szerepelnek azon a moszkvai közlekedési táblán, amelyet ismeretlenek állítottak a regény első fejezetének helyszínén, a Patriarsije Prudi parkban.

Egy közlekedési tiltótábláról van szó, amelyen vörössel húzták át a három alakot, a felirat pedig azt hangsúlyozza, hogy Ne álljunk szóba ismeretlenekkel! - olvasható a NEWSru orosz hírportálon.

Facebook

A mesterséges tó, a "pátriárka tava" környékén játszódik a regény első fejezete, amelynek épp a Ne álljunk szóba ismeretlenekkel címet adta a szerző. A Patriarsije Prudi környékén bukkan fel két vazallusával először a magát hol feketemágusként, hol történész-konzultánsként bemutató Woland professzor, akinek személyében a Sátán érkezik a Bulgakov-korabeli, a 1930-as évek Moszkvájába, és előre megjósolja a tó környékén sétálgató Berlioz lapszerkesztőnek, hogy még aznap este meghal, Iván Nyikolajevics "Hontalan" költőnek pedig, hogy elmegyógyintézetbe kerül.

A moszkvai központi adminisztratív körzet prefektúrájának sajtószolgálata szerint nem távolítják el a táblát. "Senkit sem zavar, ráadásul minden arra járót emlékeztet Bulgakov halhatatlan regényére" - hangsúlyozták a prefektúra képviselői.

A Facebookon viszont terjednek azok a felvételek, amelyek a táblaállítást örökítették meg. Az ötletgazdák szerint igazságot szerettek volna szolgáltatni az írónak, mivel a Patriarsije Prudi környékén eddig nem állítottak emléket Bulgakov regényének.

Kiemelt beruházássá nyilvánítja a kormány Rákosrendezőt, ami újabb 18 milliárdos fizetnivaló a fővárosnak

Kiemelt beruházássá nyilvánítja a kormány Rákosrendezőt, ami újabb 18 milliárdos fizetnivaló a fővárosnak

Budapest hihetetlen város - az Iron Maiden megköszönte új turnéjuk első, teltházas koncertjeit

Budapest hihetetlen város - az Iron Maiden megköszönte új turnéjuk első, teltházas koncertjeit

Tucatjával lőtték ki az ukránok az orosz bombázókat Oroszországba csempészett drónokkal

Tucatjával lőtték ki az ukránok az orosz bombázókat Oroszországba csempészett drónokkal

Rejtélyes, milliárd forintos veszteség keletkezett Matolcsy Ádám központi cégében

Rejtélyes, milliárd forintos veszteség keletkezett Matolcsy Ádám központi cégében