szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Egy 18. századi ortodox templom több száz kilométert utazott északra a dél-lengyelországi Przemysl környékéről, hogy teljes rekonstruálása után a Varmia-Mazúri vajdaság egyik településében újra hívőket fogadhasson.

A kupnai Istenszülő oltalma fatemplom 30 százalékban fennmaradt épületét az eredeti helyszíntől csaknem 650 kilométerre északra fekvő Godkowo faluban építik újjá. Az eddigi munkálatok alkalmával sikerült helyreállítani a falakat, így a következő hetekben már a tetőszerkezettel foglalkoznak az építészek. A tervek szerint az év végéig befejezik a munkákat.

Az épület áthelyezésének gondolata akkor fogalmazódott meg, amikor Andrzej Soroka görög katolikus pap egy kis templom felállítását kezdte tervezni a településen élő 80 hívő család számára. Az épületet elképzelései szerint a római katolikusok is használni fogják, mert ez lesz a falu egyetlen temploma.

A költöztetést a műemlékvédelmi felügyelet engedélyezte, biztosítva az eredeti helyén romosodó épület fennmaradását. A Kupno faluban 1729-ben felállított ortodox templomot 1947-ig használták a helyi görög katolikusok. Azóta, hívők hiányában, raktárépületként szolgált. A teljes felújítást adományokból finanszírozzák.

Személyi kultusz: prémiumra számítottak, Orbán Viktort kapták karácsonyra a vízügyesek

Személyi kultusz: prémiumra számítottak, Orbán Viktort kapták karácsonyra a vízügyesek

A cégek költségei újra nőni kezdtek - meddig úszhatjuk meg, hogy az áraikba is beépítsék ezt?

A cégek költségei újra nőni kezdtek - meddig úszhatjuk meg, hogy az áraikba is beépítsék ezt?

Arne Slot: Kétlem, hogy Szoboszlai pályára tudna lépni a következő meccsen

Arne Slot: Kétlem, hogy Szoboszlai pályára tudna lépni a következő meccsen

Szöges gumival kaptak el egy autóst Miskolcnál a rendőrök

Szöges gumival kaptak el egy autóst Miskolcnál a rendőrök