szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Egyelőre egymásra utalva várják sorsuk alakulását a szerdán Máltán meggyilkolt G. Yvette gyermekei, az azonban már szinte biztos, hogy nem kell a szigeten maradniuk - írja a Blikk.

A gyermekekkel foglalkozó jóléti szolgálat szerint az öt- és tizenhét éves lányhoz még nem érkeztek rokonok, a rájuk vigyázók azonban már fel tudták venni a családdal a kapcsolatot. Kiderült az is, hogy édesanyjukon és a vele végző M. Lászlón kívül senkijük nem volt Máltán, így ott sokáig semmiképp sem maradhatnak - írja a Blikk.

Az intézetben a gyerekeket eddig csak a helyi nyomozók látogatták meg, hisz valószínűleg a két lány az egyetlen hiteles szemtanúja annak, hogyan vesztette életét édesanyjuk, majd pontosan hogyan szerezte sérüléseit a nő feltételezett gyilkosa, M. László. Mint kiderült, a lányok egészen addig a lakásban voltak, amíg a helyszínelők el nem lepték a környéket. Akkor rendőrautóba ültették őket, és órákon át a városi kapitányságon voltak.

RTL klub

Az elsődleges igazságügyi orvosi szakvélemény szerint az ötgyermekes édesanya a negyven szúrástól nem halt meg azonnal. "Az áldozattal végül a vérveszteség végzett, pár perc alatt a testében áramló vér 45 százalékát vesztette el" – állítja a szakvélemény, amely szerint Yvette esélyei akkor sem lettek volna sokkal jobbak, ha azonnal a segítségére tud sietni valaki.

A rendőrség arról is beszámolt, hogy még pénteken sem tudta kihallgatni az ollós gyilkost, továbbra is állandó orvosi felügyeletre szorul, hisz több szúrást ejtett a saját testén is. A férfi továbbra sem kért segítséget, ügyvédje sincs egyelőre.

Mint megírtuk, a nő az RTL Klubon futott Benkő feleséget keres című műsor egyik szereplője volt.

Bosszúpontozás indult a KRÉTA rendszerében a szakszervezet szerint

Bosszúpontozás indult a KRÉTA rendszerében a szakszervezet szerint

Újra a bizalmatlansági szavazást elbukott Luís Montenegrót nevezték ki portugál miniszterelnöknek

Újra a bizalmatlansági szavazást elbukott Luís Montenegrót nevezték ki portugál miniszterelnöknek

Akik látták és hallották, egy vallás követőivé váltak

Akik látták és hallották, egy vallás követőivé váltak

Orbán Balázs szerint csak egy szuverén ország van az Európai Unióban

Orbán Balázs szerint csak egy szuverén ország van az Európai Unióban