szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Nagyokat lakmározik a Tejútrendszer közepén elhelyezkedő fekete lyuk abból a rendkívül forró csillagközi gázfelhőből, amely a szakemberek észlelése szerint egyre gyorsuló, spirálozó mozgással a mindent elnyelő égitest felé zuhan.

A kozmikus nassolásról a Herschel űrtávcsővel készítettek részletes felvételeket. "A képekből ítélve úgy tűnik, hogy a fekete lyuk fokozatosan felfalja a körülötte keringő gázfelhőt" - közölte Paul Goldsmith, az amerikai űrkutatási ügynökség, a NASA pasadenai laboratóriumában dolgozó tudós, aki részt vesz a Herschel-programban. (Az infravörös tartományban működő csillagászati műholdat 2009-ben bocsátották fel Ariane-5 rakéta segítségével.) 

A kutató hangsúlyozta, hogy a folyamat megfigyelésével fontos ismereteket gyűjthetnek arról, miként is növekednek a titokzatosság övezte fekete lyukak. Jóllehet a szóban forgó égitestek láthatatlanok - hiszen gravitációs erejük olyan erős, hogy még a fény sem szökhet ki belőlük -, a csillagászok képesek nyomon követni, hogy mi történik, amikor anyagot habzsolnak be.

A Tejútrendszer közepén terpeszkedő szörnyeteg - a Sagittarius A* -  körülbelül négymillió naptömegű, és 26 ezer fényévre található a Földet is magában foglaló Naprendszertől. Viszonylagos közelsége kiváló lehetőséget kínál arra, hogy a kutatók tanulmányozzák az objektumok közvetlen környezetét.

A Sagittarius A* más telhetetlen bendőjű fekete lyukakkal ellentétben viszonylag rossz étvágyú, sokat szendereg, és meglehetősen keveset fogyaszt a körülötte keringő csillagokból: a legújabb becslések alapján az azok által kibocsátott anyagnak mindössze tízezred részét tudja csak befogni és elnyelni. 

A ScienceDaily tudományos portál szerint ugyanakkor meglepetésként érte a csillagászokat a Tejútrendszer központi régiójában a fekete lyuk felé sodródó gázfelhő szokatlan, az 1000 Celsius-fokot is megközelítő forrósága. A tipikus csillagközi felhők hőmérséklete ugyanis alig néhány tizednyi fokkal kúszik az abszolút zéró (mínusz 273 Celsius-fok) fölé. A kutatók feltételezik, hogy az erősen mágneses közegben keletkező lökéshullámok kiváltotta sugárkibocsátások hevítik fel a gázfelhőt. Hasonló lökéshullámok létrejöhetnek gázfelhők összeütközésekor vagy gyorsan áramló anyagokban. 

A forró gázfelhőt már korábban felfedezték - sebességét tavaly 8 millió kilométerre becsülték óránként -, és a tudósok arra számítanak, hogy idén nyáron bekövetkezik a "nagy esemény", amikor a Sagittarius A* teljes egészében kezdi elnyelni. Végzetes útja során a gáz egyre jobban felhevül, és röntgensugárzást bocsát ki magából.

Szerbiát vádolja Koszovó az energiaellátást veszélyeztető csatornarobbantással, Orbán Viktor elítélte az akciót

Szerbiát vádolja Koszovó az energiaellátást veszélyeztető csatornarobbantással, Orbán Viktor elítélte az akciót

Meghalt a '86-os BEK-döntő hőse, Helmut Duckadam

Meghalt a '86-os BEK-döntő hőse, Helmut Duckadam

Megvan, hogyan keletkezhetett a sötét anyag

Megvan, hogyan keletkezhetett a sötét anyag

Úgy tűnik, mégsem a magány áll több betegség hátterében

Úgy tűnik, mégsem a magány áll több betegség hátterében