szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Háromszázezer dollárért, azaz mintegy 68 millió forintét cserélt gazdát Edgar Allan Poe egyik költeményének eredeti kézirata egy massachusettsi aukción.

A New Bedford-i The Standard-Times című napilap beszámolója szerint a Poe kézjegyével ellátott kéziratot a hét végén vásárolta meg a Massachusetts állambeli Marionban egy gyűjtő. A kézirat egy Rhode Island-i család tulajdonában volt az 1920-as évek óta. 

A győztes féreg (The Conqueror Worm) című versről úgy vélik, hogy az 1830-as években született, és egyike az író által publikált több mint száz költeménynek. A virginiai Richmondban működő Edgar Allan Poe Múzeum kurátora, Chris Semtner szerint az eredeti kéziratról úgy vélték, hogy elveszett.

A dokumentum leütési árát előzetesen nem becsülték többre 20 ezer dollárnál (4,5 millió forintnál).

 

Nem garantált, hogy egy NER utáni hatalom nem épít fel korrupciós rendszert – interjú Jancsics Dávid korrupciókutatóval

Nem garantált, hogy egy NER utáni hatalom nem épít fel korrupciós rendszert – interjú Jancsics Dávid korrupciókutatóval

Franciaországban is megjelent a majomhimlő fertőzőbb változata

Franciaországban is megjelent a majomhimlő fertőzőbb változata

Legalább 126 halálos áldozata van a tibeti földrengésnek

Legalább 126 halálos áldozata van a tibeti földrengésnek

Tudta, hogy áram és áram között is van különbség?

Tudta, hogy áram és áram között is van különbség?