szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Nemzetközi szinten is jelentősnek tekinthető, 98 kilogrammos lesőharcsát fogott két horgász a Heves megyei Gyöngyöspata melletti halastavon – adta hírül hétfőn a gyöngyös.hu.

A közelben lakó Tajti Róbert barátjával, Tóth Péterrel együtt fogta ki a 240 centiméteres példányt, ezzel jócskán megdöntve a gyöngyöspatai tó eddigi 68 kilogrammos rekordfogását – írta a hírportál, amely fotókat is közölt a fogásról.

A hal 15 perces kuttyogtatás után akadt horogra, majd ötven percig kellett fárasztani ahhoz, hogy behúzhassák a csónakba. Az állat kiemeléséhez két ember erejére volt szükség, majd a mázsálás után visszaengedték a harcsát tóba – közölte a hírportál.

Magyarországon a legnagyobb harcsát Somogy megyében, a Töröcskei-tavon fogta Kovács Gábor. A 2010-ben megakasztott példány 113 kilogrammot nyomott. A legnagyobb lesőharcsák a Pó folyóból akadnak horogra. Egyes példányok súlya meghaladja a másfél mázsát is.

Gergely Márton: Dubaj nem jár egyedül

Gergely Márton: Dubaj nem jár egyedül

A kínaiak Európába hozzák az autógyártást, a németek meg Amerikába vinnék a vámok miatt

A kínaiak Európába hozzák az autógyártást, a németek meg Amerikába vinnék a vámok miatt

5 millió embert vizsgáltak meg, itt az eredmény: találtak 293 új tényezőt, ami mind depressziót okozhat

5 millió embert vizsgáltak meg, itt az eredmény: találtak 293 új tényezőt, ami mind depressziót okozhat

Világbajnok műkorcsolyapáros és több versenyző is van a washingtoni légi baleset áldozatai között

Világbajnok műkorcsolyapáros és több versenyző is van a washingtoni légi baleset áldozatai között