szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Elárvereznek egy második világháborús Enigma német rejtjelezőgépet október végén Nagy-Britanniában. Az aukció akár 50 ezer font, vagyis átszámítva körülbelül 18 millió forint bevételt is hozhat.

A tölgyfaládába épített rejtjelezőgépet a Bonhams aukciósház bocsátja áruba október 29-én.

Az 1944-ből származó kódológép minden alkatrésze eredeti – mondta pénteken az aukciósház szakértője.

Az első világháború végén Németországban kifejlesztett gépről azt tartották, hogy az általa rejtjelezett üzenetek megfejthetetlenek, és ez igaz is volt annyiban, hogy a szövetségeseknek csak sokára és nagy nehézségek árán sikerült megfejteniük a kódolást. 1943-ban azonban már havi 80 ezer, azaz naponta körülbelül 2500 német üzenetet dekódoltak a brit kódfejtők.

Rosszul alszik? Ez az 5 perces módszer segíthet

Rosszul alszik? Ez az 5 perces módszer segíthet

Leugrott egy férfi a ferihegyi reptér galériájáról

Leugrott egy férfi a ferihegyi reptér galériájáról

A finn hatóságok lefoglalták a kábeltépésben érintett tartályhajót

A finn hatóságok lefoglalták a kábeltépésben érintett tartályhajót

Elnöksége idejére megúszhatja az ítélethirdetést a pornósztárnak fizetett hallgatási pénz ügyében már elítélt Trump

Elnöksége idejére megúszhatja az ítélethirdetést a pornósztárnak fizetett hallgatási pénz ügyében már elítélt Trump