szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A Gemenc Zrt. szakemberei az észlelés után elindították az internetes közvetítést, így bárki megfigyelheti ezeket a fokozottan védett madarakat. Idén rekordgyorsasággal jelentek meg az általában március közepén érkező fekete gólyák. Hazánkban a legtöbb feketególya-pár a Sió csatorna torkolata és a déli országhatár közötti, Duna menti védett erdőterületen fészkel kora tavasztól késő őszig.

A fekete gólyák többsége március 15-e után érkezik meg a faj legnagyobb hazai állományának otthont adó Gemenci erdőbe. Tipikus fészkelő helyei a tölgy-kőris-szil ligeterdők idős kocsányos tölgyfái. Az egyes párok területhűsége rendkívül változó.
Fő táplálékuk az apró hal, béka, rovar.

Gemenc Zrt.

Az első fiókák május elején jönnek a világra. A kirepülés akár már július közepén megkezdődhet, de zömmel augusztus 10-e körül zajlik. Ezt követően néhány hetet még a fészkelőhely közelében tartózkodnak, majd útra kelnek.

A fekete gólyák két fő vonulási útvonala közül az egyik a Gibraltári-szoroson, a másik a Boszporuszon vezet át. Magyarországon az 1990-es évek közepe óta 150 párról 300-ra nőtt a fekete gólyák állománya.

A faj a legnagyobb létszámban a Baltikumban fészkel, a legsűrűbb hazai állománya – hozzávetőlegesen 55-60 pár – a Duna mentén, a Gemenc Zrt. területein található.

A fekete gólyákat életét itt követheti nyomon!

Italozás közben hátba szúrta a sógornőjét, akinek ez elsőre fel sem tűnt

Italozás közben hátba szúrta a sógornőjét, akinek ez elsőre fel sem tűnt

New Yorkot is meghatározná az 500 méteres rákosrendezői torony, de még Ázsiában is kihúzhatná magát

New Yorkot is meghatározná az 500 méteres rákosrendezői torony, de még Ázsiában is kihúzhatná magát

Micsoda a földimogyoró, ha nem mogyoró?

Micsoda a földimogyoró, ha nem mogyoró?

A fejenként évente 140 liter sört ivó csehek felvették a szellemi örökség listájára a sörkultúrát

A fejenként évente 140 liter sört ivó csehek felvették a szellemi örökség listájára a sörkultúrát