szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A hátműtétje után egy kaliforniai kórházban lábadozó Liza Minnelli hálás szívvel köszönte meg rajongói jókívánságait szerdai közleményében.

Az Oscar-díjas díva, aki sokak szerint a Kabaré című filmben nyújtotta élete legjobb alakítását, régóta küzdött egy hátsérüléssel, amely miatt az elmúlt évben alig tudott fellépni, és a közelmúltban Joan Rivers New York-i temetésén sem vehetett részt.

"Lenyűgöz az a rengeteg szeretet és törődés, amellyel elhalmoztak a világ minden tájáról" - írta az énekesnő-színésznő.

A 68 esztendős művésznő egyike azon keveseknek, akik megkapták az Oscar-, a Tony-, az Emmy- és a Grammy-díjat is pályafutásuk során. 

Bob Fosse 1972-ben bemutatott Kabaré című filmjében Sally Bowlest alakította. A produkció nyolc Oscar-díjat kapott, Minnelli játékátért az amerikai filmakadémia elismerésén kívül a BAFTA- és a Golden Globe-díjat is átvehette.

 

„A tévé nem arról fog szólni, ami megy rajta, hanem arról, aki nézi”

„A tévé nem arról fog szólni, ami megy rajta, hanem arról, aki nézi”

Fókuszban a globális minimumadó

Fókuszban a globális minimumadó

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

"A magyar főváros kulturális pezsgése hiányzott" – interjú az újranyitott Concerto tulajdonosával

"A magyar főváros kulturális pezsgése hiányzott" – interjú az újranyitott Concerto tulajdonosával