A márciusi népszavazás eredménye, a „díjak” elsöprő elutasítása és a tömeges részvétel meglepte nem csak a politikai eliteket, a közvéleményt, de a közvélemény-kutatókat is. Marián Béla, a Marketing Centrum (MC) kutatásvezetője a Jel-Kép folyóiratban közölt önkritikus cikkében az okokat kutatja.

Az MC a szavazás előtti legutolsó prognózisában mindössze 33 százalékos részvételt valószínűsített, miközben 50,51 százaléknyian jelentek meg az urnáknál. Mariánék nem voltak egyedül az alulbecsléssel. Igaz, azonban, hogy a Medián 46, a Századvég–Forsense 47, a Szonda Ipsos 48 százalékos prognózisa alig tér el a valós számtól. Tulajdonképpen jól, bár felülbecsült a Gallup a maga 54 százalékos jóslatával. Míg a Publicus Intézet 68 százalékos tippjét előzetesen és utólag is komolytalannak mondható. 

„Az utólagos bölcsesség egzakt tudomány, ezzel szemben a jövőre vonatkozó jóslatok mindig kockázatosak” – világítja meg szakmája feloldhatatlan paradoxonját Marián. És azt is tudni, utólagos bölcsességekre nincs fizetőképes kereslet, míg a jóslatokra annál inkább. Ezekre tartjuk éppen a közvélemény-kutatókat.

Mit szúrt el az MC? Marián cikkéből úgy látszik, nem jártak el önkényesen, csak egy korábban holtbiztosnak látszó tendenciát érvényesített túlságosan is becslésüknél. A többiek úgy látszik, óvatosabban bántak azzal a megfigyeléssel, hogy népszavazások előtt mindig nagyobbnak mutatkozik a szavazási hajlandóság, mint a tényleg részvételi arány. Az előzetes „biztos szavazók” márciusban igazi „biztos szavazóknak” bizonyultak. Az MC februárban rákérdezett arra is, hogy 11 korábbi voksoláson a válaszadók elmentek-e szavazni. S a tényleges számokat jóval felülmúló eredmények jöttek ki. Az 1997-es NATO-népszavazás 49-éhez képest 71 százaléknyian mondták, hogy ők voksoltak. A 2004-es kettős népszavazásnál pedig 39–63 volt az aránypár. Nagy volt a kísértés tehát, hogy az előzetesen magas számokat „túljelentkezésként” azonosítsák.

Marián és munkatársai elkövették azt a hibát, hogy a választók utólagos és az előzetes „normakövetésével” magyarázták a mért magas számokat. S nem tulajdonítottak fontosságot a kérdések természetének. Hogy ugyanis a szavazópolgárok zsebre menő kérdésekről dönthettek. És ennek óriási a mozgósító ereje.

A cikk – egy április eleji kutatást ismertető – második feléből ugyanis ki is derül, a szavazókat leginkább a „megtakarítás” és nem a kormány figyelmeztetése vagy megbüntetése aktivizálta. Az ingyenes felsőoktatáshoz és egészségügyhöz (legalábbis azok látszatához) ragaszkodás fontosabb motívum volt, mint Gyurcsány menesztése vagy a Fidesz támogatása. Az ellenzék tehát ésszerűen járt el, amikor kihasználta a népszavazási fergeteges sikerét, viszont becsapja magát, ha maga is elhiszi, hogy a három díj elleni szavazók automatikusan az ő táborát jelentenék a parlamenti választáson.

Marián nyilvános szembenézése kapitális tévedésükkel példaadó, és a maga nemében egyedülálló. Szívesen olvastunk volna ilyesmit a korábbi választások előrejelzéseivel kapcsolatosan, mondjuk, a Gallup kutatásvezetőitől is.

(Jel-Kép, 2008/2)

Zádori Zsolt