Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

Olimpia

Vízilabdatörténet: nagy dobásaink

A vízilabda-történet statisztikai adatai több tekintetben azt mutatják, hogy a legtöbb sikert a magyar válogatott mondhatja magáénak. Az utóbbi két olimpián elért győzelemnek köszönhetően a közvélemény most is az aranyérem megszerzését várja el a csapattól. Ennek apropóján az olimpia vízilabdatornák történetét tekintettük át – főleg magyar szemszögből.

MTI Olimpia

Francia világbajnokkal kezd Nagy Orsolya

A csütörtöki sorsoláson az egyéni számok tábláit állították össze, magyar szempontból akadt ok örömre és bánatra egyaránt. Leginkább Kulcsár Győző, a párbajtőrözők szövetségi kapitánya lehetett - és volt is - elégedett, többnyire kedvezően alakultak a párosítások és az ágak, Nébald György, a kardozók szakmai elöljárója már visszafogottabb volt a kilátásokat illetően, a tőrözőket irányító Bernát Zoltán viszont azt mondta, nem alakult szerencsésen a sorsolás.

hvg.hu Sport

Vízilabda ifi Eb: döntőbe jutottak a magyarok Belgrádban

A Belgrádban zajló U18-as vízilabda Európa-bajnokságon szombaton a magyar csapat számára a döntőbejutás volt a tét. Az ellenfél az eddig remek formát mutató horvát ifjúsági válogatott volt, amelyet nagyszerű játékkal 12:10 arányban sikerült legyőzni.

hvg.hu Sport

Botrány az uszodában – hazaküldtek két bírót a vízilabda ifi Eb-ről

Pénteken szünnap volt a belgrádi U18-as vízilabda Európa-bajnokságon, de a Banjica sportcentrum uszodája talán most volt a leghangosabb, méghozzá a botránytól. A negyeddöntőben ugyanis a bírók nem adtak meg egy nyilvánvalóan szabályos gólt a hazaiak ellen játszó olaszoknak a meccs hajrájában.

hvg.hu Sport

Vízilabda: hengereltek a magyarok az ifi Eb nyitányán

Megkezdte szereplését a magyar ifi-válogatott a belgrádi U18-as Vízilabda Európa-bajnokságon. A bemutatkozás fényesen sikeredett, hiszen Szlovénia legjobbjait 21-4 arányban múlták felül fiaink – tudósít a vízlibada szövetség honlapja, az mvlsz.hu.

MTI Sport

Bosnyák-magyar: elutasított fellebbezés

A magyar férfi kézilabda-válogatott biztosan kijutott a világbajnokságra, miután az európai szövetség (EHF) fellebbviteli bizottsága helybenhagyta a június 14-ei, boszniai visszavágón elért 24-27-es eredményt, amikor a 49. percben a hazai szurkolók rendbontása miatt félbeszakadt a szombati találkozó - olvasható a magyar szövetség honlapján. Skaliczky László csapata így kettős győzelemmel, 54-49-es összesítéssel kvalifikálta magát a jövő évi, horvátországi vb-re.

MTI Sport

Kemény Dénes: játékban mindenképpen javulni fogunk

Kemény Dénes eleve és hangsúlyozottan a pekingi olimpiai felkészülés egyik részállomásának minősítette a vasárnap zárult málagai Eb-t, amelyen a szövetségi kapitány kiválasztotta tizenhármak a bronzérmet szerezték meg a horvátok legyőzésével. Kemény szerint a csapat játékban javulni fog Pekingig.

1
89 90 91 92 93 94 95
Íme minden asztalos álma

Íme minden asztalos álma

Al-Jazeera-vendégkommentár: Kelet-Európa Trumpra fogad – de ez sokba kerülhet neki

Al-Jazeera-vendégkommentár: Kelet-Európa Trumpra fogad – de ez sokba kerülhet neki

Nincs pénz a Petőfi híd felújítására, de még a tervpályázat kiírására sem

Nincs pénz a Petőfi híd felújítására, de még a tervpályázat kiírására sem

Szijjártó Péter kiutasított két, általa kémnek nevezett ukrán diplomatát

Szijjártó Péter kiutasított két, általa kémnek nevezett ukrán diplomatát

Összerakta 1000+ leselejtezett laptop használt akkumulátorát, most erről megy az egész háza

Összerakta 1000+ leselejtezett laptop használt akkumulátorát, most erről megy az egész háza

Orvosi, egészségügyi kérdése van? Be ne írja a ChatGPT-be: megnézték a válaszokat, az eredmény aggasztó

Orvosi, egészségügyi kérdése van? Be ne írja a ChatGPT-be: megnézték a válaszokat, az eredmény aggasztó

Nem Őszöd, de véletlenül sem lepkefing Magyar Péter hangfelvétele az elemző szerint

Nem Őszöd, de véletlenül sem lepkefing Magyar Péter hangfelvétele az elemző szerint

Három biztosító sem emeli a díjait egy évig, meghallották Nagy Márton szavát

Három biztosító sem emeli a díjait egy évig, meghallották Nagy Márton szavát

Gyurcsány Ferenc a legnépszerűtlenebb politikusként távozik a közéletből

Gyurcsány Ferenc a legnépszerűtlenebb politikusként távozik a közéletből

A címlapról ajánljuk