szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A csütörtöki sorsoláson az egyéni számok tábláit állították össze, magyar szempontból akadt ok örömre és bánatra egyaránt. Leginkább Kulcsár Győző, a párbajtőrözők szövetségi kapitánya lehetett - és volt is - elégedett, többnyire kedvezően alakultak a párosítások és az ágak, Nébald György, a kardozók szakmai elöljárója már visszafogottabb volt a kilátásokat illetően, a tőrözőket irányító Bernát Zoltán viszont azt mondta, nem alakult szerencsésen a sorsolás.

Nagy Orsolya szombaton, magyar idő szerint 5:40-kor lép pástra úgy, hogy nem ő a párharc esélyese. Amennyiben továbbjut, minden bizonnyal a 2006-ben világbajnok amerikai Rebacca Ward vár majd rá a negyeddöntőbe kerülésért.

Vasárnap a férfi párbajtőrözők versenyeznek: Imre Géza a dél-koreai Kim Szeung Gu és a dél-afrikai Given Maduma párharcának győztesével kezd, a tavaly világbajnok Kulcsár Krisztián a kínai Jin Lien-csivel, Boczkó Gábor pedig az olasz Alfredo Rotával asszószik a 16 közé kerülésért. A két utóbbi párbajtőröző sikeres menetelés esetén a negyeddöntőben találkozik egymással.

A nőknél Szász Emese az algériai Hadia Bentalebbel, Mincza-Nébald Ildikó pedig a hongkongi Jeung Csuj Linggel vív a 16 közé kerülésért jövő szerdán. Két nappal korábban, női tőrben Varga Gabriella a venezuelai Mariana Isabel Gonzalez Parrával, Knapek Edina a kínai Szun Csaóval, Mohamed Aida pedig a tunéziai Ines Boubakri és a kanadai Luan Jujie asszójának győztesével kezd a 32 között. Bernát Zoltán szerint - a további lehetséges ellenfeleket is figyelembe véve - Mohamednek és Vargának egyáltalán nincs könnyű ága.

Kedden a férfi kardozók versengenek. Az biztos, hogy az egyik magyar a 16 között már nem lesz érdekelt, Decsi Tamás és Szilágyi Áron ugyanis egymással vív. A győztes amerikai kardozóval csatázik majd a negyeddöntőbe jutásért. Nemcsik Zsoltra a kínai Csou Han-ming személyében kemény ellenfél vár már a rajtnál is, ha pedig túljut a hazai versenyzőn, később a korábbi olimpiai és világbajnok román Mihai Covaliuval, az orosz Alekszej Jakimenkóval vagy a fehérorosz Alikaszandar Bujkeviccsel találkozhat össze.

Jövő csütörtöktől a csapatversenyeket rendezik meg, a magyarok a nyitányon, női kardban nem lesznek érdekeltek. Pénteken, férfi párbajtőrben a dél-koreai - kínai párharc győztesével, vélhetően a hazaiak válogatottjával csapnak össze a negyeddöntőben, aztán az ukránok vagy a lengyelek következnek, kérdés, hogy a felső vagy az alsó ágon. Szombaton, 16-án női tőrben a magyarok a németekkel kezdenek, aztán az amerikai vagy a lengyel csapattal kell majd vívni. A vívóprogram zárásaként a férfi kardozók lépnek pástra, jövő vasárnap, elsőként az amerikaiakkal szemben. A folytatásban az orosz vagy a kínai csapat lesz az ellenfél.

hvg.hu Olimpia

Olimpia a weben - kik élvezhetik?

A ReadWriteWeb korábbi beszámolójából már kiderült, hogy az NBCOlympics.com oldalon 2200, a kínai CCTVOlympics.com oldalán pedig több mint 5000 óra anyagot nézhetnek majd azok, akik éppen a megfelelő helyen tartózkodnak - írja a Médiablog.

Olimpia

Ötkarikacsapás: helyszíni tudósítás az olimpiai nyitány előtt

Három évtizede indult reformjait akarja megkoronázni és világpolitikai szerepét megerősíteni egy tökéletes olimpiával Peking, ahol 21. századi díszletek közé emelték a játékokat. Az esemény egyben Kína és a külvilág zökkenőktől sem mentes nagyszabású ismerkedése is.

MTI Olimpia

Szávay balszerencsés olimpiai sorsolása

Szávay Ágnes wimbledoni legyőzője, a hazai közönség előtt pályára lépő Csie Cseng ellen lép pályára a pekingi olimpia női tenisztornájának első fordulójában, a legjobb 32 közé jutásért.

hvg.hu Olimpia

Cseh Laci: "Nem remeg a lábam, ha találkozom Phelpsszel"

Összefutottak. Győztest nem hirdettek, de azért majdnem a magasba emeltük Laci karját, amikor közölte, hogy a lehető legkeményebb tekintettel nézett rá a földönkívülinek tartott amerikaira. A magyar úszóval a hvg.hu pekingi tudósítója váltott pár szót.

A frászt hozta a szemből érkezőre egy autós, aki rosszul mért fel egy előzést – videó

A frászt hozta a szemből érkezőre egy autós, aki rosszul mért fel egy előzést – videó

Az autoriter bábjátékos és Sulyok, a báb

Az autoriter bábjátékos és Sulyok, a báb

Tudta, hogy áram és áram között is van különbség?

Tudta, hogy áram és áram között is van különbség?

Marabu Féknyúz: Rogános színjáték

Marabu Féknyúz: Rogános színjáték