szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Az első helyen kiemelt Szávay Ágnes 1 óra 18 perc alatt két játszmában kikapott a negyedikként rangsorolt francia Pauline Parmentier-től a 175 ezer dollár összdíjazású Bad Gastein-i női tenisztorna elődöntőjében.

A viadal honlapja szerint az első szettben 3:3-ig együtt haladt a két versenyző, majd a világranglista 14. helyén álló Szávay elveszítette adogatását. Később három szettlabdát hárított, de ez is kevés volt, mert ellenfele 49 perc alatt vezetést szerzett.
   
A folytatásban Parmentier azonnal brékelte a magyart, aki nem tudott lépést tartani riválisával, másodszor is elveszítette az adogatójátékát és ezzel befejeződött számára a Bad Gastein-i torna.

Korábban az első helyen kiemelt Szávay Ágnes kerek 1 óra alatt nyert 6:2, 6:2-re a hetedikként rangsorolt cseh Iveta Benesova ellen a 175 ezer dollár összdíjazású Bad Gastein-i női tenisztorna negyeddöntőjében.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!

MTI Sport

Római Teniszakadémia: Szávay kiesett

Az első helyen kiemelt Szávay Ágnes nagy meglepetésre két szettben, 1 óra 15 perc alatt kikapott a szlovén Andreja Klepactól a Római Teniszakadémián zajló, 175 ezer dollár összdíjazású női tenisztornán, így nem jutott be a legjobb nyolc közé.

Sport

Szávay maradt a tizennegyedik helyen

Szávay Ágnes továbbra is a 14. a női teniszezők friss világranglistáján, annak ellenére, hogy a múlt heti, budapesti tornán már az első, nyolcaddöntős mérkőzése után búcsúzott.

MTI Sport

Szávay Ágnes Bad Gasteinben is első kiemelt

Szávay Ágnest emelték ki az első helyen a jövő heti, 175 ezer dollár összdíjazású Bad Gastein-i női tenisztornán. Az ausztriai viadal főtáblájának sorsolását vasárnap rendezik.