Ami manapság történik, annak a kiváltó oka is a meccs heve, mégsem lehet futballszenvedélyről beszélni ezek kapcsán. Angliában kínosan ügyelnek – évtizedek tragédiái tanították meg rá őket –, hogy a rasszizmus, a gyűlöletkeltés minden formáját távol tartsák a stadionoktól. Amennyire lehet. Persze megakadályozni még a hágai törvényszék partvonal mellé kihelyezett statáriális ülésével sem lehetne, hogy a meccs hevében összeszólalkozó, durva adrenalinszinten pörgő futballisták között elcsattanjon egy-egy szópatron, aki életében kettőnél többször focizott akár kispályán, tudja, hogy van ez. Épp ezért nyilvánvalóan van valami abszurd színezete annak, amikor ezeket a – párbeszédnek talán nem nevezhető – sziporkákat utólag, az atmoszféra megidézése nélkül próbálják rekonstruálni. Legyen bár nemes a szándék, ritkán jön le belőle a tényleges történet lényege. A Suarez-Evra affér jegyzőkönyvesített változatát olvasva óhatatlanul Rejtő Jenő-i hatások érik az embert. De nem az a nagy kérdés, hogy a Suarez által használt kifejezés („negrito”) Dél-Amerikában mennyire számít rasszistának, és hogy Evra megérdemelte-e az anyázást – hanem hogy megérti-e, akit illet, hogy semmilyen formában nem menthető a primitívség. A példátlanul súlyos, nyolcmeccses eltiltást hozó ítélettel együtt is inkább csak a Liverpool fanatikusai gondolják, hogy Suarez koncepciós per áldozata lett: főleg, hogy az uruguayi utóbb is tett róla, hogy szellemi képességei alapján sok mindent elhiggyünk róla.

AP

Ugyanez a modell kissé messzebb vezetett következményekben John Terry esetében – de a britek itt sem tagadták meg elkötelezettségüket a jó erkölcs felé. Az ellenfelét meccs közben állítólag szintén rasszista jelzőkkel sértegető Terry júliusban bíróság előtt védekezhet – az angol szövetség azonban nem várta meg a júliust és leváltotta a csapatkapitányi posztról. Ami nem „igazi”, inkább szimbolikus büntetés, de épp elég volt ahhoz, hogy a szövetségi kapitány, Fabio Capello kiborítsa a bilit (és bepakolja a bőröndöt). Hogy a szövetség hogyan kommunikálja majd, ha esetleg ezek után Terry ártatlannak bizonyul, legyen az ő gondjuk – noha a futballhoz igazából nem sok köze van ezeknek a dolgoknak, talán imádkoznak, hogy Anglia jól szerepeljen az Eb-n júniusban, akkor a siker hullámai más hullámokat elsimíthatnak. (Ami a rasszizmus elleni harc híveinek persze nem lenne túl jó hír, függetlenül Terry személyétől.)

AP

A gesztusok szintjén mindenesetre borzasztóan igyekeznek az angolok felmutatni a pozitív üzeneteket, ezért lett volna főnyeremény, hogy Suarez épp a Manchester és Evra ellen térhet vissza nyolcmeccses eltiltása után – erre mit csinál az uruguayi, látványosan nem fog kezet a meccs előtt Evrával. Pedig ezt a kollektív jattolást éppen azért vezették be, hogy a fair play egy színpadias kifejezéssel is hirdetve legyen a közönség felé. Suarez talán majd megérti egyszer, hogy ezzel az – aligha pillanat szülte – gesztussal még jobban beletörölte a lábát a „tiszta játék” feliratú lepedőbe, és erre már nincs olyan mentség, mint a dél-amerikai értelmezési tartomány meg a meccs heve. Hacsak nem jutott már a bemelegítés alatt eksztatikus állapotba.

Kézfogást elutasítani nem vérmérséklet kérdése (no lám, itt a legújabb példa, Paulo Sousa és a magyar szövetségi kapitány között) mert nem pillanatnyi felindulás szüli. Inkább intelligenciáé. Suarez amilyen ostobán viselkedett (utóbb persze nyilvános közleményben kért bocsánatot – aligha saját elhatározásból), annyira le is egyszerűsítette a problémát: innentől visszamenőleg sem érdemes vitatkozni, ki volt a hunyó az ominózus szópárbajban. (Az angol szövetség nagyvonalú volt és nem büntette meg újra a csatárt, pedig ez a gesztusa alighanem felért nála a „negrito-skálán” egy erős közepessel.)

Anglia és a sportszellem nagyságának érdekében reméljük, John Terry a bírói tárgyalásra menet minden felé nyújtott kezet elfogad majd.