Fazekas Krisztina: "négy erős csapással indulunk"
Három év után tért vissza az Egyesült Államokból, hogy beverekedje magát a magyar olimpiai csapatba. A négyszeres világbajnok kajakos Szolnokon készül gőzerővel, a női kajaknégyes tagjaként lapátol majd Londonban.
hvg.hu: Miért mentél el 2009-ben?
Fazekas Krisztina: Mert egy ideje már távkapcsolatban éltünk Ramival (Rami Zur, egykori válogatott kajakos, az athéni és a pekingi olimpián amerikai színekben versenyzett - a szerk.), és akkor éreztem azt, hogy tovább ez így nem lesz jó, úgyhogy kiköltöztem hozzá Amerikába. És azután, hogy nem sikerült kijutnom a 2008-as olimpiára, úgy éreztem, hogy a kajakozásból már mindent kivettem és már nem volt olyan fontos számomra. A párom és a kapcsolatunk viszont nagyon is az volt.
hvg.hu: Volt bármi elképzelésed arról, mit fogsz odakint csinálni?
Fazekas Krisztina: Nem, és eléggé féltem is, hiszen nekem már az edzőtáborok alatt is mindig honvágyam volt. Abban bíztam, hogy Rami segít majd kint megtalálni a helyemet, és ez így is lett. Bár nem volt könnyű. Először egy szörfdeszkákat gyártó cégnél helyezkedtem el, segítettem az eladásban. Ami elég nehéz volt, mert elég sokat kellett telefonon beszélni és az angolom akkor még nem volt túl erős. Vagyis elég stresszes időszak volt, fél órákat gondolkodtam egy-egy hívás előtt, leírtam papírra, mit szeretnék mondani és mi lehet az arra várható reakció. És ha nem úgy volt, akkor elbizonytalanodtam. Aztán elmentem suliba, elkezdtem a férjem volt klubjában kajakozni és belefogtam egy teljesen új sportágba is: stand up paddle boarding a neve (SUP: szörfdeszkán állva és evezve, az óceán hullámain kell minél rövidebb idő alatt megtenni a kijelölt távot - a szerk.). Szóval egyre több elfoglaltságom lett, egyre jobban beilleszkedtem és közben a kajakozást is folytattam – végül is az volt az egyetlen dolog, amihez igazán értettem. Aztán bekerültem az amerikai csapatba. Egyest addig sosem mentem, itthon nem volt rá alkalmam, mert sosem voltam a legjobb. Kint viszont válogatót is nyertem, ami elég jó érzés volt. De mivel az edzésekre nem igazán fókuszáltam, inkább csak lejártam, versenyeken estem-keltem. Végül hosszas mérlegelés után, 2011-ben úgy döntöttünk Ramival, végigcsinálunk egy teljes felkészülést és majd meglátjuk, hogy megy.
hvg.hu: És hogy ment?
Fazekas Krisztina: Nyertem három világkupát, vb-n pedig 1000 méter egyesben második lettem. És akkor arra gondoltam, hogy ha ennyire jól megy és ennyire szeretem, akkor megpróbálom az olimpiát is. És mivel nem vagyok amerikai állampolgár, vagyis nem indulhatnék olimpián az ő színeikben, hazajöttem és itt indultam el a válogatókon. És ez lett belőle: kijutottam Londonba.
hvg.hu: Mi mindent mérlegeltetek? Mi mindent adtatok fel érte?
Fazekas Krisztina: Volt már egy civil életünk: munka, társaság, másfajta versenyek, másfajta közösség. Ezeket kellett háttérbe szorítanunk. Mert ahhoz, hogy százszázalékosan végigcsinálj egy olimpiai felkészülést, több energia kell, mint bármi máshoz az életben. És ahhoz, hogy ebbe belevágjak és meg tudjam csinálni, szükségem volt a férjemre. Nem dolgozhatott tehát tovább nyolc órában, mert nekem az kellett, hogy ott legyen mellettem az edzéseimen. És én sem tudtam tovább személyi edzőként dolgozni és paddling-edzéseket tartani, mert ugyan mindegyik rugalmas időbeosztással járó munka volt, valahonnan mégiscsak el kellett vennem, hogy csak a felkészülésre fókuszálhassak. De nem volt félretett pénzünk és nem is álltunk úgy anyagilag, mint itthon, Magyarországon, egy mi szintünkön lévő sportoló. És hát szponzorokat is magunknak kellett keresnünk, ami elég nehéznek igérkezett, merthogy kint a kajak-kenu sportág gyakorlatilag nem létezik. Ezeket mérlegeltük, aztán úgy döntöttünk, megpróbáljuk. A tavalyi vb-re például úgy tudtam hazajönni, hogy a klubom rendezett egy adománygyűjtő estet, amiből összejött 5000 dollár a szegedi utamra.
hvg.hu: Az idei válogatóra hogyan készültél?
Fazekas Krisztina: Először is elolvastam a válogatási elveket, amit itthon nem mindenki tett meg. És úgy értelmeztem, hogy ha 500 méter egyesben nyerek, akkor minden egyértelmű, ha második leszek, akkor benne vagyok a négyesben. Vagyis az 500 egyesre fókuszáltam, azt szerettem volna megnyerni. A B-tervem pedig a párosról szólt. De arra nem készültünk külön, csak az utolsó két hétben ültünk össze Paksy Timivel.
hvg.hu: Izgultál?
Fazekas Krisztina: Persze, hiszen fogalmam nem volt, hogy megyek majd a többiekhez képest. Az is benne volt a pakliban, hogy döntőbe sem jutok. Kint egyedül edzettem, nem tudtam magam kihez mérni, nem tudtam, hogy jó-e, amit csinálok. Ilyen értelemben nem volt kontroll. Mert itthon, amikor Kozák Danutával és Kovács Katival vereted egy vonalban, azért sejtheted, hogy jó vagy. Ráadásul kint nem is nagyon tudtunk időre menni, mert nincsenek ilyen pályák. Egy hajókkal teli öbölben edzettünk. És voltak olyan pillanataim, amikor nem tudtam, elég jó vagyok-e ahhoz, hogy idejöjjek. Izgultam, mi lesz, ha nem sikerül, miközben mindent feladtunk ezért. De ez is csak valahol leghátul volt inkább a fejemben, nem éreztem rossz feszültséget, inkább pozitív és lelkes voltam, hogy végre itt vagyok és megmutathatom, milyen jó vagyok!
hvg.hu: Az 500 egyesre emlékszel?
Fazekas Krisztina: Nem az volt életem legjobb pályája, és most már tudom, mit kellett volna jobban csinálnom... Kati és Janics Natasa között voltam, egy ideig együtt mentünk, aztán mikor végre sikerült megelőznöm őket, észrevettem, hogy Danuta előttem van. A meglepettség, amit abban a pillanatban éreztem, most is elég élénk. Megpróbáltam utolérni, sajnos nem sikerült. De a 2. helynek is nagyon örültem, hiszen így kerülhettem tovább a második körbe és Duisburgban is válogatózhattam.
hvg.hu: Mit szóltak hozzád itthon, amikor megjelentél?
Fazekas Krisztina: Érdekesek voltak az első reakciók, nagyjából leírtak, hogy hogyan gondolom én, hogy bekerülhetek a csapatba. Aztán a 2. hely nagy meglepetés volt mindenkinek. Fura volt az is, de legalább pozitív.
hvg.hu: Jobb kajakos vagy most?
Fazekas Krisztina: Máshogy kajakozom most. Amikor itt voltam, akkor is nagyon gürizős voltam, sokat edzettem. De nem láttam a big picture-t, mindig csak azt, hogy edzés van és nyomnom kell, mert ha nem, akkor kiraknak a négyesből. Ez volt a mentalitásom itthon. És soha nem próbáltam meg, hogy én legyek a legjobb. Ezt utólag másképp csinálnám, sokkal jobban hinnék abban, hogy egyesben is oda tudok kerülni. Ez változott meg bennem: hiszek magamban. Ebben Rami segített rengeteget, elhitette velem, hogy egyesben is képes vagyok jó teljesítményre. És kint semmilyen lehúzó erő sem volt, sosem merült fel az itthon sokszor hallott kérdés: mit képzelsz, hogy kerülhetnél te oda? Szóval önbizalomban utolértem a többieket. És sokkal felépítettebben dolgozom, tudom, mit miért csinálok, és a pihenésre, a regenerációra is sokkal jobban odafigyelek. Itthon nem mélyedtem ennyire bele az edzésprogramba, hittem az edzőmben, amit mondott, azt megcsináltam. De amikor egy versenyző halálosan fáradt és úgy érzi, a következő feladatot lehetetlen megcsinálni, de az edzőjétől nem kap támogatást, akkor kiveszi a pihenőidőt és nem úgy csinálja a következő feladatot. Itthon egy csapaton belül nehéz személyre szabott programot adni, mert a csapat tagjai sem fogadják el, hogy amíg az egyiknek hajtania kell, addig a másik pihenhet. Pedig ha rád van írva az edzésprogram, nem esel olyan gödörbe, amiből aztán nagyon nehéz kijönni. Ezekre most nagyon figyelek. Rami nagyon profi ebben.
hvg.hu: És edzőként milyen?
Fazekas Krisztina: Imádom a mentalitását, nagyon szeretek mellette lenni. Hihetetlenül pozitív személyiség. És határozott is, nehéz neki ellentmondani. Ami nagyon sokszor segít átlendülni a holtpontjaimon. Vagy amikor nem hiszek magamban eléggé. Néha persze jó volna, ha a vízen is megértő és megengedő lenne. De ő nagyon jól külön tudja választani a férj és az edző szerepkörét. Néha túl jól is, pedig olykor azért jó volna sírni a vállán, hogy ez most nem esik jól. Amikor fáradt vagyok és nehezebben veszem magam rá egy-egy résztávra, akkor úgy várnám, hogy megértsen. De edzésen teljesen eltűnik a férjem. Ami időnként rossz érzéseket vált ki belőlem, érzelmes típus vagyok, én nem mindig tudom szétválasztani a két szerepkört. Ilyenkor vannak konfliktusaink, de ezeket próbáljuk nem kivinni a vízről. És azért azt érezzük, hogy hosszú távon ezt nem lehet csinálni.
hvg.hu: Ez a legjobb négyes? (Szabó Gabriella, Kozák Danuta, Kovács Katalin, Fazekas Krisztina)
Fazekas Krisztina: Szerintem igen. Natasát hiányolom, de nem tudom, kit hagynék akkor ki.
hvg.hu: Most hogy mentek?
Fazekas Krisztina: Szerintem jól. Edzésről edzésre jobbak vagyunk, a minap már úgy szálltunk ki, hogy úristen, ez de klassz volt!
hvg.hu: Megvan már, hogyan épül fel a pályátok méterről méterre?
Fazekas Krisztina: Nagyjából igen, de még be kell gyakorolnunk. Kell egy nagyon jó rajt: négy erős csapással ki kell szinte emelnünk a hajót a vízből. Aztán nagyjából 100 méternél felvesszük az utazó sebességünket, amivel kb. az utolsó 200 méterig megyünk. Ott Kati hoppol és indítunk egyet, majd az utolsó 100-nál még egyet. De arra már nagyon oda kell koncentrálnunk. A hajó itt már nem indul úgy el, mint a rajtnál, hiába próbálunk több erőt beleadni és hiába hisszük azt, hogy fokozzuk a sebességet. Valójában “csak” egy ugyanolyan 100 métert megyünk, mint az előző volt, nem lassul a hajónk. Londonban is így volna a legjobb: elöl menni és látni, hogy minden tök jó.
HVG-előfizetés digitálisan is!
Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!
