Akárcsak ahogy tegnap a franciák tették a svájci védelmi réssel, én is in medias res belekezdek. Mi a 2009-es egyiptomi U21-as vébé bronzmeccsén elvertük ugyanezt a Costa Ricát. Az olaszoknak ez nem sikerült. Az igaz, hogy a kezdő Gamboa és a csereként beálló Ureña kivételével más nem játszott az akkori keretben, mégis…  Ez volt a magyar futball utolsó nagy sikere, és én a részese lehettem.

A mester sokáig Korcsmár és köztem vacillált, majd végül mindkettőnknek azt mondta, hogy „Fiaim, ti együtt olyannyira érzitek a tolódást, hogy nálam még a felnőttben is kezdenétek! Jöttök velem Egyiptomba.” Én a Kis Mátéval kerültem egy szobába, hogy összehangolódjanak a tartalékok. Sokat ugyan nem tartózkodtunk a hotel szobában, általában a centrumba próbáltunk belógni stika sörért, vagy az Egervári tartott eligazítást.

Valamit nagyon tudott az öreg. Én még soha nem láttam annyi mindent bele a felhőkbe, mint az eligazításai alatt. Komolyan mondom, ha a meditatív mormogását egyszer a sajtótájékoztatókon és az eligazításokon kívül is kamatoztathatná, egészen kiváló jógi lehetne. Ez az, amire az mtk-s meg a dunaferres  kedvencei azt mondták: „Sanyibá nagyszerű pedagógus.” Mindenesetre annyira levitt minke alfába az öreg, hogy csoportelsőként jutottunk tovább az F csoportból az Egyesült Arab Emírségek, Dél-afrikai Köztársaság és Honduras előtt. A csoportmérkőzések alatt én sajnos nem léphettem pályára, mert második naptól egy vírusos hasmenéses miatt olyannyira osonva jártam, mintha Nicoflex-szel kenték volna be a golyóimat. Ez sajnos megpecsételte a vébém, a későbbi meccseken már nem kockáztattak velem, de egyáltalán nem voltam boldogtalan.

A döntő gól

AFP / Javier Soriano

Miután a csopimeccsek után gyorsan kiütöttük a cseheket, átutaztunk Alexandriából Szuezbe egy kicsit turistáskodni meg shoppingolni. Leginkább a Futács élvezte, aki hét RayBan szemüveget meg egy Gucci oldaltáskát bugázott, hét euróért. Mikor oltani kezdtük, azt mondta ajándékba lesz. Na persze. Az ott tapasztaltak alapján én most komolyan izgulok, nehogy a Mersin Idmanyurduban keményen megkeresett pénzét a híres török bazárokban verje el.

A cseh meccs után azt gondoltuk, jönnek az olaszok, végállomás, kiszállás. Arra már senki sem számíthatott, hogy egy kettős emberelőnyt kihasználva továbbjutunk ellenük is. Ki gondolta, hogy Kairóba eljutunk? Ekkor már a szakmai stáb tagjai és mi játékosok is olyannyira híján voltunk a költőpénznek, hogy a rekreációs célra (mini bar és szállodai tv-re szóló Hustler előfizetés) félretett büdzsét be kellett fagyasztani. A Varga Rolit ez nagyon hazavágta. Többször is üvöltözött velünk, hogy ő márpedig kimegy kurvázni, és az se érdekli, ha Sanyibá észreveszi, de találnia kell magának egy nőt, még ha csadoros is.

Kairó mindannyiunkat hatalmas boldogsággal töltött el, hogy odáig eljutottunk (Itt játszották az elődöntőket és a helyosztókat.) Kérdezgettük is a Némót (Németh Krisztián), hogy ugyan mondjon pár nevezetességet a mifajta turistáknak, amire hosszas gondolkodás után rövid felsorolással felelt: Aladdin, Múmia II és Kleopátra, amit Gosztonyi azzal egészített ki lexikális tudását villogtatva, hogy hogy „szkarabeusz, az közös az Aladdinban és a Múmia II-ben.”

Aztán jött az első pofon Ghána ellen. Bár ezt se éreztük jogosnak, mert a ghánai játékosokról a fene se tudja, hogy igazából hány évesek. Ránézésre minimum 23-24 évesnek tűnt közülük egy-két cula.

Ezután következett a bronzmeccs Costa Rica ellen.

Az összecsapás előtt minden fontos taktikai kérdést átbeszéltünk az öltözőben. „Bengayt szabad-e használni, ha alágatyában játszik az ember?, Érdemes-e felül is szigszalagozni a sportszárat?, Be kell-e alapból tűrni a mezt, vagy csak ha a spori figyelmeztet?, A hajzselé vagy a wax bírja tovább?” Ennek fényében, az olaszokkal ellentétben, minket már nem érhetett meglepetés a mérkőzésen.

A costa ricaiak szinte ugyanúgy játszottak, mint tegnap. Szervezett beállós védekezés és villámgyors kontrák a szélen. Mondjuk az azzurriknak csak egy Pirlojuk volt, nekünk meg egy harcos Komanunk a pálya tengelyében. Koman ellen kicsiként gyűlöltem játszani. A Szombathelyi Lurkók egy nagyon tiszta focit játszó harcos brigád volt, mindig 4-el 5-el elintéztek minket, Koman pedig jócskán kiemelkedett a mezőnyből, bár nem volt művész.

A Németh Krisztiánt már hívhattuk alkalmi művésznek, csak soha nem volt benne alázat az alkotáshoz. Fiatalon egyedül egy Goldball-os srácban, a Taki Marciban láttam unikális fineszt és váratlan fonák gondolkodást. Sajnos miután ő tizenévesen egy pesti futballakadémiára került, egy hónapon át egyfolytában mekizett, ami úgy hazavágta a gyomrát, hogy abba kellett hagynia a focit. Legalábbis nekem ezt mesélték.

Ott tartottam, hogy Koman. A 81. percben Ureña miatt majdnem nagy szarba kerültünk, de szerencsére a Németh pár perccel később kiharcolt egy büntetőt, és az én pillanataim következtek. Felpattantam a kispadról és üvöltözni kezdtem Komannak, hogy lője középre a büntetőt, mert a kapusuk túlmozgásos. Igazam lett. Koman így tett, a középre lőtt labda akadálytalanul vágódott a hálóba. Gondoltuk jöhet a hosszabbítás, de a bíró olyannyira beizgult a meccs végi történések miatt, hogy egyből a büntetőpárbaj következett.

Ennek a végét pedig már ismerik. Gulácsi kivédte a szemüket. Ezért nem is értettem, hogy tegnap miért reklamált Ureña  úgy a tizenegyesért?! Nekünk négyből egyet nem lőttek be, majd pont Buffonnak sikerült volna!

Jaj, a costa ricaiak szereplésétől egészen elérzékenyültem, és máris optimistábban látom a jövőt. Persze voltak fanyalgók az U21-es vb után, akik azt mondták, hogy az ilyen tornákra az igazán nagy játékosok már nem mennek el, mert a klubcsapataikban játszanak, és a felnőtt válogatottnál számítanak rájuk, meg hogy a mutatott játékunk sem volt szép, de ezekkel akkor nem foglalkoztunk. Azzal hitegettük magunkat, hogy „majd, ha kijutunk a 2014-es vébére, akkor majd elnézést kérnek”.

Mióta Vladan mégsem adott el külföldre, rengeteg elemzést olvastam arról, hogy miért beteg a magyar futball, de nekem egy szabadúszó online marketinges analógiája tetszett a legjobban. „Ha a bolhák sokáig vannak egy dobozba zárva, akkor egy idő után megjegyzik, hogy hol van a doboz teteje, és az ütést elkerülendő már nem ugranak olyan magasra. Ezért ha hosszú idő után távolítod el a fedőt, a bolhák még akkor sem ugranak ki a dobozból, ha egyébként megtehetnék. Ez a baj a magyar futballal és a kisvállalkozásokkal…” Túl sokáig volt rajtunk a fedő, fiatal barátaim.