Mint később megtudtam, a magyar labdarúgás egyik legnagyobb szellemi műhelye ez a bistro. Például a sokadik házmestere fölött egymagában ülő Csank, először a Darázsban kezdett el grimaszolni. Vagy például a Darázsban vehette át az edzői pro licenszét a mára sikeredzővé váló Détári, miután kártyán elnyerte a Bognár Gyuriét. (Szegény Gyuri azóta már csak a sport tv-n szakérthet.) A legfrissebb sztori szerint pedig a Véber és a Pintér közötti ivóversennyel, pont a Darázsban dőlt el, hogy ki legyen a válogatott új szövetségi kapitánya: „Beszzsoptam a Meőkövezsddel is, nem kell beőlük a lejobb tizzenegydzs!” – üvöltött fel a Véber mielőtt megitta a döntő felest. Ebből és a kazah meccs előtti „nyombélfekélyből” is látszik, hogy a mi Pinyőnk már nem a régi…

Nekem nem indult könnyen a bemutatkozásom a Darázsban. Amikor először a pult mögé léptem feltűnt, hogy milyen hosszú a koktél lap: Tequila Sunrise, Mojito, majd egy sorral odébb - Döme kedvence, Törő féle ritmusváltás, Bognár Bomba, Pölő Prémium, Csank a vadász (alkoholmentes) … és így tovább sorakoztak a számomra is ismeretes nevek. Sajnos Limány Zinda és Jude Law koktélt már nem találtam, így gondoltam maradok a szokásosnál és rendeltem egy frozen strawberry daiquiri-t.

A csapos ezután hosszan nézett rám… Hűvös tekintettel az AirMax csukámtól a tökéletesre beállított sérómig, tetőtől-talpig végigmért, majd eltűnt egy tövid időre a raktárba. Amikor visszatért egy epres calippo volt nála. Gyakorlott mozdulatokkal kimért három deci házi fehérbort egy pohárba, majd beledobta a jégrémet és azt sziszegte: „Nesze.” Lányos zavaromban egy ötezressel gyorsan fizettem és már nem is kértem a visszajárót.

„Háhh! Ugyanezt itta először a kis Mészöly is!” – fogadott az asztalunknál jókedvűen Ivánbá. „A Zsolti kezdetben mindenkivel ilyen, ha jól fogyasztasz, majd megkedvel… Na, itt van a Felcsúti megfigyelő telefonszáma, úgy hívják Aranka.” – folytatta az akkor is susogós válogatott kabátban lévő Jedi mesterem.

Nekem gyerekként Ivánbá tanította meg a futball alapjait. Hogy nehéz helyzetbe ne cifrázzam, hogy nincs a pályán „Hagyd!” csak olyan, hogy „Enyém!”, hogy hátvédként soha nem passzolunk keresztbe, hogy parasztbelsővel is lehet kapura lőni, hogy a pályán mindig küzdeni kell és brusztolni, hogy a cipőt meccs előtt mindig ki kell bokszolni - és még csupa hasznos dolgot. De például most is mikor kimentem mozogni azt a tanácsot adta, hogy a vasas pálya műfüve helyett, inkább a göröngyös építők pályán edzzek: „Édes fiam, ahhoz hogy a magyar bajnokságban játsszál, meg kell tanulnod még nyakkal is átvenni a labdát. Mit gondolsz a Puskásék a műfüvön tanultak focizni kompozit-labdával?”

Ráadásul rengeteg nagy játékost is kinevelt már az öreg. Ő fedezte fel például a Ferencváros legendásan csámpás szélsőjét, a Kriston Attilát. Bár Attila nemhogy darabos volt pályán, hanem ő maga volt a darab, Ivánbá mindig elmondta, hogy „a külsőjét még a Roberto Carlos (futballberkekben csak Károly Róbert) is megirigyelte volna.”

Ebből is látszik, hogy mennyire igaza van Ivánbának és Véber Gyurinak mikor azt mondják, hogy az itthoni futballban még Diego Simeone és Pep Guardiola se érne el sikereket. „Azzal a kerettel könnyű, hát velük én is megnyerném a BL-t bazmeg!” – mondja mindig Ivánbá. És hiába mond bármit a Szalai Laci, én neki el is hiszem… Csak most kegyvesztett lett, ezért ül a zsíri kispadon.

Szóval Ivánbától, megkaptam Aranka telefonszámát, azzal az instrukcióval, hogy nyugodtan hívjam fel, ha akarok Felcsútra próbát, csak mindenképpen tagadjam le, hogy tőle van a telefonszám.

Felcsút. Pancho. A jövő metropolisza… Ha ott utcát neveznek el rólam, az még négysávossá is válhat, mire felnőnek a gyerekeim. Ráadásul profik a körülmények, jó a lóvé és még az öltöző is biztonságos. Tudják az öltözőből nekem mindig ellopták a telefonom, viszont most, ha a Viktor fiának az öltözőjéből tűnne el a telefonom, akkor az esetet biztos rendesen kinyomoznák. Milyen szerencsés vagyok?! – gondoltam.

Sajnos Ivánbá segítségének úgy megörültem, hogy rögvest kikértem egy dupla Döme kedvencét jéggel és onnantól teljes képszakadás. Talán valami dán kézimeccset néztünk, mert az asztalnál ülő Csabi folyvást róluk közvetített. Ráadásul Ivánbá ekkor már felszívódott, és csak hajnalba kezdett olyanokkal hívogatni, hogy „nem hiszed el, de egy százasa ment el a meccsen, erre hozzábaszta az öntözőkannát a csajhoz. Tizennyolc tequilát ivott előtte… Tizennyolcat!” Vesztemre ekkor került újra kezembe a telefonom, én pedig úgy gondoltam itt a remek alkalom, hogy fölhívjam Arankát és elénekeljem neki az Open Stage klasszikusát – az Aranaka szeretlek című számot. Aranka ennek csak mérsékelten örült.

Úgy tűnik egyelőre nem igazolok Felcsútra. Nem lesz U Máté sugárút.