Kormányzati hátsó szándék látszik a gazdaságra káros, silány elővásárlási szabálynál
A külföldi tőkebefektetések engedélyezési rendszere Magyarországon indokolatlanul szigorú, a kormány minden ügylet minden részletére rá akar látni.
Wladár Sándor 2017 óta vezeti a szervezetet. A mostani tisztújításon nincs kihívója.
Egyetlen pályázat érkezett a Magyar Úszó Szövetség elnöki posztjára, ezt a szervezetet 2017 óta vezető Wladár Sándor adta be, így ő lesz az egyedüli jelölt a jövő szerdai tisztújító közgyűlésén. Amennyiben megválasztják, öt további éven át irányíthatja a szövetséget.
Moszkva olimpiai bajnok úszója 2017 szeptembere óta vezeti a szövetséget, az annak élén mindössze hét hónapot kihúzó Bienerth Gusztávot váltotta. Bienerth elődje Gyárfás Tamás volt, aki 1993 és 2016 között irányította a szervezetet, és lemondott, miután összeütközésbe került a riói olimpián három arany- és egy ezüstérmet nyert, akkoriban rendkívül befolyásos Hosszú Katinkával.
Wladárnak az első jelöltsége alkalmával több ellenfele is akadt: Czene Attila, aki 1996-ban Atlantában nyert olimpiai aranyat és volt sportállamtitkár is, Hornyák Viktor, a Széles Sándor Úszó-nevelő Műhely vezetője, Tóth István, a szentendrei úszóklub elnöke, valamint Horváth Gergő Domonkos, aki az úszósporton kívülről érkezve vállalta a megméretést. Czene végül már a rendkívüli közgyűlés előtt jelezte, hogy visszalép, később így tett Hornyák is, Horváth javára. Ennek nyomán Tóth István is közölte, hogy nem vesz részt a választáson. A tagság végül egyedül az előzetesen is favoritnak tartott Wladárt voksolta fel a szavazólapra, majd meg is választotta.
Bár a megbízatása 2022-ig szólt, a szövetség elnöksége 2020 augusztusában úgy döntött, előre hozott tisztújító közgyűlést tart. Wladár ezt azzal indokolta, hogy „a jelenlegi rendkívüli helyzetben, illetve a szövetség előtt álló feladatok lehető legmagasabb színvonalú megoldása érdekében (az elhalasztott tokiói olimpia, a 2021-es budapesti Európa-bajnokság és a 2024-es rövidpáyás vb előtt – a szerk.) új, hosszú távra, 2025-ig szóló felhatalmazást kérnek a tagságtól”.
Az elnöknek egyetlen kihívója volt, Petrov Iván, a győri úszók vezetőedzője, aki azonban a jelölőlistára kerülésről szóló titkos szavazáson elvérzett: 65 voksot kapott, míg Wladár 134-et. Petrov aztán arra kérte a támogatóit, hogy támogassák az ellenfelét, akit végül 178 igen, egy ellenszavazat és egy tartózkodás mellett újraválasztottak.
Jövő szerdán a tagság az alelnökökről, az elnökségi tagokról, valamint az ellenőrző testület tagjairól is dönt. Az általános és a szakmai alelnöki posztra is csak egy-egy jelölt van: Becsky András és Selmeci Attila. Becsky a kezdetektől Wladár mellett van, Selmeci azután lett alelnök, hogy a fizikai és lelki bántalmazással megvádolt Turi György lemondott.
A külföldi tőkebefektetések engedélyezési rendszere Magyarországon indokolatlanul szigorú, a kormány minden ügylet minden részletére rá akar látni.
Kényes téma lett a kormány számára, hogy mennyit költenek adófizetői pénzekből a védett személyek hivatalos külföldi útjaira. A jövőben öt évig rejtve maradhat az is, hogy mennyit költöttek Sulyok Tamás államfő vagy a legfőbb ügyész látogatásaira.
Különösebb hírverés nélkül alakítja át drasztikusan a kártyakínálatát több magyarországi bank.