Az adás és a kiállítás

Az Időutazók című dokumentumfilmet 2006. december 6-án 18.00-kor tekinthetik meg az m2-n. A kiállítást pedig a Magyar Természettudományi Múzeum időszakos kiállításai között látogathatják.

A Tálas Péter rendezésében készült Időutazók című tudományos alkotás egy éven át kísérte figyelemmel a feltárást, illetve az azt követő különféle vizsgálatokat. A dokumentumfilm nézői megtudhatják, miként fedezték fel 1994-ben a Fehérek templomának felújításakor 265 váci polgár maradványait. A díszes fakoporsókra festett évszámok szerint a kriptában 1674 és 1838 között élt váciak hevertek.

A múmiákat az egyiptomi leletektől eltérően nem balzsamozták be, vagyis nem szándékosan konzerválták őket az utókor számára. A leletek számos tényező összejátszása kapcsán maradtak fenn viszonylagos épségben. A kriptában uralkodó viszonylag állandó, 8-11 Celsius-fokos hőmérséklet, a megfelelő relatív páratartalom és légnyomás, valamint a két kürtő által biztosított szellőzés mind hozzájárult a természetes mumifikálódáshoz. Tudományos szempontból kifejezetten szerencsésnek mondható, hogy a testeket fenyőfából készült koporsókba helyezték, amelyeket faforgáccsal béleltek ki. Ez egyrészt elősegítette, hogy a testek nem indultak oszlásnak, hanem lassan kiszáradtak, valamint a fenyőben található hatóanyagok elpusztították az oszlást elősegítő gombák elszaporodását.

A 107 női, 119 férfi és 38 megállapíthatatlan nemű múmia több szempontból is érdekes a tudomány számára. Az Időutazókban megszólaló Dr. Pap Ildikó, Dr. Szikossy Ildikó és Dr. Kustár Ágnes antropológusok, valamint Dr. Nagy Károly víruskutató számos vizsgálatot végeztek el a maradványokon. Tudományos szempontból nagy jelentősége van, hogy a váci plébánia anyakönyveiből kideríthető volt, hogy mely személyekről van szó, sok esetben haláluk és családi körülményeik is ismertek. Ez utóbbi tényező azért is lényeges, mert több esetben ma is élő rokonság is felkutatható volt, amely bizonyos genetikai kutatásokban fontos szerephez jutott.

Mesék a síron túlról © Magyar Természettudományi Múzeum

„A múmiák CT-vizsgálata során több helyen meszes régiókat találtunk, ez TBC fertőzésre utal” – mondja a filmben Dr. Riedl Erika radiológus. A kutatók mind a 265 tetemből mintát vettek, s ezek alapján megállapították, hogy a vizsgált egyének 69,8 százalékánál kimutatható volt a TBC kórokozójának, a Mycobacterium tuberculosisnak a DNS-e. Ez nem azt jelenti, hogy ők mindannyian a betegségben haltak meg, de az biztos, hogy jelentős hányaduk találkozott a rettegett kórral. Az a tény, hogy sokukat nem ölte meg a fertőzés, a kutatók szerint annak köszönhető, hogy volt egyfajta természetes védettségük a TBC-vel szemben. Ez a tény pedig fontos lehet az ismét terjedőben lévő kór megfékezésében.

„A [Természettudományi Múzeumban látható] kiállítás egyik üzenete, hogy számtalan olyan orvosi vívmányt természetesnek veszünk, amely nélkül számtalan családi tragédia fordulna elő” – mondja a filmbe Dr. Szikossy Ildikó, a magas csecsemőhalandóságra utalva. A kutató szerint a XVIII. században, bár több bábáknak szóló tankönyv is megjelent, sokáig tartotta magát az a nézet, hogy a császármetszés során a méhet nem kell összevarrni, így a szülő nők sok esetben egyszerűen elvéreztek.

A dokumentumfilm tanúsága szerint Dr. Nagy Károly víruskutató és csapata egy olyan kutatásba vágott bele, amelynek fontos szerepe lehet a HIV vírus, illetve az AIDS-elleni küzdelemben. A kutatók a Kaposi Mór által 1872-ben lejegyzett jóindulatú bőrdaganat, a kaposi szarkóma előfordulását is vizsgálták a múmiákban. Dr. Nagy szerint a váci múmiák azért jelentenek egyedülálló kutatási terepet, mert a daganatot kizárólag bőrből lehet kimutatni, amely nem marad fenn a legtöbb temetés után. Különösen szerencsés, hogy nagy létszámú múmiáról van szó, ugyanis egy 10-15 fős csoportban nem lenne értelme keresgélni, de egy kétszázas létszám feletti populációban már előfordulhat a betegség.

A kutató szerint egy különleges mutációt kerestek, amely módosítja a sejtek felszínén azokat a fehérjéket, amelyekhez a HIV vírus kapcsolódik. Itt kapott szerepet a még élő rokonság felkutatása, így ugyanis a további módosulások feltérképezése is lehetővé vált. A vizsgálattal a tudóscsoport arra kereste a választ, megjósolható-e, hogy ki lesz jobban, illetve kevésbé fogékony a HIV fertőzésre.

A szakértők a tetszhalálra, vagy ahogy akkor nevezték, „színes halálra” utaló nyomokat is találtak. Ilyen például Sándor Terézia, pozsonyi klarissza apáca esete. A Természettudományi Múzeum kiállításán„szívtelen” apácának titulált nő szívét ugyanis – végakarata szerint – kivágták. Ez azért történt, mert akkoriban nagyon féltek a tetszhaláltól, s így akarták biztosítani, hogy ne temessenek el véletlenül élőket. A másik magyarázat pedig, hogy az apáca szívét azért távolították el, mert abban az időben a holttestek hűtése még nem volt megoldható, s így csupán a szívet temették el az elhunyt szülővárosában.

Az antropológusok a fogak vizsgálatával képet kaphattak a kétszáz évvel ezelőtti táplálkozási szokásokról, illetve a fogak kezeléséről, ápolásáról, vagyis leginkább annak hiányáról. Ennél is érdekesebb azonban az a folyamat, melynek során rekonstruálták egyes elhunytak arcvonásait.

A Kustár Ágnes antropológus vezette projekt során a mumifikálódott, koponyaszerű arcok alapján az anatómia törvényszerűségeit követve mesterséges anyagokból „felépítették” a nagyobb rágó-, és a kisebb mimikai izmokat, illetve a csontok és a fogazat elhelyezkedése, valamint az orr méretei alapján rekonstruálták az elhunytak arcát, amelyet szobrászati módszerekkel formáltak meg. Így a kiállítás látogatói megtekinthetik, hogy nézhetett ki Würth Ferenc kanonok, aki a nagypréposti palotát építtette.

A váci múmiáknak köszönhetően jelentős lépést tehetünk többek között a HIV vírus elleni küzdelemben, emellett betekintést nyerhetünk egy kétszáz évvel ezelőtti korba, s megismerhetjük, hogy miként éltek és haltak a váci polgárok.

Az Időutazók című dokumentumfilmet 2006. december 6-án, 18.00 órakor vetíti az m2.