szerző:
Szegő Iván Miklós
Tetszett a cikk?

A brit világbirodalom, illetve az angolszász tengeri hatalmak szempontjából kulcsfontosságú Egyiptom és a Szuezi-csatorna sorsa napra pontosan hetven évvel ezelőtt is az angol politika fókuszában állt, pedig Hitler ekkor még javában Londont bombázta, és Rommel is csak pár nap múlva érkezett Észak-Afrikába.

Hetven évvel ezelőtt, 1941. február 9-én a brit miniszterelnök rádióbeszédet mondott. Winston Churchill ekkor már öt hónapja nem állt mikrofon elé, de tudta, miért beszélhet immár magabiztosabban: az angliai légi csatát megnyerték a britek, és Hitler kénytelen volt letenni a Brit-szigetek inváziójáról. A brit kormány irányítója azonban még nem bízhatta el magát: a náci légierő kegyetlen terrorbombázásai 1941 elején is folytatódtak London és más angol városok ellen.

Churchill

Churchill február 9-én mégis megszólalt, méghozzá egy lélektanilag fontos pillanatban, és ezt nem véletlenül tette: három nappal korábban, 1941. február hatodikán Sir Archibald Wavell tábornok elfoglalta a legfontosabb líbiai kikötőt, Bengázit (Benghazi) a fasiszta Olaszországtól. Ez a stratégiai győzelem arra buzdította Churchillt, hogy kijelentse: „Egyiptom és Szuez most már biztonságban van”. Mindez a Pesti Hírlap 1941. február 10-ei számából derül ki.

De miért volt ilyen fontos Bengázi és környéke - Tobruk, Derna és néhány poros kisváros Líbiában - 1941 februárjában? Pár hónap múlva, március-áprilisban kiderül majd: Rommel német tankjai a sivatagot legyezőszerűen átszelve, két hét alatt semmivé változtatják az olaszok ellen ötven nap alatt kivívott brit sikereket. Rommel ugyanis Líbiából, Tripoliból indulva Egyiptomot és a Szuezi-csatornát fenyegeti majd 1941 tavaszától 1942 végéig. A németek ezzel veszélyeztették a Brit-szigetek legrövidebb összeköttetését az Indiai-óceánnal, vagyis Kelet-Afrikával, Indiával vagy éppen Ausztráliával és Új-Zélanddal.

Angol hősök

Churchill azonban 1941. február 9-én még örömmel sorolta az olaszok elleni hadjárat angol hőseit: a sokat emlegetett Wavell főparancsnokot, Wilson tábornokot, valamint Cunningham tengernagyot, aki a Földközi-tengeren bevetett angol flotta parancsnoka volt.

Az angolok ekkor, 1940. december 9-étől 1941. február 6-áig valóban korszerű taktikával küzdöttek Észak-Afrikában (hasonlóval, mint amilyet később Rommel alkalmaz majd ellenük). A part menti „zöldövezetbe” beszoruló, és ott hiányos felszereléssel védekező olaszokat a sivatagból, Egyiptomból indított átkaroló hadműveletekkel, gépesített egységekkel - és körülbelül 150 tankkal - szétzúzták. A brit flotta pedig az éppen ostromlott, olaszok által védett városokat vonta blokád alá. A Pesti Hírlap 1941. január 23-ai hírei azt sejtetik, hogy a britek által körbezárt Tobrukot például azért kellett egy nappal korábban feladniuk az olaszoknak, mert elfogyott a vizük.

Két angol hadosztály tíz olaszt morzsolt fel

Ránki György írja a második világháborúról szóló könyvében, hogy két angol hadosztály tíz olaszt morzsolt fel 1940 decembere és 1941 februárja között. Már az első napokban, decemberben annyi hadifoglyot ejtettek a britek, hogy nem a számukat adták meg, hanem azt a területet, amit a fogságba esett tisztek és katonák elfoglaltak.

Az angol offenzíva utolsó napján, február 6-án, Bengázi elfoglalásakor pedig már összesen 130 ezer olasz hadifogolyról beszélhetünk. Ezzel a 10. olasz hadsereg Ránki szavai szerint „megszűnt létezni”. A magyar történész szerint „az angolok mintegy két hadosztállyal, 850 kilométert nyomultak előre, 500 halottat és 1400 sebesültet veszítettek, miközben nyolc olasz hadosztályt morzsoltak fel”.

Nem omlottak össze az olaszok

Az angol offenzíva nyomán azonban mégsem omlott össze teljesen az olasz gyarmatbirodalom. 1941. február elején ugyanis az angol hadvezetés leállt a támadással Líbiában, és inkább Görögország segítségére sietett.

Az angolok azonban hiába siettek Görögország segítségére: Hitler hamarosan Jugoszláviát és Görögországot is lerohanta 1941-es tavaszi, balkáni offenzívája keretében. Közben Mussolini Hitlertől katonai segítséget kért Észak-Afrikában: Ránki szerint 1941. február 14-én Tripoliban, Líbia olasz kézen maradt másik nagyvárosában partra szállt Rommel német tábornok, mindössze két hadosztállyal. (A rendkívül precíz német Wikipedia szerint február 11-én érkeztek meg az első náci csapatok.) Érdekes az is, hogy korábban Wavell tábornok is nagyjából ekkora haderővel látott neki az offenzívának a túloldalon.

Rommel sikerei

Eredetileg védekező feladatokat kapott Rommel, ám sikerült kivonnia magát a tétovázó olasz parancsnok, Graziani vezérezredes fennhatósága alól, és merész akciókat indított. Afrikakorpsnak nevezett csapataival Rommel hihetetlen sikereket ért el – persze ezek sem bizonyultak tartósnak. Mindenesetre március végén hirtelen visszafoglalta El-Agheilát, közben a gyalogosokat bevető olaszok a tengerparton meneteltek újra előre. Ezzel párhuzamosan Rommel német páncélosai a sivatag belsejében manővereztek: váratlan hadműveleteikkel és állandó bekerítéssel éltek, és 1941. április 4-én visszafoglalták Bengázit.

Rommel hadműveletei Líbiában és Egyiptomban
Wikipedia

A németek legyezőszerűen előrenyomulva ekkor majdnem az egész angol hadsereg hátába kerültek. Rommel az első vonalban volt szinte mindvégig, onnan irányította a hadműveleteket. Ránki szerint ezek „ha nem is arattak teljes sikert, de meghökkentő részleteredményekre vezettek”. A neves magyar történész felidézi, hogy az „El-Mecheli zónában Rommel majdnem teljes létszámban elfogta az angol egység vezérkarát, bekerítette Tobrukot, mely még nyolc hónapig ellenállt, és elfoglalta Dernát, s április 10-én pedig Sollumnál ismét elérte Líbia és Egyiptom határát. Amit Wavell tábornok gondosan előkészített támadása ötven nap alatt elért, azt Rommel improvizált ellenakciója jó két hét alatt semissé tett.”

Rommel azonban sosem érte el célját, a Szuezi-csatornát: 1942-ben aratott még néhány átmeneti sikert, 50 kilométerre megközelítette Alexandriát, azonban a döntő el-alameini csatában, 1942 végén összeomlott német-olasz erőkből álló serege. Az Afrikakorps története 1943 májusában ért véget, miután Hitler nem engedélyezte a csapatok kivonását Észak-Afrikából, ezért azok kénytelenek voltak megadni magukat a szövetségeseknek.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!

Szegő Iván Miklós Tech

Mementó 1941: Hitlert félreérti a világ

Vészjósló hírek láttak napvilágot 1940/41 fordulóján idehaza. Mementó-sorozatunkban ezúttal a hetven évvel ezelőtti eseményeket, az 1941-es januári híreket idézzük fel: Hitler és Roosevelt beszédeit, illetve a magyar kormány csapdahelyzetét, háborúba sodródásunk előjeleit.

Szegő Iván Miklós Tech

Mementó: már 1941-ben tervgazdálkodásról és iparvárosokról beszéltek

Teleki Pál gróf a földreformról, az iparvárosok létrehozásáról és a tervgazdálkodásról beszélt 1941-ben. E fogalmak alatt nem ugyanazt értette Horthy miniszterelnöke, mint amit később Rákosi Mátyás vagy Kádár János. A tervgazdálkodásnak jobboldali előfutárai is voltak Magyarországon, még ha ezt csak átmenetileg képzelték is el.