Kongassuk a vészharangokat a méhek pusztulása miatt? Van egy jó és egy rossz hírünk

Aki nagyvárosban lakik és kedves háziállatra vágyik, annak érdemes megfontolnia a kutya, netán az aranyhörcsög helyett egy vagy több méhcsalád beszerzését. Legalábbis külföldi példák azt mutatják, hogy a méhek rejtélyes és tömeges halála nyomán a környezettudatos városiak amatőr méhészekké képezik magukat.

Az Egyesült Államokban 2006–2007 telén nagyjából a méhek harmada elpusztult, és hasonló bajt a következő években a világ más részein is megfigyeltek. A colony collapse disorder (CCD) néven emlegetett jelenség okát mindmáig nem ismerik. A leginkább elfogadott álláspont szerint valamiféle komplex környezeti stressz idézheti elő, amiben szerepet játszanak a vegyszerek, a túl intenzív tenyésztési és tartási eljárások, az egyoldalú táplálkozás és a mindezek hatására kialakuló többféle betegség.

Hogy ne csak az ijedt állapot, hanem a tenni akarás is teret kapjon, Németországban immár húsz városban helyeznek el kaptárakat középületek tetején. Az amatőr méhészek száma pedig Berlinben az utóbbi tíz évben megháromszorozódott – persze így sem túl magas: 1300 körül van azoknak a száma, akiknél a bioboltban vásárláshoz és a kerékpáros közlekedéshez a méhgondozás is társult. Ők saját erkélyükön, kertjükben vagy alkalmas közterületeken állítják fel a kaptárakat. A hivatásos méhészek már-már aggódnak: az egy négyzetkilométerre jutó nyolc méhcsalád szinte kockázatos túlnépesedésnek számít.

AFP

A világ méheinek jövője persze nem elsősorban ezért látszik megalapozottnak. „Amíg méhészek élnek, addig a méheket sem fenyegeti a pusztulás” – idézte nemrég a hamburgi Die Zeit hetilap Németország egyik vezető méhkutatóját, Peter Rosenkranzot. A magyarázat egyszerű: a háziméh – mint neve is mutatja – háziállat. Akár kisebb, akár nagyobb veszteségek után a túlélő családok tagjai szaporíthatók. A méhészetben nem szokatlan, hogy a családok egy része nem éli túl a telet, máskor járványok ritkítják az állományt. Idehaza például idén nyáron a méhészek mintegy fele tömeges pusztulásról panaszkodott. A baj okát egyelőre nem ismerik.

„Az viszont nagyon nem mindegy, mennyi erőfeszítésbe, időbe, pénzbe kerül az elhullás következményeit helyrehozni – árnyalja a képet Sárospataki Miklós biológus, a Szent István Egyetem docense. „Ha nagyon nagy és gyakori méhelhullással kell számolni, akkor kevesebben fognak méhészkedni, és újabb, esetleg sokkal intenzívebb tenyésztési eljárásokat kell kidolgozni. Ha ez nagyon nehéz lesz, a méh is úgy járhat, mint a szürkemarha vagy a mangalica, amelyek azért szorultak háttérbe a XX. század második felére, mert nem volt gazdaságos a tenyésztésük. Más kérdés, hogy most megint divat mindkettő – de majdnem kipusztultak.”

A Nemzet Napszámosa: Tóta W. és hétmillió méhecske

Csányi Nikolett - Tóta W. Árpád Vállalkozás Nem minden kínai, ami műanyag, sőt van olyan magyar fröccsöntőüzem, ahol minden európai gyereknek jut egy hinta meg egy kislapát. A tízmilliós gépek és robotok mellett úgy sorjázzák az asszonyok a játékokat, ahogy a kukoricát fosztották nagyanyáink.

A hamburgi lap által idézett, kissé morbid szakmai vicc szerint nem annyira méh-, mint inkább méhészpusztulásról indokolt elmélkedni. Erre utal egy nemrégi EU-felmérés, amely a 2012–2014 közötti helyzetet elemezte 17 tagállamban. Az derült ki, hogy ott volt jelentősebb a méhpusztulás, ahol a többnyire idősebb méhészek nem voltak járatosak a rovarok megvédésében. A nyolcvanas évek óta szinte egész Európában veszélyezteti ugyanis a kaptárak lakóit az ázsiai méhatka. Aki kiismeri magát a vegyszeres és más módszerek alkalmazásában, az jó eséllyel életben tartja a védenceit. Rossz végük lesz viszont a méheknek, ha nem éri meg ezzel foglalkozni. Ennek pedig a leggyakrabban piaci okai lehetnek, gyakran például az olcsóbb importméz. Az is megfigyelhető ugyanakkor, hogy a méhpusztulás hírére az utóbbi évtizedben egyre többen – nemcsak az említett amatőrök, hanem hivatásosok is – érdeklődni kezdtek a méhészkedés iránt.

Végső soron világméretekben nem halkul a zümmögés. Az ENSZ élelmezési és mezőgazdasági szervezetének (FAO) adatai szerint a méhcsaládok száma az utóbbi ötven évben kétharmadával nőtt. Miközben az USA-ban és több európai országban ritkult az állomány (bár az utóbbi években ott is ismét növekedőben van), megnőtt a kínaiak aránya. Annak ellenére, hogy A méhek világa című, 2012-es svájci dokumentumfilm egyik megdöbbentő jelenete szerint kínai dolgozók vattarudacskákkal poroznak be gyümölcsfákat, miután teljesen eltűntek a méhek.

A vadon élő beporzók viszont valóban veszélyben vannak. Ők is kárvallottjai annak a rovarpusztulásnak, amelyet az autósok a nyaranta tisztán maradó szélvédőkön is lemérhetnek, de tudományos bizonyítékait éppen csak elkezdték gyűjteni. (Tavaly számoltunk be arról a német kísérletről, amely a világon elsőként mutatta be több évtizedes távlatban a rovarszám gyérülését.) A mezőgazdasági vegyszereken túl a másik ok a nagyüzemi növénytermesztés, továbbá az utak és a városi betonfelületek gyors növekedése lehet. Mindez megfosztja a rovarokat élőhelyeiktől, táplálékuktól. Ez azért baj, mert „vannak olyan gazdasági növényeink is, amelyeket a háziméh nem vagy nem elég hatékonyan tud megporozni. Nem is beszélve a természetközeli területek vadnövényeiről. Náluk sokszínű és fajgazdag megporzó közösségre, vagyis sok méhfajra és másokra (köztük lepkékre, zengőlegyekre, darazsakra) is szükség van” – magyarázza Sárospataki.

Ami a beporzásban közreműködőket illeti, újabban némileg rajtuk is segítenek a környezettudatos városiak. A példáért elég a szomszédba menni: a felső-ausztriai Linzben nem nyírnak füvet, nem kaszálnak. Ezt néhány éve vezették be (polgári kezdeményezésre), hogy a poszméhek és rovartársaik élelmet találjanak. Az eredmény annyira meggyőző volt, hogy időközben az egész tartományban is így járnak el. A gyomirtózott, egyhangúsított nagyüzemi táblák helyett így új helyeken – a parkok, kertek, balkonok sokkal változatosabb növényvilágában – érezhetik magukat otthon a rovarok. A középületek tetején elhelyezett méhkaptárak is terjednek Linzben (a párizsi operaház teteje adta az ötletet), az onnan származó mézet pedig a tetőkre utaló Dachmarke címkével árulják.

Minden jel arra utal tehát, hogy nem jön el a próbája Albert Einstein sokat idézett mondásának, amely szerint ha a méhek eltűnnek a Földről, akkor az emberiség legfeljebb négy évvel éli túl őket. Annál is kevésbé, mert a nagy tudós nem is mondott ilyet. A Die Zeit munkatársa nem volt rest a jeruzsálemi egyetem Einstein-archívumához fordulni, ott pedig egyetlen méhecskés mondatot találtak csak a hagyatékban. Arról, hogy az atomfizikusok olyan szorgosak, mint a méhek.

A cikk eredetileg a HVG hetilap 2018/41. számában jelent meg. Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, keresse a Tech + tudomány rovatot a hetilapban és kövesse a HVG Tech Facebook-oldalát.