Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Nincs ok halogatni a várandósságot halva született magzat után – állapította meg egy nagyszabású kutatás.
Noha gyakran mondják a nőknek, hogy várjanak egy évet az újabb terhességgel, nincs sok alapja ennek a tanácsnak. A nemzetközi kutatás során több mint 14 ezer szülést vizsgáltak meg. A The Lancet című brit orvostudományi folyóiratban megjelent tanulmány szerint azt találták, hogy a kockázat nem növekszik, ha a fogamzás egy éven belül történik.
Sok országban nincs iránymutatás arról, mikorra tervezhető a következő várandósság – állapította meg a tanulmány. Alex Heazell professzor, a brit szülész-nőgyógyászok kollégiumának és egy halvaszületett babák szüleit segítő alapítványnak a szóvivője elmondta, hogy nincs ok az aggodalomra.
"Ahogy megkaptak minden információt arról, miért halt meg a babájuk, már a saját döntésük, hogy lelkileg mikor állnak készen a következő várandósságra" – magyarázta. Hozzátette: pszichológiai szempontból sincs indoka annak, hogy egy évnél többet várjanak.
A kutatók 14 452 nyugat-ausztráliai, finn és norvég kismama adatait vizsgálták meg, mindannyiuknak volt már halvaszülése. Az adatok 37 évet öleltek fel. A tanulmányban azt az esetet tekintették halva szülésnek, amelyben a magzat a várandósság 22. hete után halt el.
A halvaszülést követő várandósságok két százaléka végződött újabb halvaszüléssel, 18 százaléka koraszüléssel, az újszülöttek 9 százaléka volt kisebb a korához képest.
A kutatók megállapították, hogy a magzatok 63 százaléka (9109) fogant a halvaszülés utáni egy éven belül.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.